2024, május22, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekNem leszünk kínai gyarmat, mert már az vagyunk

Nem leszünk kínai gyarmat, mert már az vagyunk

-

Hszi Csin-ping kínai elnök európai útjának igazi állomása Magyarország, miután Budapest lett Kína európai főhadiszállása. Ennek oka nemcsak az, hogy a kínai beruházások elérték azt a volument, ami már stratégiai partnerré teszi Magyarországot, hanem a két országot összekapcsolja a demokratikus Nyugattal szembeni ideológia és közös érdek.

Kína Orbánon keresztül tud jelen lenni és terjeszkedni Európában, kijátszva az Európai Unió szabályait és rendelkezéseit, mert Magyarország révén hozzájut azokhoz a lehetőségekhez, amelyeket a tagországok élveznek. Magyarország Kína trójai falova, az ötödik hadoszlop, s egyben gyarmat is, mert az „Egy övezet, egy út” révén Kína adósrabszolgája is lesz.

Kína azért fontos Orbánnak, mert Kína menti meg a rendszerét az összeomlástól. Orbán a bármikor lehívható Kínai gyorshitelekkel tudja elkerülni a fizetésképtelenséget. Kína érdeke lett, hogy Orbán meg ne bukjon, segítse az oroszokat, akik mgött szintén Kína áll, segítse a kínai megszállást Európában.

Hszi Csin-ping úgy érkezik Magyarországra, mint Kína egyik tartományába. nemcsak arról van szó, hogy sok kínai üzemet telepítenek Magyarországra, az akkumulátorgyárakkal egy mérgező szeméttelepet csinálnak Magyarországból, s most már a kínai autógyártásnak is Magyarország lesz az európai központja, ahonnan az európai autóipart támadják.

Ennél sokkal többről van szó. Kína az Új Selyemút révén nemcsak gazdasági, de politikai gyarmatbirodalmat is épít, amelynek része a titkosszolgálati megszállás és a kínai katonai erők jelenléte. A kínai beruházások mellé rendelt félkatonai egységek a kínai hadsereg alá tartoznak, amivel akár kínai katonai megszállásnak is tekinthető a jelenlétük.

A kínai üzemek enélkül is úgy működnek Magyarországon, mint „állam az államban”, Kína megfigyeli a dolgozókat, saját szabályaik érvényesek, semmibe veszik a Magyarszágon érvényes előírásokat. Teljesen nyilvánvaló, hogy semmibe veszik a környezetvédelmi és egyéb követelményeket is, a dolgozókra a kínai diktatúra normái érvényesek.

Senki nem tudja, hogy ezekben az üzemekben mit csinálnak az akkumulátorokon kívül, mi a feladatuk a kínai hadsereghez tartozó félkatonai milíciáknak. A kínai titkosszolgálat kiépíti az európai megfigyelő rendszereit, Magyarország Orbán gazdasági kiszolgáltatottsága miatt Európa, az Európai Unió és a NATO legsúlyosabb biztonsági kockázata lett.

Ez annál is veszélyesebb, hogy Orbán a kínai behatolást és a nyugatellenes tevékenységet nem tekinti támadásnak, hanem céljai támogatásának. Orbán ezért a szó legklasszikusabb értelmében hazaáruló, de az Európai Unióban és a NATO-ban is áruló, az ellenség oldalán áll és az ellenséget segíti. Európa, Amerika és a Nyugat ellenségeinek főhadiszállása.

Mi sem fejezi ki ezt jobban, minthogy Hszi Csin-ping Orbán után Putyinnal találkozik. A kínai elnökkel való megbeszélés végzetes lehet Magyarország szempontjából, mert Orbán a kínai behatolásért cserébe anyagi segítséget és garanciákat kér, hogy a rendszere elkerülje az összeomlást és az éhséglázadást. Kína ezt megadja, viszont a sokszorosát behajtja.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések