2024, október10, csütörtök
KezdőlapFesz leszA Hit Gyülekezetét nem Fekete Dávid károsította meg, hanem Németh Sándor vezető...

A Hit Gyülekezetét nem Fekete Dávid károsította meg, hanem Németh Sándor vezető lelkész

-

A Telex is tévesen írta meg, hogy „A Hit Gyülekezetét is megkárosította a megasztáros Fekete Dávid”. A volt megasztáros híresség a Hit Gyülekezetének semmiféle kárt nem okozott, legfeljebb a gyülekezet egyes tagjait károsította meg, akik kölcsönadtak neki. Maga Németh Sándor mondta azt, hogy Fekete Dávid „több tagtól is kért és kapott pénzt az elmúlt időszakban”. Úgy fogalmazott: „mondhatjuk úgy is, hogy többeket megkárosított”. A tagok vissza nem fizetett magánkölcsöne nem azonos azzal, mintha valaki a Hit Gyülekezetét, az egyházi jogi személyt károsította volna meg. Fekete Dávid a Hit Gyülekezetét nem károsította meg, ezt Németh Sándor vezető lelkész tette meg.

Az pedig különösen megtévesztő, amit egyes bulvárlapok írtak, hogy Németh Sándor annak ellenére segítene Fekete Dávidon, hogy megkárosította a Hit Gyülekezetét. A Hit Gyülekezetét csak egy ember károsíthatja meg, és azt Németh Sándornak hívják. Ő nem is tekinti annak, mert az egész Hit Gyülekezetét a magántulajdonának tekinti, noha jogilag nem az. Németh Sándor pedig még életében nem segített senkinek önzetlenül, hogy abba ne látott volna valami hasznot, olyanoknak pedig végképp nem, akik megkárosítanák. Németh még hasznot remél Fekete Dávid hírnevéből, ahogy a baját is saját reklámozására használta fel.

A Hit Gyülekezete megkárosításának tipikus esete az, amikor Németh Sándor vezető lelkész a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát egy offshore cég közbeiktatásával a saját nevére íratta. Ez egyik oldalról lopás, sikkasztás, másik oldalról hűtlen kezelés, amelyben bűntársa a lánya, Németh (Kauzál) Alexandra, aki a gyülekezeti vagyont kezelő Új Spirit Kft. ügyvezetőjeként lehetővé tette, hogy egy – a saját nevére kísértetiesen emlékeztető X and A Marketing and Holding Limited nevű – liechtensteini offshore cég üzletrészt szerezzen a Hit Gyülekezete kárára, megszerezze a többségi tuljadont, amit utána az apja nevére átírtak. Ez a lopás klasszikus esete. Minden más egyházban ezért leváltották volna, rendőrségi feljelentést tesznek és a vagyont visszakövetelik.

Mintegy kétmilliárd forint értékű vagyon (az ATV csatorna többségi tulajdonrésze és az ATV székház tulajdona) került papíron 270 millió forintért Németh Sándor tulajdonába, de azt sem lehet tudni, hogy ez a pénz honnan származott és hova került, mert Németh Sándornak az adómentes lelkészi fizetéséből nem lehet ennyi pénze, miután még az X and A Marketing Kft.-be (ami szintén az offshore cég tulajdonában volt, és az ATV hirdetéseinek egy része futott át rajta, nyilván jutalékért), szintén befizetett 40 millió forintot.

Emellett van egy milliárdos értékű kastélya Budapesten, egy nyaralója Badacsonytördemicen, egy spanyol tengerparti stílusú luxusnyaralója pálmafákkal Keszthelyen, amellyel párhuzamosan megépült a másik lánya többlakásos társasháznak beillő villája a Széchenyi-hegyen, s a Hit Gyülekezete vagyonának kezelésével megbízott lányának szó szerint kacsalábon forgó mesepalotája van. Mivel Németh Sándornak a Hit Gyülekezetén kívül nem volt más ismert adózott jövedelme, ami ennek a látható vagyonnak a fedezetéül szolgálna (ami egyesek szerint csak a jéghegy csúcsa), mindezt a Hit Gyülekezetétől vette el.

Fekete Dávid ehhez képest egy kezdő pancser. Közte és Németh Sándor között a különbség abban áll, hogy Fekete Dávid azt ígérte azoknak, akiktől a pénzt elkérte, hogy majd visszaadja, míg Németh Sándor azt ígérte, hogy helyette majd Isten fizeti vissza többszörös kamattal. Ha ez nem történik meg, azért nem ő a felelős, hanem az, aki pórul jár, mert biztos bűnös. Ezért a két tolvaj közül az egyiket számon lehet kérni, a másikat nem. Emellett Németh a saját egyházát lopta meg, míg Fekete Dávid magánembereket. Továbbá Németh Sándor nagyságrendekkel többet lopott, mint Fekete Dávid, de a politikai kapcsolatai miatt nem biztos, hogy börtönbe kerül, míg a megasztár könnyen ott végezheti. Tanulság: lopni tudni kell.

Németh Sándor lelkészi jó szíve is megmutatkozott, mert azt mondta, hogy botlása ellenére Fekete Dávidnak szívesen segít a Hit Gyülekezete. Lelki tanácsadással. De pénzzel nem, mert pénzzel még szegény özvegyeket sem támogatnak, nemhogy csalókat, bár ez utóbbinak még mindig nagyobb esélye lenne rá, ha befizetné az elcsalt pénzekből Németh Sándornak a lopott pénz tizedét, ahogy azt mások szokták. De pénzt akkor sem kapna, ám politikai védelmet talán igen, ha nem támogat ellenzéki polgármestert.

Azt mondta Németh Fekete Dávidról, hogy „bízom benne, hogy hamarosan visszatalál a helyes útra, és képes lesz rendezni az életét”, aminek részleteit nem ismertette. De biztosan fontos része lenne, hogy csatlakozzon újra a Hit Gyülekezetéhez, legyen a gyülekezet reklámja, és ha máskor pénzt szerez, azt oda fizesse be. Fekete Dávid szerencsés, hogy ismert ember, mert más hívők nem számíthatnak ilyen bánásmódra. Ha ellentmondanak Németh Sándornak, akkor megátkoztatja őket, hogy „elevenen süllyedjenek a pokolba”. Fekete Dávid akkor jár jobban, ha feladja magát és a börtönbe megy a Hit Gyülekezete helyett. Akkor kevesebb problémával megússza, s miután megfizetett a tetteiért, szabad ember lehet. A börtönben van esélye az üdvösségre is, a Hit Gyülekezetében nincs, mert ott csak addig van kegyelem, amíg Németh Sándor szolgája lesz, s amíg haszna lesz belőle.

Németh mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy lecsapjon celebekre, híres emberekre, főleg, ha még gazdagok is. Az ilyenek mindig előkelő helyet kaptak a Hit Gyülekezete istentiszteletein, előre ültették őket, Németh Sándor megkülönböztetett figyelemben részesítette őket, szemben a gyülekezet névtelen ezreivel. Akik nem voltak híresek a „világban”, azok Németh Sándornak a közelébe sem mehettek, mert a fegyveres biztonsági őrök teperték le őket, lehettek akármilyen jó hívők vagy rendes emberek. Mert ha a Hit Gyülekezetetébe bemegy egy aranygyűrűs férfiú fényes ruhában, bemegy egy szegény is szennyes ruhában; És rátekintenek arra, akin a fényes ruha van, és azt mondják néki: Te ülj ide szépen; és a szegénynek ezt mondják: Te állj ott, vagy ülj ide az én zsámolyom mellé.

Mindez ellentétes a Bibliával, de miért épp ebben ne sértenék a Hit Gyülekezetében Isten intelmeit, ha minden másban megsértik? A lopás, adócsalás soha nem minősült súlyos bűnnek a Hit Gyülekezetében. Ha valaki ezt úgy csinálta, hogy nem bukott le, még példakép is lett belőle és dicséretet kapott érte, ha Németh Sándornak is adott belőle. Fekete Dávid elkövette az ősbűnt, hogy saját szakállára kezdett csalni és „befektetni”, ahelyett, hogy erről egy nála sokkal nagyobb tolvajt megkérdezett volna, aki ráadásul a saját egyházának vezetője is, aki megtisztítja a lelkiismeretét, ha fizet neki.

De még nem késő, ezt üzeni neki a vezető lelkész. Németh Sándor ott áll a kapuban és várja, mint a tékozló ifjút az atyja, hogy lehúzza róla a drága gyűrűt, ha megmaradt volna neki, levegye róla a márkás ruhát és cipőt, majd levágassa a tékozló fiú maradék hízott tulkát is, és megegye: a lopott pénzt az adakozás megtisztítsa. A tékozló fiú pedig engedelmes birkaként betagozódhat egy jól szervezett maffiába, ahol nála ezt sokkal profibban csinálják. Tanuljon belőle, hogy a csalást milyen jól szervezetten művelik, az ő második helyét is a hitesek szervezett szavazatainak köszönhette. Így csalnak mindennel.

A kívülállók, a bűnös pogány világ megbotránkozik azon, hogy Németh Sándor mit csinál, de bízik benne, hogy Németh „hamarosan visszatalál a helyes útra, és képes lesz rendezni az életét”. Miután leülte a jól megérdemelt börtönbüntetését, mert addig erre semmi esély nem látszik.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések