2024, október6, vasárnap
KezdőlapKultúraSchmidt Mária áll mögötte: tananyag lesz, hogy a szövetségesek felelnek a holokausztért

Schmidt Mária áll mögötte: tananyag lesz, hogy a szövetségesek felelnek a holokausztért

-

Emlékezhetünk arra, hogy amikor George Birnbaum leleplezte, hogy a Soros-ellenes antiszemita kampányt Arthur Finkelsteinnel ők találták ki, Orbán ragaszkodott ahhoz, hogy egy új „történelemszemléletet” adjon a magyaroknak, hogy a magyar történelem meghamisításával a nemzeti identitást a „keresztény-nemzeti” Magyarország és az ő álkeresztény fasiszta rendszerének ideológiájával azonosítsák. Orbán a történelemhamisításra tízmilliárdokat áldoz, és Schmidt Mária áltörténész feladata, hogy minden nemzeti ünnepen vagy történelmi évfordulón egy meghamisított történelmi tudatot verjen az emberek fejébe. A cél az, hogy a meghamisított történelem megtisztítsa a szentistváni államelméletet, az egyház és az állam, a vallás és a nemzet összefonódását, amely a magyar történelem igazságtalanságait és tragédiáit okozta. A jobbágyság, az elnyomás, a papok és az urak országa, az antiszemita magyar identitás mind ebből a hazugságból fakadnak, és mindig elnyomó tekintélyelvű rendszereket hoznak létre.

Schmidt Mária a pályáját holokausztkutató történészként kezdte, majd a történész pályát elhagyva fasiszta és antiszemita ideológus lett belőle, aki kiválóan alkalmas arra, hogy a holokausztot meghamisítsa, és a keresztény-nemzeti Magyarország felelősségét eltörölje. Több évtizedes holokausztrelativizáló tevékenység után hivatalos állami történelemhamisító lett, akinek a legfőbb feladata a hazug ideológiagyártás, a NER ideológiai alátámasztása, és a magyar történelem meghamisítása egy romantikus hazug mártírszerep mentén. Ennek lényege, hogy noha mindenről a keresztény-nemzeti „szentistváni” magyar állam tehet, de mindent le kell tagadni, a mindenért felelős hamis magyar identitást megtisztítva az elkövetőket mártírként kell beállítani. Ez a mártírszerep különösen tetszik a hazugságokra éhes magyaroknak, akik nem képesek felnőni és szembenézni a múltjukkal, a felelősségükkel, és képtelenek azonosítani Magyarország pusztulásának felelőseit a Szent Istvánra visszavezetett hamis „keresztény-nemzeti” identitással.

Mivel a keresztény-nemzeti Magyarország kiteljesedése és csúcsteljesítménye a magyar holokauszt volt, ami nem mutat túl jól, és pontosan kifejezi ennek az ideológiának a lényegét, a legfontosabb feladat a holokauszt tényeinek, körülményeinek meghamisítása, a felelősség másokra történő áthárítása. Nem véletlen, hogy az orbáni illegitim és törvénytelen alaptörvény preambuluma két pilléren nyugszik: az egyik a „szentistváni államra”, a „keresztény” Magyarországra, a tévesen István királynak tulajdonított hamis korona elméletére, a másik az 1944-es német megszállás következtében elveszített önrendelkezésre épül. Az alaptörvény után ezt a hazugságot öntötték bronzba és helyezték el cinikusan a „Szabadság” téren. Schmidt Mária egész életművének lényege a holokausztrelativizáció és a keresztény-nemzeti, vagy más néven keresztényfasiszta Horthy-rendszer tisztára mosása. Schmidtnek nincsenek gátlásai, hogy akár az Auschwitzban felállított magyar kiállítást, vagy a Kertész Imrét arcol csapó „Sorsok” Háza projektet ennek megfelelően meghamisítsa. A Terror Háza a történelem tényeinek szemen köpése, meggyalázása, és maga is egy antiszemita provokáció.

Ennek a tevékenységnek a sorába illeszkedik a kereszténydemokrata kézben levő, a bulvárhírekkel és álellenzéki megnyilvánulásokkal manipuláló, de alapjaiban Orbán érdekeit szolgáló Indexben megjelent tanulmány, amelyben a német megszállás évfordulóján Borhi László amerikai-magyar történész azt játszotta el, mintha új bizonyítékokra bukkant volna, és azok alapján közölné azt a fantazmagóriát, amiről már három éve egy könyvet is megjelentetett. Ennek lényege, hogy Amerika és a szövetségesek provokálták ki szándékosan a német megszállást, hogy azzal jelentősebb német katonai erőt kössenek le, nem törődve a várható zsidó áldozatokkal. Ezért a magyar holokausztért nem a magyarokat, nem is a németeket, hanem főleg a nácik ellen harcoló amerikai és szövetséges nyugati hatalmakat terheli a felelősség.

Lassan már nemcsak a magyarokat, de a német nácikat sem terheli a felelősség, és eljutunk oda, hogy a liberálisok csinálták a holokausztot: a liberális demokráciák felelősek a népirtásért. Ennek már láthatók a jelei. Cikkünkre jelentkezett a Pázmány Péter katolikus egyetem egy volt hallgatója, aki megírta nekünk, hogy a kereszténydemokrata tulajdonú Indexben a Borhi által most előadott elméletet már 1998-ban hallotta egy 20. századi történelem előadáson, miközben az erre vonatkozó bizonyítékokat Borhi állítólag csak most találta meg. Az előadót Schmidt Máriának hívták. A Borhi cikk elhelyezése az évfordulón nem lehet véletlen, hanem vélhetően Schmidt Mária felkérésére történt. Az sem lehet véletlen, hogy egy hét múlva Stefka István már egy teljesen másról szóló cikkben tényként adta elő Borhinak Ungvári Krisztián, Karsai László és Laczó Ferenc történészek tényekkel cáfolt elméletét, miszerint a magyarok nem tehetnek semmiről, a nyugati liberális birodalmak idézték elő a holokausztot.

Most elkezdik majd a fasiszták és a nácik sajnálni szegény meggyilkolt zsidókat, akiket nem tudtak megmenteni, mert az amerikai és a nyugati liberális demokráciák szándékosan a német nácik kezére adták őket. Akik nem tudtak mást tenni, minthogy elgázosították őket, amit nem tettek volna meg, ha a szövetségesek nem provokálják ki a megszállást. Ezért ők a felelősök a népirtásért. Stefka már arról írt, hogy a liberálisok „meghamisítják a történelmünket”, és mindjárt hozzá is teszi: „Nem szeretnénk ismét bűnös nemzet lenni, hogy nem tettünk meg mindent.” Stefka úgy tudja, hogy Magyarország nem bűnös, mindent megtett a zsidók megmentése érdekében. Ezzel szemben a valóság az, hogy néhány magánszemélytől eltekintve, akikkel Schmidt Mária azonosítja a vészkorszakot, Magyarország mindent megtett, hogy minél több zsidót minél rövidebb idő alatt a gázkamrákba küldjön, és mivel tudták, hogy a deportáltak soha nem térnek vissza (a németországi „munkából”), gondosan leltárba vették a meggyilkoltak vagyonát, Stefka elvbarátai pedig elkezdték kiigényelni a magyar belügytől.

Most majd elterjesztik, hogy a németeket a liberálisok provokálták arra, hogy megszállják Magyarországot, és kiirtsák a zsidókat. Szegény magyarok tehetetlenül vergődtek a nagyhatalmak és a liberális métely hálójában. Stefka már levonta a következtetést: „Ez nagy tanulság a nagy átverésről. A nyugati politika huncutságának ( érzéketlenségének?) áldozataivá váltunk 1945, majd 1956 után, és merem kijelenteni, a félresikerült rendszerváltásnak is. Most folyik a nagytakarítás, a szembesítés, igaz későn. Az viszont kijelenthető, hogy az utóbbi idők magyar külpolitikájának dokumentálhatósága miatt az európai sikertelen migrációs politikát nem varrhatják később majd a nyakunkba a liberális és kommunista történészek.” Íme a párhuzam: ma is a liberális nyugati politika próbálja a keresztény Magyarországot szorongatni.

Az csak a liberális és kommunista történészek hazugsága tehát, hogy a magyaroknak bármi köze lett volna a holokauszthoz. Nem kérdés tehát, miért kell szétverni, eltüntetni, átalakítani a Magyar Tudományos Akadémiát. Kevés idő, és a „megtisztított” bölcsésztudomány, történettudomány, a „keresztény-nemzeti” fasiszta hazugságokat terjeszti majd. Ezt oktatják majd az iskolákban, hamarosan kihalnak azok, akik ma még tisztességes történelmet tanítanak. Akik most még csak néznek, hova nem szemtelenednek el a történelemhamisítók, akik egy kereszténynek nevezett antiszemita és fasiszta rendszer önigazolására meghamisítják a történelmet és elbutítják a magyarokat.

A magyarok pedig meg lesznek győződve arról, hogy a világ normális működése a keresztényfasizmus, amelyet állandóan támad a mindenkori Soros által vezetett liberális zsidó világösszeesküvés, amely a világ bajait okozza, és ami ellen a derék, ártatlan magyar népnek, a mindenkori áldozatnak védekeznie kell. Ez az önvédelem legjobban 1944-ben sikerült, de már 1941-ben is voltak szép eredmények, mint a kamenyec-podolszkij-i zsidó mészárlás, ahova a keresztény Magyarország küldte a zsidó alapanyagot. Ne legyenek kétségei senkinek afelől, hogy Borhi László kitüntetésekre és kiváló akadémiai állásokra számíthat a NER-ben, és hamarosan az lesz a megszállt oktatási rendszerben a központi tananyag, hogy a liberális demokráciák idézték elő a magyar holokausztot, a magyar állam és a magyar nép őszinte bánatára. A német nácik sem tudtak mit tenni, kénytelenek voltak teljesíteni a liberális szándékot.

Csak a kereszténységnek nevezett fasizmus, a vallási-nacionalista, tekintélyelvű, elnyomó, feudális rendszer, a tolvajok és gyilkosok parádézása mentheti meg a magyar népet és a magyar lelket a liberálisok és a kommunisták gonosz ármányától. Még szerencse, hogy vannak ilyen antikommunista keresztények, mint Stefka István, aki olyan ravaszul rejtőzködött a kommunizmusban, olyan lelkesen nyalt ki minden arra járó kommunista segget, hogy 1982-ben a kommunista belügyminisztérium ki is tüntette. De nem tudnak elégetni minden tisztességes történészi munkát, és nem tudják átírni a történelmet. A történelem mindig erősebb, mint a történelemhamisítók.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések