2024, október12, szombat
KezdőlapMagyarországLovakat fognak kisvárdai termálvízben rehabilitálni 2,2 milliárdból

Lovakat fognak kisvárdai termálvízben rehabilitálni 2,2 milliárdból

-

A békéscsabai röplabda utánpótlás akadémia kismiska ahhoz képest, amire még gyorsan, két nap alatt 220 milliárd forintot szórt szét a kormány év végén, írja a Magyar Nemzet.

Ebből a pénzből főleg az egyházak, a sportfejlesztések és a honvédség profitálnak.

Mint írtuk, közel 750 millió forintot kap a Hit Gyülekezete, és ennyit mások:

  • 30,7 milliárdot a reformátusok,
  • 5,7 milliárdot a jezsuiták,
  • 6,4 milliárdot a Don Bosco Szalézi Társasága,
  • 1,2 milliárdot az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja Magyar Tartomány,
  • 26,7 milliárdot az Erdélyi Református Egyház.

Honvédség:

  • 20 milliárd forint a Honvédelmi Minisztérium Zrínyi 2026 elnevezésű programjára, melynek célja „a Magyar Honvédség szükségleteinek megfelelő, korszerű, vállról indítható, többcélú páncéltörő rakéta-fegyverrendszerek” beszerzése.

Sport:

  • Focira 37 milliárd forint jutott
  • Csütörtökön a MLSZ Budapesti Pályafejlesztési Programnak újabb ötmilliárdról döntöttek,
  • 3,5 milliárddal megemelték a Vasas labdarúgó stadion fejlesztésére szánt keretet,
  • 5 milliárd a Magyar Kézilabda-szövetségnek,
  • 1,8 milliárd a békéscsabai röplabda utánpótlás akadémiára,
  • a Kisvárdai Labdarúgó-akadémia hétszázmillió forintból fejleszthet.

Seszták Miklós fejlesztési miniszter városa nemcsak ebben nyertese az év végi pénzosztásnak: a Magyar Lovassport-szövetségnek juttatott ajándék gyanánt Kisvárdán építhetnek 2,2 milliárd forintból lovas akadémia és termálvizes lórehabilitációs központot.

Szeretnénk nagyon gondosan lefordítani ezt a hírt: „Azt csinálunk veletek és a pénzetekkel, amit akarunk. Akármennyit adóztok, akármennyit küld nektek az EU, arra költjük, amire kedvünk tartja. Úgy látjuk, nektek teljesen mindegy. Jókat röhögünk a haverokkal, hogy mi megy még le a torkotokon, de már kezdünk kifogyni az ötletekből: úgy látjuk, bármi.

Szépen engedelmesen éhenhaltok, belehaltok a simán kezelhető betegségeitekbe, elbutultok a lerobbantott oktatási rendszerben, fizettek teljes erőtökből. Ha nem bírjátok, elmentek külföldre, vagy a fent említett módok valamelyikén elpusztultok. Ja, és egy ló sokkal többet ér, mint ti”.

Ha valakinek van precízebb fordítása, várjuk.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések