Hadházy Ákos végre kimondta, hogy Magyarországnak ellenzékre van szüksége. Nem arra a két alakzatra, amely jelenleg ezt a szerepet játssza a parlamentben: az általa is bűnszervezetnek nevezett Fideszre és annak szélsőjobboldali fiókpártjára, a Mi Hazánkra. Hanem demokratikus ellenzékre, amely ellenőrzi Magyar Péter kormányát, számonkéri a hatalmat, és politikai képviseletet ad azoknak, akik Orbántól azért akartak megszabadulni, mert demokráciát akartak, nem azért, hogy egy újabb vezér döntsön helyettük mindenről.
Hadházy pártalapítási kezdeményezésének nemcsak létjogosultsága van, hanem történelmi szükségszerűsége is. A kérdés az, lesz-e bátorsága levonni saját felismerésének következményeit. Valódi ellenzéki pártot ugyanis nem lehet úgy alapítani, hogy közben továbbra is Magyar Péter elismerését és kegyeit keresi, a rendszerhibákat „régi reflexeknek” nevezi, a bírálatokat rendszeresen dicsérettel csomagolja be, minden kemény mondat után gesztust tesz annak, akivel szemben az új pártnak létre kellene jönnie.
Hadházy helyesen állapítja meg, hogy „gyakorlatilag egypártrendszer jött létre”, mert a parlamentben nincs demokratikus ellenzék. Azt is pontosan látja, hogy „az nem rendszerváltás, ha továbbra is egyetlen párt egyetlen vezetőjének döntésein múlik minden”. Ennél pontosabban aligha lehetne összefoglalni a Tisza-kormányzás alapvető problémáját. Magyar Péter nem bontotta le Orbán vezérelvű rendszerét, hanem elfoglalta annak irányítópultját. Hadházy azt is helyesen mondja, hogy a hatalom megosztása, korlátozása és ellenőrzése nélkül nincs demokrácia.
Csakhogy ugyanebben a bejelentésben azt állítja, hogy Magyarország „történelmi esélyt kapott”, ezért „indokolt az optimizmus”, az elmúlt fél évnek pedig „komoly eredményei” vannak. Azt mondja, egyesek csupán „többet, bátrabb cselekvést, gyorsabb és határozottabb reformokat” vártak, és az új hatalom stílusa csak „helyenként” idézi a régi reflexeket. Ez nem ugyanaz a helyzetértékelés, amit Hadházy egyébként tényszerűen megfogalmaz az egypártrendszerről. Ha egyetlen párt egyetlen vezetőjének kezében marad az ellenőrizetlen hatalom, az nem lassú reform, nem kommunikációs hiba és nem helyenként felbukkanó rossz reflex. Az a demokratikus rendszerváltás elszabotálása.
Ez Hadházy visszatérő problémája. Pontosan feltárja a tényeket, eljut a helyes következtetés küszöbéig, majd visszalép egyet, nehogy Magyar Péter hívei túlságosan megharagudjanak. Az ügynökbotránynál helyesen mutatta ki, hogy a kormány elhamarkodottan, félrevezető és emberek megbélyegzésére alkalmas adatbázist zúdított az országra. Amikor azonban a Tisza képviselői távol maradtak a botrányt vizsgáló parlamenti bizottság üléséről, előbb azt írta: „a Tiszának természetesen igaza van”, ha nem akar vitatkozni a Fidesz és a Mi Hazánk képviselőivel. Csak ezután tette hozzá, hogy a kormány mégsem kerülheti el a válaszadást.
De éppen ez a lényeg: a kormány nem válogathatja meg, hogy kinek a kérdésére hajlandó válaszolni. A parlamenti ellenőrzés nem szívesség, és nem a miniszterelnök ízlésétől függ. Ha Hadházy ellenzéki pártot akar, nem kezdheti minden bírálatát Magyar felmentésével. A Tiszának természetesen nincs igaza, ha nem akar vitatkozni a parlamenti ellenzékkel, legyen az bárki. Magyar nem azért nem akart vitatkozni, mert a Fidesz és a Mi Hazánk nem méltó rá, hiszen ezt a vitatkozást naponta megteszi. Azért utasította el a vitát, mert nem tudta volna magát megvédeni. Az ügynöklista az elmúlt 30 év egyik legsúlyosabb botránya, s ő a felelős érte.
Amikor a Tisza-kormány úgy módosította az Alaptörvényt, hogy a tizenkét éves képviselői korlátozás mellé utólag beírta a három megválasztás tilalmát is, a változtatás éppen Hadházyt és Szél Bernadettet zárta ki a parlamentbe való visszatérésből. Hadházy maga mondta, hogy „nem nehéz azt gondolni”, hogy személyre szabott módosítás történt. Még ekkor is hozzátette azonban, hogy „tudatosan és szándékosan türelmes” az új kormánnyal, mert nagy társadalmi felhatalmazást kapott. De ez hamisság, mellébeszélés, a valóság meghamisítása, puhányság.
Meddig kell türelmesnek lenni azzal a hatalommal, amely alkotmányos szabállyal tiltja ki politikai ellenfelét a parlamentből? Az ilyen törvény nem Hadházy személyes sérelme, hanem a választók jogainak korlátozása. A hatalom dönti el helyettük, kit választhatnak meg. Ha ezt Orbán tette volna, senki nem nevezné türelmet igénylő kezdeti hibának. Magyar Péterrel szemben sem lehet más mércét alkalmazni. Ilyen ellenzéki pártra, ahogyan Hadházy Ákos eddig Magyarhoz viszonyult, nincs szükség, mert ez nem ellenzék, hanem felmentés és hízelgés.
Magyar már a választás előtt közölte, hogy nem alkudozik Hadházyval, és egyetlen korábbi ellenzéki képviselőt sem enged a Tisza közelébe. Azt üzente nekik, hogy keressenek munkát, próbálják ki magukat a magánszférában. Hadházy erre jegyezte meg önmagáról, hogy ő „csak egy vidéki állatorvos”, tehát van hová visszamennie. Magyar azonban nemcsak a Tiszából zárta ki, hanem saját zuglói körzetében is jelöltet állított vele szemben, majd az alkotmánymódosítás a későbbi visszatérés lehetőségét is elvette tőle.
Hadházy ennek ellenére még mindig úgy beszél, mintha Magyar Péter alapvetően helyes irányba tartó kormányfő lenne, akit néhány határozott, de barátságos figyelmeztetéssel vissza lehet terelni a demokrácia útjára. Ez nem reális. Magyar nem igényli Hadházy tanácsait, tapasztalatát és korrupcióellenes munkáját. Nem szövetségesnek tekinti, hanem ellenfélnek, akit előbb politikailag kiszorított, majd jogilag is megpróbált eltávolítani az útból. Ha Hadházy Ákos ezt nem érti meg, és nem vonja le a megfelelő következtetéseket ebből, akkor inkább ne alapítson pártot. Ilyen pártra nincs szükség.
Az udvarlás Magyar híveit sem fogja meggyőzni. Ha Hadházy azt mondja, hogy Magyar alapvetően jó irányba megy, csak figyelmeztetni kell, akkor naív, s a tiszások joggal kérdezhetik: minek ehhez külön párt? Ezzel nem fogja megszólítani a következetes és elvszerű demokratákat sem, mert azok nem gondolják, hogy Magyar jó irányba megy, csak türelmesen ki kell várni a rendszerváltást, mert ez hazugság. Magyar egyáltalán nem akar rendszerváltást, korlátlan uralmat akar és mindenkit becsapott. Ő a rendszerváltás.
Ha egypártrendszer épül, az Orbán-rendszer intézményei megmaradnak, a hatalom személyhez kötődik, a sajtót és a parlamentet lekezelik, az ellenfeleket pedig törvénnyel távolítják el, akkor ezt világosan ki kell mondani. A választó nem követi azt a politikust, aki maga is bizonytalannak látszik abban, hogy valóban szükség van-e rá. Ha Hadházy Ákos nem fordul szembe Magyarral, akkor a pártja egy idegesítő gittegylet lesz.
Ajánljuk figyelmébe a Jelenések Könyvének intelmét: "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel langymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból."
Pedig a társadalmi igény mérhető. A Medián szeptemberi országos kutatásában öt százalék mondta biztosra, hogy egy Hadházy vezette listára szavazna, 22 százalék pedig a közepesnél nagyobb valószínűséggel támogatta volna. Hadházy ismertsége 93 százalékos, a választók 56 százaléka szívesen látná fontos politikai szerepben. Különösen a fiatalok, a fővárosiak és – figyelemre méltó módon – a Tisza szavazói között erős. Mindez úgy, hogy a párt még nem létezik, programja és szervezete sincs. A Tiszába beszorult demokraták szívesen kilépnének, ha lenne hova.
Ez a támogatás nem véletlen. Hadházy hitelességét nem kommunikációs ügynökségek gyártották. Éveken keresztül dokumentumokat szerzett, korrupciós ügyeket tárt fel, feljelentéseket tett, vidéki visszaélések után ment, Hatvanpuszta fölött repült, és akkor is beszélt, amikor abból semmilyen személyes haszna nem származott. Bizonyította, hogy számára a korrupció nem kampánytéma, hanem erkölcsi kérdés. Nem vezérkultuszt épített, hanem bizonyítékokat gyűjtött. Ő az igazi "megtért" volt fideszes, nem Magyar Péter.
Éppen ezért képes lehetne szervezeti keretet adni azoknak a demokratikus árváknak, akiket Magyar Péter az Orbán leváltásával kapcsolatos politikai zsarolással beterelt a Tiszába, majd képviselet nélkül hagyott. Liberálisoknak, baloldaliaknak, mérsékelt konzervatívoknak, jogállampárti polgároknak, akik nem akarnak visszatérni a Fideszhez, nem tekintik pártnak a Mi Hazánkat, de nem fogadják el Magyar vezérelvű, illiberális hatalomgyakorlását sem.
Ehhez nem Hadházy személyi pártjára van szükség. Olyan demokratikus pártot kell létrehoznia, amelynek vannak tagjai, választott testületei, nyilvános szabályai, belső vitái és ellenőrizhető vezetése. Olyat, amely már saját működésével is az ellenkezőjét mutatja annak, amit Orbán és Magyar képvisel: nem egy ember a párt, nem egy ember dönt mindenről, és a vezető sem áll a szervezet, a törvények vagy az erkölcsi normák fölött.
A párt nem épülhet kizárólag korrupcióellenességre sem. Ki kell mondania, hogy helyreállítja az alkotmányos rendet, a hatalmi ágak elválasztását, a sajtó szabadságát, az arányos választási rendszert, az önkormányzatok autonómiáját, az emberi jogokat és Magyarország egyértelmű európai, atlanti elkötelezettségét. Ez lehetne az a demokrata párt, amely nem Magyar Péter hibáinak kijavítását, hanem az általa tovább működtetett rendszer demokratikus meghaladását tekinti feladatának.
Hadházy Ákosnak ehhez nem kell gyűlölnie Magyart, nem kell személyeskednie, és nem kell átvennie annak stílusát. De meg kell neveznie a politikai ellenfelét, és annak kell nevezni, ami. Az ellenzék nem a kormány jó lelkiismerete, nem tanácsadója, nem udvari figyelmeztető szolgálata. Az ellenzék alternatívát kínál a kormánnyal szemben, és készen áll arra, hogy leváltsa. Nem hízeleg, és nem fél a konfrontációtól. Nem tagadja le az igazságot. Nem szépíti a valóságot.
Hadházy pártjának tehát van létjogosultsága. De az udvarlásnak nincs.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.