2024, október6, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekIzraelt megalázzák azzal is, hogy Felcsúton kell játszaniuk

Izraelt megalázzák azzal is, hogy Felcsúton kell játszaniuk

-

Majdnem elismeréssel kellett szólnunk arról, hogy Izrael Magyarországon játszhatja le a hazai Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseit. Már majdnem azt hittük, hogy kivételesen semmi politika és aljas számítás nincs benne, csak a segítőkészség és kiállás a Hamasz terrotámadása által sújtott Izrael ellen. A helyzet azonnal megváltozott, amint kiderült, hogy a meccseket Orbán felcsúti stadionjában rendezik meg. Így egészen más az egész.

Ezzel azonnal kapott egy politikai gellert a rendezés, mert ez már nem Magyarország segítsége, hanem Orbáné, nem semleges a pálya, hanem az illiberális diktatúra jelképe, a lopás és a korrupció szimbóluma. Nem elég Izrael baja, még ebbe a helyzetbe kényszerül, s ettől kezdve nem Magyarország és Izrael szolidaritásáról, hanem Orbán és Netanjahu közös akciójáról és összejátszásáról szól, amely azonnal megosztja mind a két országot.

Ehhez azonnal tegyük hozzá, hogy Orbán megjelenésével azonnal előtérbe kerül, hogy az Orbán-rezsim Izrael két legfőbb ellenségének, az Izrael-ellenes terroristák két legfőbb támogatójának, Oroszországnak és Iránnak a barátja és szövetségese. Iránnal nukleáris együttműködést is kötöttek, Szijjártó még egy éve is a béke zálogának nevezte a magyar-iráni gazdasági együttműködést. A Hamasz mögött Irán pénze áll.

Az már szinte semmi emellett, hogy nem sokkal Szijjártó után Moszkvában járt a Hamasz küldöttsége is, megköszönve az oroszok támogatását. Putyinnal Orbán is kezet fogott nem sokkal ezelőtt, miközben az amerikaiak szerint Moszkva áll Irán mellett a terrortámadás mögött. Az pedig már végképp bagatell, hogy a II. világháború óta Orbán indította a világ legnagyobb antiszemita kampányát a Sorosról szóló „nevető zsidó” kampányával.

A legismertebb antiszemita közhelyek egyike a vannak „jó zsidók és rossz zsidók” (a másik az, hogy „nekem is vannak zsidó barátaim”, és hogy „zsidó, de rendes ember”). Orbánnak a felcsúti pálya felkínálása a „jó zsidóknak” tett gesztus, mert Netanjahu ugyanannak az illiberális „iskolának” a képviselője, amihez Orbán is tartozik. A nemzeti zsidó, az jó zsidó. A felcsúti pályával Orbán és mindez került előtérbe, politikai felhangott kapott a meccs.

Kedves filoszemita gesztus ez Putyin és az irániak barátjától, miután a terrortámadás után Izrael félretette a politikai megosztottságot és egységbe forrt, amit Orbán most sikeresen támadott meg. A program így nyilvánvalóan a politikai propaganda szintjére is süllyedt. Azt hivatott bizonyítani, hogy az antiszemitizmusra épülő illiberális rendszer nem antiszemita. Szegény Izrael, még ezt az álnok „segítségnyújtást” is muszáj elszenvednie.

Újra bebizonyosodott, hogy ezek nem képesek semmit tisztességesen, korrekten, valami hátsó szándék nélkül, kétértelműség nélkül csinálni.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések