2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországA Momentumnál inkompetensebb társaság nem létezik

A Momentumnál inkompetensebb társaság nem létezik

-

Szeretnénk leszögezni, hogy a magunk részéről az ügynökkérdés teljes nyilvánosságát támogatjuk, és a leghatározottabban követeljük, hogy a volt III/III-as ügynökök közül senki ne tölthessen be közéleti funkciót, ne dolgozhasson a sajtóban, ne alakíthassa a közvéleményt. Erről számos cikket írtunk és meg is indokoltuk.

A „Filozófus” fedőnéven egyházi besúgóként foglalkoztatott Lehel László evangélikus lelkész ügyében is ugyanezt a határozott álláspontot képviseltük. Volt ügynök nem lehet még egy segélyszervezet vezetője sem, távoznia kell minden közéleti tevékenységből. Lehel László ügynököt a kommunistázó Fidesz védi, Lévai Anikó tettestársa a politikai szerepet betöltő Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél.

A 444.hu idézi a pártok reagálását az üggyel kapcsolatban. Azt írják: a Momentum azt várja el, hogy Lehel László „számoljon be ügynöki tevékenységéről, és bizonyítsa, hogy ma már nem más ország érdekeit képviseli, és nem veszélyezteti egyetlen magyar állampolgár biztonságát sem.” Sőt, odáig mennek, hogy „ha Lehel László nem tudja tisztázni magát és ügynökmúltját, hagyja el az országot.”

Először is, eddig fel sem merült, hogy Lehel ügynök más országoknak dolgozott volna. Ha így lenne, az kémkedés és hazaárulás lenne. Ha a Momentumnak ilyesmiről tudomása van, azonnal tegyen feljelentést. Ha nincs erre vonatkozó tudomása vagy bizonyítéka, akkor egy kormányzásra áhítozó párt rágalmaz, csúsztat, való tényeket hamis színben tüntet fel, és egy jogtisztelő párt ezt még egy ügynökkel szemben sem teheti meg. Ez személyiségi jogot sért. Amilyen arcátlanok a volt III/III-as ügynökök, be is perelheti őket.

A Magyar Nemzetben Lehelt leleplező Lukács Csaba arról írt, hogy valaki feljelentő levelet írt ellene, s emiatt majdnem fogságba került Észak-Koreában. A levelet Lehel László írta alá. Ez azonban nem bizonyítja azt, hogy Lehel Észak-Korea ügynöke lenne, csupán azt, hogy a jelleme semmit nem változott azóta, hogy egy aljas besúgó volt. Ha Észak-Korea ügynöke lett volna, akkor nem feljelentést ír, hanem belső jelentést.

Aztán egy parlamentbe készülő, jogtisztelő párt nem írhat le akkora ostobaságot, hogy Lehel bizonyítsa be az ártatlanságát, hogy nem kémkedik, ügynökösködik más országnak. Nem neki kell bizonyítania, hogy ártatlan (nem is lehet bizonyítani), hanem a Momentum köteles bizonyítani, hogy Lehel más ország érdekeit képviseli, és „veszélyezteti a magyar polgárok biztonságát”.

Harmadszor, honnan veszi a Momentum a bátorságot, hogy bárkit elzavarjon, kitiltson az országból? Ha Lehel nem tudja bizonyítani az ártatlanságát, akkor hagyja el az országot? Miféle eszeveszett badarság ez? Ha valaki bűncselekményt követ el, nem az a büntetése, hogy el kell hagynia az országot, hanem a Btk. által meghatározott büntetést kell kiróni rá. Hangsúlyozzuk, mindezt a nagyokosok úgy mondják, hogy nem bizonyítanak semmit.

A III/III-as ügynökmúlt sem teszi lehetővé, hogy bárki felszólítson egy embert az ország elhagyására. Az Együttnek van esze, ők azt mondják, hogy a közéletből távozzon, és ez így helyes. Nagyon fontos lenne, hogy a KGB pszichológiai útmutatása alapján kiválasztott jellemtelen, személyiség nélküli embereket, akik ma is manipulálják a közéletet, végre kitiltsanak a közéletből, mert iszonyú károkat okoztak és okoznak ma is.

Példaként említettük korábban többször is Morvay Pétert, az egyik legkártékonyabb volt III/III-as ügynököt, aki „Hartmann László” fedőnéven volt besúgó a Közgázon, kétszer is BM-jutalomban részesült az ügynöki munkájáért. Jelenleg Németh Sándor vállalkozó, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és tulajdonosa személyi titkára, az ATV és a Hetek képzetlen újságírója, aki orosz propagandát, Soros összeesküvés-elméleteket terjeszt.

Álláspontunk szerint a Momentum nevű pártnál ostobább, inkompetensebb, kártékonyabb társaság nincs Magyarországon, rosszabbak, mint a Fidesz. Mert azok tudják, hogy mikor milyen törvényt hágnak át, az illiberális állam jelszavával a demokrácia alapjait számolják fel, de ezek még azt sem tudják, hogy ilyenek vannak, és hogy mik azok. Alapfogalmakkal nincsenek tisztában.

Amikor például a jobboldal és baloldal meghaladását emlegetik, akkor Adolf Hitler és Mussolini, továbbá Sztálin nyomdokain járnak. Ez rosszabb, mint Orbán centrális erőtere, mert Orbán egyelőre nem számolta fel a pártokat, egyelőre nem állítja azt a bődületes és minősíthetetlen badarságot, hogy magában egyesíti a jobb- és baloldali értékeket, vagy meghaladja azokat, s nincs szükség ellentétes oldalakra.

Mindegy, mit nevezünk jobboldalnak, baloldalnak, a lényeg, hogy demokráciához minimum két egymással szembenálló politikai erőre van szükség. Aki azt meg akarja haladni, az vagy hülye, vagy diktatúrát akar, vagy valamilyen elmebeteg társadalmat, amilyet C kategóriájú sci-fi-ben lehet látni. De láthatóan a Momentumnak nemcsak a demokrácia alapjai okoznak értelmezési nehézségeket, hanem a jogállamiságról sincs semmi fogalmuk.

Mivel fiatalok, ezért előbb-utóbb rájuk kerülhet a sor, miután Orbán kiöregszik a diktátor korból, és összeomlik a homokvára. Ezért ijedten mondjuk: csak ezektől mentsen meg a Jóisten minket. Mert ezek után mindenki visszasírja majd Orbán Viktort, a szörnyeteget.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések