2024, március29, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírA trafikok után most lenyúlják a benzinkutakat

A trafikok után most lenyúlják a benzinkutakat

-

Hatósági árat piacgazdaságban csak háború esetén vezetnek be, mert jogállamban senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy veszteséget termeljen, drágábban vásároljon, mint amennyiért eladhat. Ha a lakosságot meg akarják védeni a túl magas piaci áraktól, akkor az állam valamilyen formában kompenzálja vagy a vásárlót vagy az eladót, de azt csak diktatúrákban teszik meg, hogy előírják a magáncégnek, hogy veszteség esetén is köteles a piaci ár alatt értékesíteni, s ha erre nem hajlandó, akkor elveszik tőle azt, ami az övé. Ez csak azoknak szimpatikus, akik nem a kárvallottjai ennek.

A Fidesz tiszta üzletet még soha nem csinált, az emberek problémáit még soha nem próbálták úgy megoldani, hogy azt ne használják fel lopásra. Így „csoportosítják át” a tulajdont, kihasználják a helyzetet arra, hogy valamit elvegyenek és másoknak (saját klientúrájuknak) adjanak. Kitalálják, hogy meg kell pályázni valamit, és ezt arra használják fel, hogy vagyonújraelosztást hajtsanak végre. Egyik leglátványosabb eset a trafikok ellopása és mások kezére játszása volt, és nagy valószínűséggel most ezt csinálják a benzinkutakkal is.

Kihasználják azt, hogy a saját maguk által teremtett helyzetben a benzinkutasok nem tudják fenntartani a vállalkozásukat a hatósági árral, és ha ezt nem tartják be, vagy a veszteség elől bezárnak, amihez egy jogállamban joguk lenne, akkor elveszik tőlük a benzinkutat és átadják másoknak. A MOL máris „jelentkezett” a feladatra, mert a NER klientúrájába tartozó MOL elviseli az átmeneti veszteséget, és vagy maga lenyúlja a kutakat, vagy lebonyolítja az újraelosztást, és a trafikokhoz hasonlóan fideszesek kezére játssza azokat.

A jelenlegi szabályozás értelmében a benzinkutak átvétele csak „ideiglenes”, de ha valaki egyszer elveszíti a benzinkútját, ez a bűnszervezet megtalálja a módját annak, hogy soha ne kapja vissza, vagy ne legyen képes rá. Csak a kezüket érdemes figyelni, mert csalnak, és a második lépcsőben már el lesz rejtve a trükk, amivel lenyúlhatják a benzinkutakat, és vagy megtartják, vagy annak adják, akinek akarják. A Fidesz évtizedek óta ezt csinálja, hogy amire szemet vet, azt elveszi a tulajdonosától, és egy közbenső lépcsővel a maguknak és a klientúrának átjátsszák.

Így működik egy tolvajbanda, egy szervezett bűnözői csoport. S ezt csak olyan országban lehet megtenni, ahol felszámolták a jogállamot, és ahol az érintettek nem tudják megtámadni az ilyen törvénytelen rendelkezéseket a bíróságon. Vagy együttműködsz velük és tejelsz nekik, vagy ha szemet vetnek a tulajdonodra, akkor erővel elveszik. Mindehhez a hatalmi pozíciójukat használják fel. Amit kinéznek maguknak, azt elveszik. Így nézték ki maguknak az egész országot és az államhatalmat is. Magyarország is egy trafik és egy pénztermelő kút.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések