A Fideszt fel is lehet függeszteni, ki is lehet zárni

Közzétéve March 26, 2019, 10:30 am
7 mins

Úgy járja be naponta a sajtót az Orbán által kitalált mítosz, hogy a “Fideszt nem lehet se felfüggeszteni, se kizárni az Európai Néppártból”, mintha ez igaz lenne. Ebből egyetlen szó sem igaz, a Fideszt minden további nélkül fel lehet függeszteni, vagy ki lehet zárni a Néppárt alapszabálya szerint, ahogy ezt legutóbb is megtehette volna a párt. Legfeljebb a nyakas és öntelt Orbán megelőzheti ezt egy perccel, ha ő saját maga lép ki, vagy a Néppárt lehet olyan végtelenül türelmes és toleráns, hogy az “önfelfüggesztést” megengedi neki. Felfüggesztheti magát Bicskéig.

Legutóbb is ez történt, hogy amikor Orbán látta, hogy személye és főleg a rendszere iránti utálat olyan mértékű, hogy vagy kizárják vagy felfüggesztik, amit a Néppárt simán megtehetett volna, elébe ment az eseményeknek azzal, hogy hajlandó volt a Fidesz tagságát önmaga is felfüggeszteni, hogy ne legyen annyira szégyenteljes a helyzet. A Néppárt vezetése lehetett volna vele szemben elutasító, hogy mivel a tagok alapszabályban előírt száma lehetővé teszi a kizárást is, és a felfüggesztést is, Orbán sorsáról a párt választmánya dönt és nem ő maga. De a Néppárt toleranciájára és türelmére (szerény véleményünk szerint vakságára, elvtelenségére és hülyeségére) jellemző, hogy Orbánnak megadta a lehetőséget arra, hogy a Néppárt vezetésével közösen, együtt bocsássa szavazásra a felfüggesztés kérdését.

Orbán hazudik, mint mindig, mert nem igaz, hogy őt nem lehet se felfüggeszteni, se kizárni. Ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy azért nem lehet, mert akkor politikai értelemben “golyót röpít a saját fejébe”, mert nem hagyja azt, hogy megszégyenüljön, inkább maga távozik. Ez csak a kevély bugrisság, de nem a jogi helyzet. A Fidesz felfüggesztésére így is a Néppárt vezetőségének és Orbánnak közös előterjesztése alapján került sor, amely olyan, mint amikor az elítélt a bíróságon eljátssza, amikor már világos, hogy a bíróság elítéli, hogy nem is a bíróság, hanem ő maga hozza meg az ítéletet, mintha magától vonulna be a börtönbe, és közben azt állítja, hogy őt nem lehet elítélni, ő maga ítélte el magát.

A Néppárt számos súlyos megalkuvása, és a minősíthetetlen kilenc év elnézése mellett még az utolsó pillanatban is megadta ennek a hamis látszatnak a lehetőséget egy államellenes- és köztörvényes bűnözőnek, akit nem csupán felfüggeszteni vagy kizárni kellene egy pártcsaládból, hanem már régen bíróság elé kellett volna állítani és elítélni. Orbán aljas hazugságaihoz tartozik, hogy az Európai Unió “birodalomként” viselkedik, amit javában cáfol az a magatartás, amellyel elnézik, hogy egy uniós ország diktátora megfossza a magyarországi uniós polgárokat ugyanazoktól a jogoktól, amelyek minden uniós polgárt megilletnek, és szó nélkül tűri az államilag szervezett korrupciót, az uniós pénzek ellopását, a jogállam felszámolását és egy fasiszta diktatúra működését a jogállami Európai Unión belül.

Orbánnak az a szerencséje, hogy vele szemben Európát demokraták vezetik, akik a halálbüntetést például eltörölték, és minden akarata ellenére nem engedték neki sem visszaállítani. Mert ha halálbüntetés lenne, akkor az általa elkövetett hazaárulás, az ország oroszoknak, orosz kémeknek való kiárusítása, az alkotmányos rend megdöntése, a nép vagyonának Mészáros Lőrinc nevén való kifosztása miatt halálra kellene ítélni, nem is egyszer, és akkor az akasztófa alatt mondhatná, hogy őt nem lehet felfüggeszteni, ő magát függeszti fel. Csakhogy egy ítéletvégrehajtó nem korrupt néppárti politikus, nem asszisztálna a bohóckodáshoz, hanem úgy húzná fel, ahogy a Néppártnak kellett volna nemcsak felfüggesztenie, hanem kirúgnia egy bűnöző fasisztát a demokratikus pártok és országok közösségéből.

Helyes lenne, ha ezek az orbáni hazugságok nem cáfolatlan tényként ismétlődnének meg a sajtóban, és nem evidenciaként ivódnának be a köztudatba. Ehhez kéne egy ellenzék, és ehhez kéne sajtó.

 





Egy hozzászólás : A Fideszt fel is lehet függeszteni, ki is lehet zárni

  1. abramovics

    March 26th, 2019

    AZ ELLENFELEID STÍLUSA TÉGED IS MEGHATÁROZ!
    .
    Ritkán választhatod meg, hol, mikor, kivel és milyen fegyverekkel óhajtanál csatázni. Ha éjszaka egy mocsár szélén sártól csöpögő bikacsököt vagy baseballütőt emelnek rád, csak az esztelen vagy az öngyilkosjelölt próbál meg egy filozófiai idézettel védekezni, neked legalább egy botot meg kell ragadnod.
    Persze az ilyen harcok rád is visszahatnak.
    „Aki szörnyetegekkel viaskodik, az előbb utóbb szörnyeteggé válik maga is, és aki sokáig néz az örvénybe, arra az örvény visszanéz” – mondta erről Nietzsche
    .
    .
    ebből a lényeg, hogy nem a megfelelő módon állnak hozzá ezekhez a férgekhez sem a néppártban, sem az unióban, sem pedig ebben a kis kurvaországban.
    semmilyen formában nem lehet/kell ezeket tolerálni, ellenben minden módon negligálni kell őket, s a lehető legkeményebben, legdurvábban fellépni ellenük minden időben, s helyen.
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)