Az orvosi kamarának nem elég, hogy Orbán hozott egy törvényt a kínai vakcinára, oszt jónapot!

Közzétéve February 03, 2021, 1:31 am
11 mins

Ki ne emlékezne Orbán hírhedt mondataink egyikére, amikor azt mondta Tarlós főpolgármesternek egy kiszemelt ingatlannal kapcsolatban, hogy “majd hozunk rá egy törvényt, oszt jónapot!” Így működik azóta is a NER, az orbáni önkényuralom. Bármit megtehetnek, mert csak lepapírozzák, hoznak rá egy törvényt, és máris azt csinálnak, amit akarnak. Így szereztek meg mindent, így lopták el a fél országot, az egész királyságot, de most átléptek egy határt. Az emberek egészségével és életével játszanak.

Orbán megunta, hogy a vakcinák engedélyeztetése hosszadalmas és alapos vizsgálatokat igénylő folyamat, ezért nem várta ki, hogy elkészüljenek a szükséges eredmények, kormányrendeletben megadta az engedélyt a kínai vakcinára, méghozzá úgy, hogy meg sem nevezték, hogy a sokféle kínai oltóanyag közül melyikre. Csinált rá egy törvényt, oszt jónapot. Attól, hogy a kínaiak beoltottak vele egymillió embert, még nem jelenti, hogy biztonságos. Szakemberek szerint nem lehet tudni, hogy hosszútávon milyen mellékhatásai és következményei lesznek, s akkor már senki nem tudja majd azonosítani, hogy a vakcina okozta.

Még a gyorsított eljárásokkal is egy évet vettek igénybe a nyugati megbízható oltóanyagok vizsgálatai, kísérletei és engedélyeztetése. Többszáz oldalas dokumentációjuk van, a kínairól nem tudunk semmit, és semmiféle tájékoztatás nincs arról, hogy milyen mellékhatásai lehetnek és azok hogyan hatnak egyes betegségekre. Ezt minden orvosságra kötelezően ráírják. Orbán le akarja tudni a zoltást, ki akarja nyitni az országot, és akar egy nem átlátható partnerrel egy korrupt üzletet kötni. Csakhogy egyes orvosok figyelmeztetnek, mert nem mindenki olyan, mint azok, akik parancsra kiadnak engedélyeket.

A Magyar Orvosi Kamara az alábbi levelet írta az OGYÉI főigazgatójának, az eredeti levél innen letöthető:

 

Tisztelt Főigazgató Úr!

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége a médiából értesült arról, hogy az OGYÉI a 19/2021. (I.28.) Korm. rendelettel módosított 488/2020. (XI.11.) Korm. rendelet alapján engedélyezte a Szputnyik-V és kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának forgalomba hozatalát. Ezen vakcinák alkalmazásával kapcsolatban semmilyen dokumentumot nem találunk az OGYÉI honlapján.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége kéri a Tisztelt Főigazgató Urat, hogy az OGYÉI honlapján hozza nyilvánosságra a Szputnyik-V és kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának engedélyezésével kapcsolatos dokumentumokat, különös tekintettel az alkalmazási előiratra.

Ennek hiányában a Magyar Orvosi Kamara elnöksége nem tudja tiszta lelkiismerettel ajánlani a kollégáinak a készítmények alkalmazását, mert az alkalmazási előirat az alapfeltétele a készítmény betegbiztonságot garantáló alkalmazásának, és ez alapozza meg az orvos jogi és etikai biztonságát.

Budapest, 2021. február 02.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége nevében:

Dr. Kincses Gyula

a Magyar Orvosi Kamara elnöke

 

Ez azt jelenti magyarra fordítva, hogy az OGYÉI a minimális szakmai kontroll nélkül, politikai megrendelésre, az orvosetikai követelmények figyelmen kívül hagyásával engedélyezte az orosz és a kínai vakcina forgalomba hozatalát. A Magyar Orvosi Kamara szerint nincs meg az alapfeltétele annak, hogy a betegek biztonságát garantálják, emiatt nem ajánlják az orvosoknak azt, hogy ezeket az oltóanyagokat beadják a magyar embereknek. Ez azt jelenti, hogy ha az OGYÉI nem tud eleget tenni (és hogyan tudna?) az orvosi kamara felszólításának, akkor az orvosok bojkottálhatják a kínai és az orosz vakcinával való oltást.

Feltéve, hogy a rezsim nem játssza ki őket, és nem cseréli ki a kapszulákat, mert már minden elképzelhető. Döbbenetes, hogy politikai lojalitáson múlik, hogy melyik orvos ad be olyan oltást, melynek nincsenek meg a biztonsági garanciái. Mehgosztják az orvostársadalmat is, és egzisztenciájukban fenyegetnek olyan orvosokat, akik ragaszkodnak az esküjükhöz, az orvosi és az etikai követelményekhez. Az orvosokat jogi szempontból csak az védi, hogy a rezsim (amíg meg nem bukik) fedezi őket akkor is, ha az oltásokkal megsértik a szakmai követelményeket. Ez azonban nem elég a lelkiismeret megerőszakolásához.

Érdemes elolvasni, hogy mit nyilatkozott Duda Ernő virológus professzor a Szeged Televíziónak. A nyilatkozat megjelent a szeged.hu oldalán is. Ezt mondta a virológus professzor:

„Körülbelül akkora különbség van, mint egy duplafedeles, propelleres repülőgép és mondjuk egy lopakodó repülőgép között. Nagyon sokféle kínai vakcina van, de konkrétan ez, amelyik szóba került, lényegében olyan módszerrel készült vakcina, amit százötven évvel ezelőtt Pasteurék már kifejlesztettek. Tehát egy elölt, teljes vírust tartalmazó vakcina áll szemben azzal a high-tech-kel, ami abszolút a 21. századot képviseli, a messenger (hírvivő) RNS-alapú technológiával.”

 

A professzor azt is hozzátette, hogy ha a teljes vírust juttatják a szervezetbe, akkor mindegy, hogy ezt inaktivált formában, tehát halott vírusként teszik, akkor is benne van a vakcinában a vírus összes fehérjéje és nukleinsavja. „Ez lehetséges problémákat jelenthet, olyanokat, amik a messenger RNS-alapú vakcina esetében nem jöhetnek számításba” – hangsúlyozta. A beoltott, elpusztított vírus ugyanis ottmarad a szervezetben, és potenciálisan autoimmun folyamatokat képes kiváltani. Ez azt jelenti, hogy az elpusztított vírus később is kiválthat olyan immunválaszt, ami során a szervezet önmagát kezdi el támadni. Ki vállalja ezért a felelősséget?

A virológus a messenger RNS-alapú oltásról is beszélt a Szeged Televíziónak. Ennek az oltásfajtának – mint a Pfizer-BioNTech és a Moderna – a hatóanyag, a messenger (hírvivő) RNS-molekula mintegy hat órán belül elbomlik a szervezetben, azaz eltűnik. A professzor arról is beszélt, hogy míg a nyugati oltások tesztjei az első fázistól kezdve rendelkezésre állnak az Európai Gyógyszerügynökség és a magyar hatóságok számára, addig a kínai vakcinák anyagaihoz csak nemrég jutott hozzá például a magyar hatóság.

Ezért is szólnak arról a hírek, hogy jelenleg is vizsgálják a dokumentumokat, illetve a hatóság emberei Kínában ellenőrzik a gyártási folyamatokat. „Ha ezeket az adatokat nem látja az ember, akkor borzasztó nehéz megmondani, hogy milyen alapon lehet ezt jóváhagyni” – magyarázta Duda Ernő. Szerinte kaotikus a kínai vakcinák helyzete. Emlékeztetett: a nyugati vakcinákról – a jóváhagyás előtt – megjelentetnek egy közleményt, amiben részletesen leírják a kísérletek menetét és eredményét.

„A kínaiakkal kapcsolatban egyelőre ilyenről nem tudunk” – tette hozzá Duda Ernő, aki hiányolja a kínai vakcinák kísérleteinek a harmadik, utolsó fázisáról szóló dokumentumokat. A magyarok most rájöhetnek, mi a különbség egy bunkó diktatúra és egy kifinomult jogállam között, ahogy azzal is szembenézhetnek, hogy a demokrácia nem a liberális hülyék bolondsága, hanem az életüket menthti meg. Orbán lebontotta a jogállamot, ezzel a magyar emberek védtelenné váltak, és olyan életveszélybe kerülhetnek, amely egy liberális demokratikus jogállamban elképzelhetetlen lenne.

 





Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.