2024, október8, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírTóth Gabi üldözött keresztény újabb kálváriája

Tóth Gabi üldözött keresztény újabb kálváriája

-

Megjelent a magyarországi sajtóban, hogy az Év női előadója Tóth Gabi. Mindenkit örömmel tölthet el az elismerés, mert ilyen ellenszélben díjat még senki nem kapott. Egy üldözöttről beszélünk, akiből az istentelenek csak annyit látnak, hogy egy túlértékelt hisztérikus nő, aki túllihegte a rendszernek való megfelelést, és felvette a kereszténységet, mint Konstantin császár, és azóta le sem tette. Mint tékozló leány megkímélte az Atyát a fáradtságtól, és ő maga húzta saját ujjára az aranygyűrűt, magának vágta le a hízott tulkot és mellé tett még egy méregdrága Rolex órát.

Attól kezdve már üldözött keresztényként láttuk, aki többet szenved a kereszténységért, mint Pál apostol, beleértve a lefejezését is. Éppen csak kitömött oroszlánok és krokodilbőr csizmák közé nem vetették. Tóth Gabi keményen állja a próbát. Akik megdobták kővel, azokat megdobta egy kissé módosított bibliai idézettel, miszerint „őt nem a luxus teszi boldoggá”. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne luxus, az a magyar keresztény élet elmaradhatatlan velejárója, de nem az teszi boldoggá.

Boldoggá teszi például az, hogy már 2012-ben énekelte a Nemzeti dalt a Kossuth téren Orbán Viktor beszéde előtt. Ahhoz képest elég későn választották meg az év női előadójának. Mondta is Tóth Gabi, keresztényüldözés folyik ma Magyarországon. Ha nem lenne keresztény, már sokkal korábban megkapta volna az idei év énekesnője díjat, talán már tavaly. De őt ez nem tántorítja el attól, hogy műnépi ruhába öltözzön, mint a nép egyszerű leánya, mint egy erdélyi szűzmária, aki csak üldöztetése elől menekül a kétszintes szentendrei családi házába, mint József és Mária Egyiptomba.

Nem könnyű az őszinte hitvalló keresztények élete. Talán jobb lenne, ha Szíriába költözne, mert ott lenne segítség, megvédené az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság. Nem érti, miért zavar bárkit, ha vállalja a hitét, ehhez mindenkinek joga van. Nem láttak még agyontetovált keresztényt? Vagy az zavarja őket, hogy a kereszténysége kísértetiesen egybeesett azzal, hogy államvallás lett a kereszténység, ami a legjobban fizet? De ő nem a pénzért lett keresztény, ha tehetné a könnyeivel öntözné és a hajával törölgetné Orbán lábát, pedig nem is politizál. Csak hisz.

Tóth Gabi erősen áll, dacol az őt ért keresztényellenes kritikákkal, és bátran megfogalmazta hitvallását: „igyekszem adni azoknak, akik befogadják a rezgésemet! Nem akarok mindenkinek megfelelni már!” Nem tudjuk, milyen lehet befogadni Tóth Gabi rezgéseit, de azt tudjuk, hogy aki benyal a rendszernek és felveszi a rendszer vallását is, annak már nem kell megfelelnie senki másnak. Ezt bizonyítja ez a szép elismerés is, amit a politikamentes rezgéseiért kapott.

Mint alázatos keresztény, nehezen viseli ezt a keresztet, amit a díj elnyerése jelent. Újabb kálvária ez, ahova saját vállán kell cipelnie ezt a nehéz keresztet. Egészen a Golgotáig, ahol majd keresztre feszítenek rá valaki mást az ő keresztény barátai.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések