2024, október8, kedd
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekA pedofilügyben az ellenzék ellenzéknek, a sajtó sajtónak látszott

A pedofilügyben az ellenzék ellenzéknek, a sajtó sajtónak látszott

-

Miközben dicsérni kellene az Orbántól független sajtót és a tőle nem független ellenzéket, a pedofilügyben mutatott teljesítményük alapján arra kell rámutatni, hogy ebből kiderült: tudnának ők, ha akarnának. A propagandán kívüli sajtó tizennegyedik éve nem viselkedik úgy, ahogy a sajtónak kell, csupán lekísérik és élőben közvetítik a diktatúra kiépülését.

Hasonlóképpen nem lehet hallani az ellenzék hangját minden hasonló aljasságnál, nincsen hír róluk és nincs megjegyezhető mondatuk, hanem azzal a totális tévedéssel fordítottak hátat – tulajdonképpen – Magyarországnak, hogy nem Orbánnal kell foglalkozni, nem vele kell törődni. Hát akkor mivel? Márpedig ezeknek naponta van egy „pedofilügyük”.

De azok senkit nem érdekelnek, senki nem emeli fel a szavát. Nem harcolnak ellene, nem teszik nyilvánvalóvá, mennyire elfogadhatatlan az. Orbán él, mint hal a vízben, mert nincs sem ellenzéke, sem a sajtó funkcióját betöltő média. Megsértődnek, ha valaki kifogásolja ezt, s úgy tesznek, mintha nem is tudnák, mit hiányolnak a független emberek.

Akkor most rámutatunk, hogy ezt, ahogyan ezt a pedofilügyet kezelték, ami mégcsak nem is hasonlítható ahhoz, amit egy évtizede naponta csinálnak. Meg is lett az eredménye. Ez a NER fennállása óta Orbán legnagyobb veresége. Előre kellett menekülnie, a bőrét mentette, nem volt más megoldása, mint két tisztjét feláldozni a sakktáblán, különben maga is bukik.

Mindez azt bizonyítja, hogy lenne mit tenni. Tudják is azt, hogy mit és hogyan kellene ezt csinálni, de nem teszik. Pedig a pedofilügy azt mutatta meg, amit láthattunk az Unióban is, hogy „meztelen a király”, gyenge, mint a harmat, hazugságaival hamarabb utol lehet érni, mint a Felcsút csatársorát. Nem lenne muszáj diktatúrában élni. Lehetnének szabadok is.

Az ellenzék is felnőtt módjára viselkedett, határozott volt, céltudatos, elszánt és őszinte. Hitelt érdemlőek voltak a nyilvánosság előtt. S most nem szeretnénk kiemelni senkit. Ez az ellenzék nem szerepelne ilyen siralmasan a közéletben, ha így viselkedne, ha naponta ezt a teljesítményt, munkát és elszántságot nyújtaná. Nem elbeszélni kell Orbán mellett, hanem nekimenni. Erre pedig naponta ad súlyos okot. A sajtó a negyedik hatalmi ág.

A siker oka pedig nem az volt, hogy ez mindenkit felháborító pedofilügy volt. Csak rajtuk múlik, hogy más gazemberségeken is hasonlóképpen felháborodjanak az emberek. Egy szűk mag a NER fanatikusai, Magyarország többsége megértené és ellenállna Orbán hazugságainak, korlátlan hatalmának, ha lenne kihez csatlakozni. Ha az ellenzék és a sajtó nem aludna be saját unalmasságától és érdektelenségétől.

Ez a felháborodási képesség a hatékony, elszánt és eredményes munka alapja. Az ellenzék és a sajtó tűrésküszöbét kell lejjebb vinni, hogy fel tudjanak háborodni naponta azon, amin mi például naponta felháborodunk, s „őrjöngünk” ellene, amit ő csak unottan néznek, mert megszokták és nem érdekli őket. Nem éri el az ingerküszöbüket. A pedofilügyben a sajtó (Orbán szennymédiáját nem soroljuk a sajtó körébe) tette a dolgát, meglett az eredménye.

Mentek utána, nem hagyták elülni, napirenden tartották, minden műfajban feldolgozták, minden aspektusból megvilágították, leleplezték a hazugságokat, nemcsak közölték, ahogy szokták. Nem lehetett rájuk ismerni, öröm volt nézni. Külön gratulálni kell a 444.hu-nak, amely kirobbantotta és profi módon végigvitte a botrányt. Lám, tudunk örömmel elismerni, ha van mit. Így lehet harcolni a sajtószabadságért.

S most még a Telex is kitett magáért, amely egyébként öles léptekkel halad az Index útján.

Most nem kellene leállni, és visszasüllyedni. Ezt a napi teljesítményt lehetne hozni. Nem élvezték végre a szabadságot, az újságíró munkát és annak sikerét? Hogyan tudnák akkor most folytatni azt a fost, amit eddig unottan és felelőtlenül előadtak? Ha ugyanazt teszik a mostani pedofilügyben, mint amit általában szoktak, ebből az ügyből sem lett volna semmi. Ahogy a többi más ügyből sem lett. Orbán ebből él. A lapos semmittevésükből.

S van mivel folytatni, mert a pedofilok ügye a jéghegy csúcsa és összefügg mindennel. Lehet menni tovább Orbán sarkában, és nem hagyni, hogy kimossa magát, becsapjon mindenkit az alkotmánymódosítással, egy másik kesztyűbáb kijelölésével. Nem szabad engedni, hogy ott folytassa tovább, ahol abbahagyta. Ha ráérzett a sajtó és az ellenzék az igazi szerepére, feladatára, akkor ne hagyja abba.

Lássák meg, hogy van értelme. Csak ennek van értelme.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések