2024, május29, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekDonáth Anna mérlegre tette az ellenzéket, Demagóg Koalíció lesz-e a "DK" jelentése?

Donáth Anna mérlegre tette az ellenzéket, Demagóg Koalíció lesz-e a „DK” jelentése?

-

Nem tudtunk arról, hogy Donáth Anna milyen cikk írását tervezi, de napok óta készülünk arra, hogy reflekteljunk a Demokratikus Koalíció „szociáldemokrata fordulatnak” nevezett új kampányára, amely a NER ellenzékének egyik legsötétebb fejezete. Korábban is tettünk utalást arra, hogy a leporolt „szociáldemokrata identitás” nagyon hamis alapokra épül, az ígérgetésekkel a szegénységet próbálják meglovagolni, de nem a rendszerváltásra, hanem csupán egy kormányváltásra felhasználni, ami elfogadhatatlan. Ez lemondás a lényegről.

De akkor még nem tudtuk, hogy a DK új „szociáldemokrata” kampánya ennél is nagyobb morális bukást jelent. A Fidesz hazugságait és demagógiáját követő, esetenként még azt is túlszárnyaló, totális meghasonulást, az európai és a demokratikus értékektől való abszurd eltávolodást, ami egy másik alternatív valóságba vezet. Ezt készültünk kielemezni, amikor megjelent Donáth Anna írása a Válasz Online oldalán. A mondanivalónk nem esik teljesen egybe, de egymást erősíti, mert azt mondanunk sem kell: Donáth Annának igaza van.

Mielőtt kifejtenénk a mondanivalónkat, szeretnénk leszögezni, hogy semmiféle kötődésünk nincs egyik ellenzéki párthoz sem, éppen ezért nem szeret bennünket egyik sem. A szabad és független sajtó része vagyunk, s ebben a minőségünkben hívjuk fel a figyelmet arra is, hogy a Donáth Anna által leírt dolgozat nem teljes, nem tartalmazza a lényeget, ami a NER alkotmányellenes és törvénytelen módjának kimondását, s az annak megfelelő magatartást illeti, de az első olyan komoly és őszinte irat, amin érdemes lenne végre elgondolkodni.

A magunk végtelenül lesújtó véleményét egy illusztrációval kezdjük, azzal támasztjuk alá. Bemásoljuk ide a Demokratikus Koalíció (DK) egyik hírlevelét, amit egy olvasónk küldött el. Mintha önmaga paródiája lenne, a demagógia olyan szintű csúcsrajáratása, amihez fogható Botka László hülyesége óta nem volt. Ez nem az európai Magyarország. Az Orbán-rezsim strómanjaival és oligarcháival nem az a baj, hogy gazdagok, hanem az, hogy bűnözők.

A tolvajok ne fizessenek, hanem álljanak bíróság elé, és a lopott vagyonukat vegyék el. Aki tisztességes munkával és becsületes úton gazdagodott meg, az ellen miért kell uszítani? Nem beszélve arról, hogy ezt éppen egy elég gazdag házaspár hirdeti, akiknek az eredeti tőkefelhalmozását érte néhány kritikus észrevétel, hogy finoman fogalmazzunk. A gürcölő magyarok az új szlogen, akiket kizsákmányolnak a gazdagok. Osztályharcot hirdetnek az elvtársak. Mintha ez lenne Magyarország igazi problémája, de ez csak következmény.

Mélyen hallgatnak a demokráciáról, a jogállamról, az alkotmányos rend megdöntéséről, a diktatúráról, a hatalmi ágak szétválasztásának megszüntetéséről, az emberi jogokról, mert a magyar ember az hülye, az nem érti meg ezeket és nem érdekli ilyesmi. A magyar ember csak a demagóg uszítást érti, a hasa érdekli, azt választja meg, aki nagyobbat hazudik. Ez lett a verseny Orbánnal. Ki tud nagyobbat hazudni, ki tudja a hülyéket jobban becsapni.

Itt találkozik a kifogásunk Donáth Anna levelével, amely a hitelességet kéri számon. Nem tartja elfogadhatónak a hamis ígérgetést, ami hazugság, mert nem Dobrev Klárán múlik az, hogy milyenek lesznek a bérek, vagy ha mégis, az katasztrófa lenne. Ez nem egy reális, valódi, európai kormányzásról és demokráciáról szóló program, hanem a leghülyébb ember, mint közös nevező, becélzása, s mások hozzá hülyítése. Felelőtlen, simlis, buta hazudozás.

Magyarországnak nem szociáldemokrata, hanem demokratikus fordulatra van szüksége, ez az, amit a DK elhagyott. A szociáldemokráciáról nem tudtuk, hogy a demagógiával azonos, mert ha igen, akkor a párt rövidítése megmaradhat DK, de nem a Demokratikus Koalíció, hanem a Demagóg Koalíció jelentéseként. Ennél még Dobrev Klára nevének rövidítéseként is jobb a „DK”. Igaz, hogy az is nagyon kifejező.

Íme:

„Te is kellesz a szociáldemokrata fordulathoz!

Dobrev Klára
DOBREV KLÁRA
ÁRNYÉK-MINISZTERELNÖK, EP-KÉPVISELŐ
Kedves Barátom!

Kétségtelen tény, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor azt tűztük a zászlónkra, hogy fizessenek a milliárdosok. Jól tudjuk, hogy éppen a leghatalmasabbakkal, a leggazdagabbakkal, a legbefolyásosabbakkal megyünk szembe, ők pedig mindent megtesznek azért, hogy az üzenetünk ne érje el a kizsákmányoltakat, az életüket végiggürcölő magyarok millióit. Itt jössz Te a képbe, a szociáldemokrata fordulat sikeréhez ugyanis Te is kellesz! Kattints az alábbi gombra és segíts nekünk elérni, hogy fizessenek a milliárdosok:

SEGÍTEK!

Lehet, hogy a magyar összvagyon harmada az övék, lehet, hogy ők irányítják a média jelentős részét, lehet, hogy szinte minden és mindenki a zsebükben van, de sokkal kevesebben vannak, mint mi. Ők csak a társadalom felső egy százaléka, mi pedig elsöprő többséget alkotunk. Úgy is mondhatnám, hogy „azért a víz az úr”, sok öntudatos és a hazáért kiállni képes polgár igenis legyőzheti a legnagyobbakat is. Ezért épített a DK országos aktivistahálózatot, amely most Téged is vár a soraiba. Vedd a kezedbe a haza sorsát és kattints!

IDE KATTINTS!

Számítok Rád,
Dobrev Klára”
.
Ez a populista demagógia valami elképesztő. A legmegdöbbentőbb pedig az, hogy a hülyeség ellen nem józansággal és ésszel, a simlisség ellen nem tisztességgel, a nép lenézése helyett nem annak felemelésével reagálnak, hanem arra akarnak rátenni. Az ország tragédiája, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, amely európaiságot hirdet, erre a szintre süllyedt le kínjában. Hát akkor miért nem tanulmányozzák Finkelsteint? Orbánt is ő tanította meg erre a szemétségre. Az „öröksége” közkincs, az összes fasiszta használja.
Itt egy másik hírlevél részlete, amely egyetlen kormányzóképes alternatívának nevezi a DK-t, ami ijesztően hat. Orbán ugyanezt gondolja magáról, ebből lett a diktatúra. Donáth Anna bizony okosan hívja fel a figyelmet arra, hogy akik az ellenzékben kizárólagosságot hirdetnek, kormányon is azt fogják gondolni. Miközben a kijelentés, hogy Dobrev Klára majd gondoskodik arról, hogy ne az árak, hanem a bérek nőjenek, a bizonyíték arra, hogy – aki ezt hiszi, vagy ezt hazudja, az – nem kormányzóképes alternatíva.

„Ezért állította fel Dobrev Klára az Árnyékkormányt, az egyetlen kormányzóképes alternatívát. Ő képes lesz letörni az inflációt, és gondoskodni arról, hogy ne az árak, hanem a bérek emelkedjenek.

Tesszük a dolgunk, mert Magyarország bajban van.

Barátsággal,

Gyurcsány Ferenc”
Persze, ő mindent megold. Megint van egy csodalény, aki mindenre (is) képes. Nem az a program, hogy egy olyan politikai, társadalmi és gazdasági rendszert hozunk létre, amely szabályozza és kontrollálja önmagát, és ez a garancia. Nem. Dobrev Klára a garancia. Ez az üzenet: cseréld Orbán Viktort Dobrev Klárára. Erre mond nemet az ország többsége, mert nem egy másik korszakos zsenire van szükség, hanem azokra, akik kiiktatják a „zseniket”.
Nagyon fontos szempontra hívta fel Donáth Anna a figyelmet a DK belső demokráciáját illetően. A demokráciát itt lehet „tanulni”, gyakorolni, megvalósítani és eltűrni. Kormányon már nem lehet. Aki a pártjában nem tud, nem mer demokratikus lenni, az kormányon sem lesz. Aggódva gondolunk arra, hogy a NER struktúrája kiválóan megfelelne a DK házaspár kormányzásának, ha saját pártjuk demokráciáját szeretnék kormányon is gyakorolni. Talán ez az oka, hogy most már nem rendszert, hanem kormányt akarnak csak váltani.
Ha egyáltalán…
Donáth Anna ezt írta: „Ha egy párt politikai kultúrájának nem szerves része a belső demokrácia, a konstruktív vita, az egyéni vélemények ütköztetése, az a párt a hatalomba kerülve sem fogja tűrni ezeket. Ha a párt vezetője alapítása óta leválthatatlan, ha szavai megkérdőjelezhetetlenek a párton belül, akkor kormányon sem várható tőle, hogy helyreállítsa a súlyosan sérült demokráciát Magyarországon. Márpedig az a párt, amelytől nem várható, hogy a jelenlegitől eltérő stílusban használja a kezébe került hatalmat, soha nem fogja megkapni a bizalmat az ellenzéki szavazótábor többségétől.”
Nagyon igaz. Ezt kiegészítenénk azzal, hogy az egyetlen kormányzóképes alternatívának nevezett DK árnyékkormánya még véletlenül sem képes nyitni az ország felé, nem képezi le az országot, még az ellenzéket sem, hanem kizárólag a pártot irányító házaspárhoz való lojalitás és hűség alapján szerveződött. Ez vicc, egyszerűen elfogadhatatlan. Ez valóban egy szekta, s ha ez nem tetszik a párt vezetőinek és tagjainak, változtassanak rajta.
Donáth Anna írásának másik fontos része a kritika meghallgatására és a párbeszédre való képtelenség, ami a DK-ból a legteljesebb mértékben hiányzik. Zárt társaság, tökéletes. Aki bármit felvet, az ellenség. Mindent lesöpörnek, semmit meg nem gondolnak, semmit be nem látnak, hanem megkapja a kritikus a maga bélyegét (gyurcsányfóbiás vagy valami hasonló), oszt jónapot. De ebből így nem lesz semmi. Egy ország megy rá.
Lehetne szociáldemokratának is lenni, mert olyan párt még sincs, de nem így. Ez nem az. Ez populista demagóg hamisítvány, aminek köze nincs a szociáldemokráciához, ami felelős emberek értelmes közössége, nem a kiszes mozgalmi múlt örököse, s a tévéevangélista szélhámos ígérgetők keveréke. Ez a DK-s fordulat olyan, mint amikor III. Richárd úgy dönt, hogy „gazember leszek”, a legaljasabb módszereket vetem be. Lássuk meg, mire megyünk.
Itt van például most ez a levél, amit Donáth Anna írt. A párt hűséges és kritikát nem tűrő tagjai támogatásának tudatában, már fel sem merül, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára elgondolkozzanak rajta, esetleg megfogadjanak belőle valamit, párbeszédre készek legyenek, ha tényleg fontosabb az ország és az ügy a személyes hiúságnál. Bármennyire is kínos Donáth Anna írása, az első olyan vitairat, amit nem lenne szabad lesöpörni.
Ez nem hadüzenet, inkább tárgyalásra hívás. Mit kell megváltoztatni, hogy esély legyen? A két legjelentősbb ellenzéki pártnak van felelőssége, és lenne miről beszélniük, ha őszintén akarnak valamit. A DK is elmondhatná, mi a baja a Momentummal, aztán egyezkedjenek. Értelmes emberekről van szó. Ha még köztük sem lehet értelmes és őszinte párbeszéd, mit akarnak?
Van miről beszélni, ha a DK hajlandó lemondani a bezárt szektás identitásáról, ha a párt jelenlegi vezetői hajlandóak demokratikus pártot építeni, amiben lehet kritika, új elképzelés és ellenvélemény. De ha nem, akkor egy szektába toboroznak embereket. Becsapva őket a szociáldemokrata fordulat hazugságával. Ha lehetne például a DK-ban igazi demokratikus választást tartani, mert olyan még nem nagyon volt. A sokszínűséget hirdető európai párt nem tűr semmiféle más színt, mint amit a párt alapító-vezetői képviselnek.
Nem folytatjuk. Tragikus, amit a DK művel, és rendkívül káros. Igaza van Donáth Annának, erre senki nem akarja lecserélni Orbánt, csak egy valóban európai, nyitott, sokszínű, bátor, demokratikus és őszinte alternatívára, amely nem nézi hülyének az embereket, a hülyéket is inkább kiokosítja, mint uszítja. A kritikára pedig nem úgy reagál, ahogy a DK teszi most majd Donáth Anna őszinte és gondolatébresztő írására és erre a jószándékú cikkre is.
(DK-tagoknak: az nem válasz, hogy mondjál jobbat. Meg, ők legalább csinálnak valamit.)
Bartus László







Bartus László
Bartus László
Újságíró, az Amerikai Népszava főszerkesztője.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések