2024, október15, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírLipótmező: Orbán az oszmán megszállással azonosította az afgán menekülteket

Lipótmező: Orbán az oszmán megszállással azonosította az afgán menekülteket

-

A hírek szerint nem jutottak szóhoz a Bledi Stratégiai Fórum résztvevői, amikor Orbán nyílt muszlimellenes uszítást adott elő, és a hódító török birodalom 150 éves megszállásával azonosította a tálibok által üldözött afgán menekültek befogadását. A jelenlevő állam- és kormányfők nem hittek a fülüknek, a torkukra akadt a szó, hogy az Európai Unióban létezik olyan ország, amelynek a miniszterelnöke nyíltan különbséget tesz vallási alapon emberek között, és vallásuk alapján diszkriminál menekülteket, s elvitatja tőlük a menekültjogot.

Pedig talán illett volna felállnia valakinek, és bejelentenie, hogy üdvözöljük Adolf Hitler reinkarnációját az Európai Unióban. Vagy ha lett volna közöttük egy elmeorvos, diagnosztizálhatta volna a beteget, aki olyan embereket azonosít a hódító oszmán birodalommal, akik a muszlim szélsőségesek elől menekülnek, mert a tálibok által vezetett muszlim állam megölné őket. Ám senkinek nem jutott eszébe leleplezni a felcsúti kocsma és a lábszagos egykori felcsúti futballöltöző szintjén álló ostoba, gyűlölködő, náci és hülye elméletet, hogy nem a tálibokat kell befogadni.

Esetleg megemlíthették volna azt is, hogy az általa említett példa cáfolja őt magát: Orbán azt adta elő a szokásos fontoskodásával, hogy a magyarok azért autentikusabbak ebben a kérdésben (is), mert már éltek muszlim birodalom megszállása alatt. Valóban, Magyarország 150 évig élt a törökök megszállása alatt (amire nosztalgiával emlékeztek a katolikus Habsburg-birodalom megszállása idején), de Magyarország kultúrája, vallása, a népesség összetétele nem változott meg. A magyarokból nem lettek muszlimok, sőt a muszlim szokásokat sem vették fel (de a korrupciónak örültek).

A 150 éves oszmán megszállás bizonyítja, hogy még egy muszlim birodalom 150 éves megszállása nyomán sem következett be az, amivel Orbán fenyeget. De az amerikai és a magyar (!) katonákat segítő afganisztáni családok, akiket éppen az a muszlim vallási állam fenyeget, amivel Orbán riogat, nem azonosak az oszmán birodalommal. Nem megszállóként érkeznek, hanem a családjukat szeretnék biztonságba helyezni, miután a muszlim országban a nyugati keresztény országok katonáival, bürokratáival való együttműködés miatt veszélyben az életük. Dögöljenek meg, ez Orbán kereszténysége.

Orbán fasiszta állama, amely felváltotta azt a magyar alkotmányos demokráciát, amelyben nem lehetett megkülönböztetni senkit származása, bőrszíne, vallása, nemi identitása, vagy világnézete alapján, diszkriminálja saját polgárait is bőrszín, származás, vallás, nemi identitás és világnézet alapján, s ahelyett hogy ezt a sötét bunkóságát szégyellné, kiterjesztené egész Európára, és nyíltan hirdeti, képviseli. Képes uniós fórumokon terjeszteni sötét, bunkó, tapló, embertelen, fasiszta és náci eszméit.

Minden demokratikus jog alapja a diszkriminációmentesség, az emberi alapjogok alfája és omegája a megkülönböztetés nélküli jogok. De ez a felcsúti ősember származék, jogi végzettséggel, a II. világháború, a holokauszt után, odatolja a primitív pofáját egy európai tanácskozásra, és ott előadja, hogy bizonyos menekülteket azért nem szabad befogadni, mert muszlimok. Ennek igazolására pedig azt adja elő, hogy a XVI. században megszállta a magyarokat az oszmán birodalom. Mit tehetnek ezek a nyomorultak róla? Mi közük hozzá?

Orbán a tálibok szintjén áll, nem az afgán menekültek, hanem ez a náci szellemiség jelent veszélyt Európára. Az a „kereszténység”, amit ő képvisel, a konstantinusi fordulat után 1500 éven át ölte, gyilkolta, égette, kínozta az európai embereket. Ha a felvilágosodás, a liberalizmus nem vet véget az Orbán-féle kereszténységnek, még mindig a sötét középkorban élnénk, a geocentrikus világkép csodálatos világában, a spanyol csizma szorításában és a tüzes fogók bűvöletében. Ha a középkorba megyünk vissza példákért, akkor a kereszténység semmivel nem jobb, mint a muszlimok.

Mivel Orbán lerombolta a jogállamot, önkényesen felszámolta Magyarországon a törvényességet, a joguralmat, ezért neki fogalma sincs arról, hogy liberális demokratikus országokban mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását, ha azonban megsérti a törvényeket, akkor a vallásától függetlenül felelősségre vonják és megbüntetik. Ezért egy vallás képviselői nem is tudják egy társadalomra erőltetni a vallási normáikat, ezért a muszlim vallású menekültek semmiféle veszélyt nem jelentenek a többségi társadalomra. Ez csak az orbáni Magyarországon van így.

Magyarországon egy keresztényfasiszta ideológiára hivatkozó bűnszervezet egy vallás nevében felszámolta a jogállamot, megvalósította azt, amit Orbán a muszlimoknak tulajdonít. Ha meghagyta volna a jogállamot, akkor se muszlimok, se keresztényfasiszták, senki nem jelentene veszélyt az egyenlőségre, a szabadságra. De ő felszámolta, és a kereszténynek hazudott, ám fideszes tálibokkal létrehozott fasiszta államával már megcsinálta azt, amivel Európát ijesztgeti. Annál mocskosabb vallási állam, mint az övé, csak az afgán táliboké lehet, mert azok még törzsi szinten állnak, mint István király. Az európai liberalizmus eredménye, hogy Orbán „keresztényei” nem égetik a melegeket, nem gyilkolják a más vallásúakat, nem ölik meg a nőket, ha élni mernek.

Keresztény örökséget félt ez az ember. Melyiket? A felvilágosodás előtti sötétséget vagy az emberi jogokat bibliai alapon megteremtő szabad világot, amely a liberális demokráciákban jelent meg? Költői a kérdés. Azt a kereszténységet képviseli Orbán, amely a kirekesztést, a gyűlöletet, a gettókat, a máglyákat jelentette, amelyből kinőtt a szekularizált gyűlölet, a fasizmus és a nácizmus. Ez nem kereszténység. Ez keresztény frazeológiára épülő fasizmus. Ez tálibizmus. Az agyában levő képzettársítás pedig elmebetegség.

Lipótmező.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések