2024, október6, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírA "szívhang-rendelet" képmutató megalázása a nőknek

A „szívhang-rendelet” képmutató megalázása a nőknek

-

Az abortusz körüli politikai propaganda és vallásos képmutatás éppen most termi meg a fordított gyümölcseit Amerikában is. A republikánusok a biztos félidős választási győzelmet egyenlítették ki döntetlenre egyelőre, a demokraták javára. Mindez szavazatszerzést szolgál, a fanatikus hívőket ezzel befolyásolják, hogy a republikánusokra szavazzanak, még akkor is, ha az istentelen szörnyeteg, Trump és emberei a jelöltek. Floridában már betiltottak olyan tankönyveket, amely tartalmazta a rasszizmust és a feketékkel szembeni elnyomást. Fehér keresztény ember ilyet nem tesz, ugyebár.

De ennél súlyosabb, hogy a legborzasztóbb történetek szaporodnak a tízéves megerőszakolt kislánytól kezdve, az anya életét veszélyeztető műtétek eltörlése mellett, az árva tinédzserre erőltetett kötelező szülésig bezárólag, miközben az anyák életveszélyben vannak, az orvosok nem menthetnek életet, nem tehetik azt, amit orvosként meg kellene tenniük, mert a döntést nem ők hozzák meg orvosi kérdésekben, hanem vallásos fanatikus laikus idióták. Miközben nem kevesebb, hanem egyre több az abortusz, amit máshol hajtanak végre. A hatás ugyanaz, mint az alkoholtilalom idején.

Orbán fasiszta állama is igyekszik lépést tartani a többi fasisztával, így most rendeleti úton változtatták meg az abortusztörvényt, amelyben előírták, hogy az abortuszt végző nőknek előbb kötelező meghallgatni a magzat szívhangját. Ennél nagyobb aljasságot és mocsokságot elképzelni sem lehet. Azok a nők, akik valamilyen okból az abortusz mellett döntenek, nem azért teszik, mert gyilkolni akarnak, és nem is azért, mert nem tudják, hogy a terhesség megszakítása nélkül egy gyerek születne. Ezért a szívhang senkit nem fog megállítani, csak megalázni és legyilkosozni.

Rendben van: ha az abortusz gyilkosság, akkor legyen az. Akkor tiltsák be teljesen, hozzanak az orvosok helyett döntéseket vallási fanatikus fasiszták, és ha valaki mégis abortuszt csinál, akkor azt büntessék meg annyira, mint egy már élő ember meggyilkolásáért. Akkor kapjon minden abortuszt végző nő húsz-huszonöt év börtönt. Akkor legyenek következetesek, ne hagyják meg a kiskaput a saját feleségüknek, szeretőjüknek és lányuknak. Ha ez gyilkosság, akkor legyen az. Ha a magzat élete ugyanolyan értékes, mint egy élő ember élete, akkor ugyanannyi járjon a megölésért is.

De ha ez nem így van, hanem a magzat életét ki lehet oltani minden büntetőjogi következmény nélkül, törvényes keretek között, akkor ne pofázzanak gyilkosságról (sőt tömeggyilkosságról, sőt még inkább népirtásról), akkor ne keltsenek olyan érzést egy abortuszt választó nőben, mintha ő egy gyilkos lenne. Döntsék el, hogy gyilkos vagy nem gyilkos, az a szívhang ugyanolyan szívhang-e, mint egy erdő mellett agyoncsapott ember szívhangja volt vagy nem? Mellesleg, a Biblia szerint nem azonos értékű a magzati élet a megszületett ember életével Mózes könyve alapján.

Nem elég egy szerencsétlen nőnek, hogy sok esetben éppen felelőtlen férfiak miatt ilyen helyzetbe kerül, hogy nem talál más megoldást, mint az abortuszt, vagy csak egyszerűen dönthet magáról, ahogy a képmutató keresztényfasiszta férfiak is eldönthetik, hogy mikor mit csinálnak, erre még jön egy mocskos tolvaj, fasiszta banda, amely a megszületett élő embereket nyomorgatja, nem tiszteli, alapvető jogaikban korlátozza őket, de a meg nem születő magzatokat védi, ezért beülteti a nő tudatába, hogy ő egy gyilkos, hogy egész életében ezt a szívhangot hallja, rohadjon meg.

Az ötlet gazdája eredetileg Dúró Dóra, aki nagyon tiszteli az életet, a félmillió magyar zsidó deportálásáért és meggyilkolásáért felelős tömeggyilkos Horthynak állított szobrot a náci parlamenti szobájában. Nácik állnak az intézkedés mögött, Pintérrel csak aláíratták. Ez náci szellemiségű intézkedés. Olyan ember szellemi terméke, aki könyveket darál le, de szemrebbenés nélkül darálna le embereket is, ha olyan helyzetbe kerülne. Mert akik könyveket darálnak, azok embereket is fognak darálni, ha a helyzet úgy hozza, a jól ismert és a történelemben igazolódott példa alapján.

Orbán óvatosan, de kinyitott egy ajtót, amely mögött magyar nők milliói vannak. Aki nem akar abortuszt, az is undorodni fog ettől a szemétségtől. Ez csak fanatikus fasisztáknak tetszik, akik olyan képmutató és álszent gazemberek, akik magukkal szemben minden tekintetben sokkal megengedőbbek. Nem mindenki születik az élet napos oldalára. Nem mindenkinek alkalmas a hely és az idő, hogy éppen szüljön. Mindenkinek joga van magáról dönteni, csak egy teherbe esett nőnek nincs joga. Ha mégis dönthet, belenyomják az arcába, hogy egy gyilkos.

Erre a reakció az lesz, hogy csak azért is abortuszt kér. A Biblia azt mondja, hogy a törvény haragot nemz, pontosan az ellenkező hatást váltja ki. Ki nem szarja le, ugye, keresztény urak? Ha őket valóban a magzatok érdekelnék, akkor számítana, hogy a „pro choice”, a szabad választás mellett, demokrata elnökök kormányzása idején mindig 30 százalékkal volt kevesebb az abortuszok száma. A liberális állam közelebb áll a bibliai normákhoz, mint a keresztényfasiszta kormányok.

Ez a sok korlátolt mocsok ember, akik magukat „kereszténynek” gondolják, a Biblia legalapvetőbb tanításait is tagadják. Isten soha nem kényszerít. Soha nem embertelen, nem könyörtelen. Soha nem aláz meg. Önmagát áldozta fel az emberért, pedig el is pusztíthatta volna. Aki nem akar szívhangot hallani, az majd elmegy feketeabortuszra. Akira ráerőltetik, az majd megmondja, hogy a jó kurva anyátokat. Mintha bárki örömében vagy jó dolgában tenné. Csak megkeményítik az emberek szívét.

Visszahozzák ezek a középkort. De akkor miért csinálnak félmunkát? Miért nem állítanak máglyákat is? Miért nem égetik el a boszorkányokat? A NER-ribancok abortusza előtt is lejátsszák majd a szívhangokat? A NER-lovagok szeretői, lányai szintén átesnek ezen a kellemes procedúrán? Vagy ez csak a kevésbé fontos, pénzzel és kapcsolatokkal nem rendelkező rabszolga magyar nőknek van fenntartva, akik nem szülnek Orbánnak és Nováknak parancsra gyereket? Novák véleményét olvastuk a gyerekvállalásról, amikor még normális ember volt, és nem adta el a lelkét az ördögnek.

Orbánnak már rajzolják az „akasztófát”, a jól ismert játékban most sokan behúztak egy újabb vonalat. A lengyel fasiszták csak azért úszták meg, hogy belebukjanak az abortusztilalomba, mert visszavonták. Ha az állam az egyháztól elválasztva működik, akkor az állam nem hozhat vallási ideológia alapján törvényeket. Nem erőltetheti rá egyetlen vallás nézeteit sem a polgáraira. Ebben az esetben pedig egy különösen bonyolult, komplex orvosi, egészségügyi, jogi és szocális kérdésről van szó, amit nem vallási dogmák alapján, hanem szekularizált szakembereknek kellene eldönteni.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések