2024, április18, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírA Nemzet Veje eddig egymilliárd uniós pénzt kapott csak erdősítésre, ilyenek miatt...

A Nemzet Veje eddig egymilliárd uniós pénzt kapott csak erdősítésre, ilyenek miatt esik el Magyarország 3000 milliárdtól

-

A klasszikus időkben, amikor Magyarországon demokrácia és sajtószabadság volt (amit Orbán a fasizmusba való „átmenet zavaros két évtizedének” nevezett), a tényfeltáró újságírók vadásztak a cégbíróságon arra, hogy kinek a rokona és ismerőse jelent meg olyan cégben, ami összeférhetetlen a politikus státuszával. Még az sem kellett, hogy kiderüljön, bármit is kapott az illető a politikus rokonától vagy barátjától, ez annyira összeférhetetlen volt. Ehhez képest Orbán „Ne Mi Kapjuk A Legtöbbet” Viktor apja, lánya, veje, Mészáros nevén ő maga, százmilliárdokat kaszálnak.

Válogatás nélkül lopják el a köz pénzét, függetlenül attól, hogy az „csak” a magyar adófizetőktől származik, vagy az Európai Unió polgárainak adójából érkezett uniós támogatás formájában. Ezért fagyasztotta be az EU a 3000 milliárd forint támogatást Magyarországnak, ami irdatlan mennyiségű pénz. Magyarország polgárai, szegényei, tanárai, nyugdíjasai, azért nem juthatnak hozzá ehhez a hatalmas összeghez, aminek hiánya miatt sokan éhezni, fázni fognak, másokat kiköltöztetnek, elveszíti a munkahelyét, be kell zárni a vállalkozását, mert Orbán családja ellopja az uniós pénzeket.

Nemcsak ellopja, hanem arra sem hajlandó, hogy a korrupcióra, lopásra épülő rendszerét megszüntesse. Az Európai Uniónak megpróbáltak port hinteni a szemébe egy kamu korrupcióellenesnek szánt hivatallal, ami egy vicc, amelyben a tolvajok „ellenőrzik” önmagukat, asszisztál hozzá néhány lefizetett, korrupt civilszervezet. De az EU-ban már nem esznek meg mindent, ez a hazugság sem jött be. Nem beszélve a jogállamiságot sértő egész rendszeréről. Ezért nem jut hozzá Magyarország az életet jelentő pénzhez, amitől Orbán zárja el az ország lakosságát. Ez egyedül miatta van.

Nemcsak ellopja a magyaroktól azt a pénzt, ami már a közösben van, hanem a lopásai miatt Magyarország elesik többezer milliárd támogatástól. A magyarok éheznek és fáznak, nyomorognak, de van cserébe egy Orbán Viktoruk. Elégedjenek meg vele és a hazugságaival. Az arcátlanságára pedig jellemző, hogy miközben megpróbálja elhitetni Európával, hogy az ő fasiszta diktatúrája mégis egy jogállam, amelyben nincs korrupció, az eljárás ideje alatt is kapott a „saját lábunkon” álló lányának férje, a Nemzet Veje 156 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást erdősítésre.

Ki az Magyarországon, aki csak úgy megkap 156 milliót, hogy erdősítsen, amit vissza sem kell fizetni, amivel úgy számol el, ahogy akar? Mindezt a korrupcióellenes eljárás kellős közepén. Nem tudnak mértéktartóak lenni, nem tudnak a tolvaj kezüknek parancsolni. Orbán veje megveszi a Gellért Szállót, csak úgy zsebből, Magyarország és Budapest egyik legpatinásabb szállodáját? Miből van neki erre és még sok más kastélyra, egyebekre pénze? Mielőtt elvette Orbán lányát egy pitiáner falusi fatolvaj volt. Akkor az esküvői traktorral lopta a fát, azóta uniós támogatással erdősít.

Sajtóhírek szerint az apja, Orbán násza, tavaly már kapott 687 millió forintot ugyanerre, amit a családi birtokra használtak fel. A Nemzet Vejének családja már egymilliárd forint uniós támogatást vett fel csak erdősítésre, csak az elmúlt egy évben, mialatt a korrupcióról folyó vita zajlik az EU-ban. Jelentkezzen, aki még ennyi vissza nem térítendő támogatáshoz jutott erdősítésre, de az is, aki szeretett volna, de nem kapott, mert a pénzt az Orbán-család maffiája lenyúlta. Ezek kisajátították maguknak, és ellopják az országot. Emiatt elzárják a magyarokat az uniós pénzektől.

Most pedig annak kell örülni, hogy Tiborcz István, ez az üzleti zseni, aki a maga erejéből és szorgalmából az egyik legnagyobb és leggazdagabb vállalkozó lett Magyarországon, akinél már csak az apósa nagyobb, aki Mészáros Lőrinc stróman nevén a világ egyik leggazdagabb embere, nagylelkűen felajánlotta, hogy nem használja fel a néhány napja „elnyert” 156 milliós vissza nem térítendő támogatást. De ha szabályosan és törvényesen jutott hozzá, akkor miért nem használja fel? Vagy tudják, hogy lopás, és most ezt leplezni kell?

Tiborcz azt állítja, hogy néhány nap alatt meggondolta magát, mégsem akar erdőt telepíteni a „megváltozott gazdasági körülmények miatt”. Mi változott te fatolvaj gazember néhány nap alatt? Szólt az após, hogy beköpték az EU-ban az újabb lopást, ezt a pénzt most ne vegye el? Ki dől be ennek? A bőrük alatt is pénz van, övék az egész ország, de nem tudnak leállni a lopással, notórius tyúktolvajok Orbánnal és az egész családjával együtt. Ezért van infláció, ezért kerül ennyibe a kenyér, a hús, a benzin.

Tiborcz apja sem azért kapott tavaly 687 millió forintot, mert ő tud a legjobban erdőt telepíteni, hanem azért, mert a fia Orbán lányának a férje, és ő intézte el neki. Azt a pénzt is Orbán Ráhel és a férje szerezte, ők nyúlták le az apjának. Az övével együtt ez már majdnem egymilliárd. Mire? A semmire. Arra, hogy ő vette el a világ egyik legkorruptabb tolvaj miniszterelnökének az ugyancsak tolvaj és korrupt lányát. Ennyi az ő tudományuk. Az egész ország ennek a levét issza.

Emlékszünk még a demokratikus Magyarország legnagyobb korrupciós botrányára, a Tocsik-ügyre, amit a Fidesz járatott csúcsra? Hol van az ezekhez? Vagy a második legnagyobb botrányra, a székház-ügyre, vagy a harmadikra a Kaya Ibrahim és a Josip Tot nevén eltüntetett közpénz százmilliókra? Ja, ez utóbbi kettő már akkor is a Fidesz korrupciós ügye és lopása volt. Azóta elfoglalták Magyarországot és intézmenyesített módon zajlik a lopás, az állam működése maga a fideszes korrupció. Az államhatalom működteti a fideszes korrupciót és lopást, ami már családi lopás.

Amikor egy magyar ember éhezik és fázik, amikor bezárt intézményeket lát, amikor pokrócba takarózik a munkahelyén, amikor elveszíti a munkáját, a vállalkozását, a lakását, ezekre a milliárdokra gondoljon, amelyeket ezek a szemetek elloptak, és aminek a tetején ülnek, vagy a nagyját már régen kilopták Marbellára, esetleg beépítették az Orbán-család hatvanpusztai hercegi kastélyába. Ez járjon az eszében, amikor naponta többet fizet az alapvető élelmiszerekért, ami csak Orbánnak egyenlő a pálinkával, neki a kenyér, a tej, meg a csirkeszárny. Ők meg isznak a magyarok bőrére.

Tiborcz István, Orbán Ráhel, Mészáros és a maffiafőnök, dollárban multimilliárdos Orbán képe jelenjen meg a szeme előtt, mert az ő pénze, az ő fűtése, az ő étele, villanya, benzine és rezsiszámlája ezeknél a mocsok tolvaj embereknél van. Szó szerint. Ő pedig rájuk szavazott. Mert annyira hülye, hogy nemcsak a szemét lopják ki, de még az agyát is kimossák, mert nem veszi észre, hogy az ő pénzéből ugyancsak, egy propagandagyár működik, hogy soha ne tudja meg az igazságot és a valóságot.

Azokat utálja, akik az érdekeit, jogait és pénzét védenék az Orbán-család haramiáival szemben „Brüsszelben”. Még a Szovjetuniónak is voltak határai, de a magyar emberek hülyeségének nincs. Tisztelet a kivételnek. Mind a 152 embernek.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések