2024, október11, péntek
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekAz amerikai kormány nem helyez ki náci plakátokat

Az amerikai kormány nem helyez ki náci plakátokat

-

David Pressman amerikai nagykövet nagyon beletalált a Fidesz és Orbán lényegének közepébe, amikor kijelentette: az Ursula von der Leyen mögött meghúzódó Soros Alexről készült plakát antiszemita. Ez olyan érzékenyen érintette a náci illiberális ideológiára épülő rezsimet, hogy már mindenki megszólalt, a gyűlöletpropaganda fellángolt. Lelepleződött és az Egyesült Államok nagykövete ki is mondta a rendszer ideológiájának jellegét.

Az újabb Soros-plakát a zsidó-világösszeesküvés képi megjelenítése. A zsidók állnak az EU és a világ demokratikus országai mögött, a zsidó „háttérhatalom” mozgatja a politikusokat, a magyar fasiszta állam pedig velük szemben védi a nemzeti szuverenitást. A zsidók pedig a liberalizmus álcája mögé bújva akarnak uralkodni a világon, szétverni a nemzeteket és a kereszténységet, és ráerőltetni saját értéknélküli és kapzsi hatalmukat a nemzetekre.

(Itt jegyezzük meg, hogy Hitler a Mein Kampfban a zsidó elnyomás két formáját nevezte meg, mindkettő zsidó trükk: az egyik a liberalizmus, a másik a kommunizmus, amit Hitler „szociáldemokráciának” is nevezett. A mai nácik ezt melegítik fel, amikor a marxizmussal azonosítják a liberálisokat, összemosva a kettőt, mint a zsidó-világösszeesküvés két formáját. A mai szélsőjobboldali marxistázás valójában antiszemitizmus, hitlerizmus.)

Ez az Orbán-rendszer lényege. A liberális demokrácia és jogállam leépítése, a hatalmi ágak megszüntetése, az egész társadalom megszállása, a vezérelvűség, benne a nemzetvezető korlátlan uralma, mind azt a célt szolgálják, hogy a zsidók uralmának eszközeit eltüntessék és a nemzetet felszabadítsák a zsidók uralma alól. Erről szól a Soros-plakát antiszemita és náci jelentése is. Ez náci ideológia, ez hitlerizmus, antiszemitizmus és nácizmus. Orbán egész rendszere mögött ez az ideológia és ez a törekvés áll.

Ezért David Pressman az Orbán-rendszer lényegére tapintott rá, amit leplezni akarnak, a rezsim ezért reagált olyan érzékenyen, mert lényegét tekintve lepleződött le. Ez egy náci politikai rendszer, amelynek szubsztanciája az antiszemitizmus. Emiatt megszólalt minden léhűtő, fizetett propagandsta Orbán-báb a külügyminisztertől a hírhedt náci publicistáig, akik amúgy barátok és eszmetársak: ugyanannak a gépezetnek a fogaskerekei.

Az Orbán-rendszer rá jellemző választ adott, minden húron játszott a pocskondiázástól a rágalmazásig. Mi csupán egyetlen hazugságra szeretnénk reagálni, amely szerint Amerika antiszemita ország, nem pedig Magyarország. Szijjártó azt is mondta, hogy Amerikának van sok szégyenkeznivalója az antiszemitizmus miatt. Jellemző módon csúsztatnak egybe mindent, amire a hazugsághoz szükség van. A kettő azonban nem azonos egymással.

A lényeges különbség az, hogy Magyarországon az állam helyezett ki náci plakátokat a zsidó-világösszeesküvés képével elárasztva az országot és az utcákat. A náci ideológia és az antiszemitizmus ezzel állami szintre emelkedett, állami ideológia lett. A közhatalom az, amely a zsidóság ellen uszít és hitlerista, náci eszméket terjeszt. Ez a nem mindegy. Ez nem azonos azzal, amikor egy demokratikus országban vannak antiszemita jelenségek, amelyeket a kormányzat elítél. Ez a különbség Magyarország és Amerika között.

Röviden: Magyarország antiszemita, náci és fasiszta állam, Amerika nem az. Világszerte megerősödött az antiszemitizmus a Hamasz és az orosz propaganda által gerjesztett Izrael-ellenesség miatt. A Hamasz és az orosz titkosszolgálat sikeresen csapta be az emberi jogok iránt érzékeny hiperliberálisokat is, akik nem tudnak különbséget tenni elkövető és áldozat között. Ezért a világ megbolondult, ehitte azt a hazugságot, hogy a gyilkos terrortámadás palesztin szabadságharc. Ez megjelenik az egész világon, így Amerikában is.

De ez nem azonos azzal, amikor a magyar állam (!) a hitleri Németországot idéző náci plakátokkal teríti be az országot. Magyarország betiltotta a palesztinpárti antiszemita tüntetéseket, ilyet is csak egy fasiszta állam tehet meg. Nem azért, mert nem antiszemita, hanem azért, mert az illiberális izraeli nemzeti kormány barátja. De liberális és asszimilált zsidókat pontosan úgy és pontosan azért gyűlöli, mint Adolf Hitler és a többi náci. Ezt jelzi a Budapest utcáin megjelent náci plakátok sokasága.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések