Bartus László: Totális diktatúra épül, katonai junta veszi át Magyarországot

9 perc olvasási idő
37

“Katonai vezénylési akciótervvel készül a tömeges járány időszakára a magyar kormány”, jelentette be Orbán szokásos rádióinterjújában. Ez orvosok és mindenféle egészségügyi dolgozók “vezényelhetőségét” jelenti. Ez a katonai akcióterv egyre szélesedik majd, és kiterjed az élet minden területére. Mindenki vezényelhetővé válik. Az egész ország katonai rendet vesz fel, és katonai uralom alá kerül. Magyarországon katonai junta alakul, katonai diktatúra jön létre. Orbán nem véletlenül fejlesztette a katonaságot, nem véletlen repked katonai repülőgéppel. A járvány ürügyén a katonák megszállják a kulcsfontosságú cégeket, intézményeket. Már az egészségügyben is katonák a kórházparancsnokok, de ez kiterjed az élet minden területére. Mert a rendkívüli intézkedések csak gy biztosíthatók.

Lépésről lépésre épül ki a katonai diktatúra. Várhatjuk, Orbán mikor öltözik katonaruhába, mikor kap egy magas katonai rendfokozatot. A Vezénylő Tábornok tényleg tábornok lesz. A járvány felől közelítenek, de a kulcsfontosságú cégek, vállalatok, termelőüzemek megszállása és elfoglalása után következhet az államigazgatás, a szolgáltatás, és a tájékoztatás. A hírközlés fontossága miatt (láthatjuk a felhatalmazási törvényben) szükségessé válhat a tömegkommunikáció, a televíziók, a rádiók és az újságok szerkesztőségeinek katonai felügyelet alá helyezése is. Észrevétlenül épül ki egy katonai junta által irányított diktatúra. Az Operatív Törzs ennek az előképe. Végül egy Operatív Törzs irányítja majd az egész országot.

A katonák jelenléte megfélemlítő hatású, és előbb-utóbb ténylegesen is beavatkoznak az általuk megszállt intézmények és cégek életébe. Orbán a katonákkal szervezteti meg és irányítja az országot, az sem számít, hogy ezzel a normális működést veszélyeztetik, mert minden átalakul katonai rendbe. A lakosság ellátását is a katonák szervezik, mindenről ők gondoskodnak. Katonákon keresztül kontrollálja az egész országot. Egyre több katonát vesznek fel, egyre többen akarnak majd látványos katonaruhákba öltözni. A civil élet a hadsereg kontrollja alá kerül, amelyet Orbán irányít. Aki eddig hiányolta Orbán diktatúrájából a fegyvereket és a fizikai erőszakot, az most megkapja.

Állandósul a “rendkívüli állapot”, mindig lesz elég ok kihirdetni, fenntartani. Ez egészen más jogrendbe helyezi a sajtó, a civilszervezetek, a pártok működését. Ahol rendkívüli “jogrend” van, amelyet katonák tartanak fenn, ott sérülnek az alapvető jogok, de megkérdőjeleződik a civil élet szabadsága is. A jogvédők ettől kezdve “a közrendet és a közbiztonságot” fenyegetik a tevékenységükkel, a szabad sajtó pedig “rémhíreket terjeszt”, ha megírja a valóságot. A civil élet köztörvényes bűncselekménnyé válik, a rendkívüli felhatalmazás alapján fegyveres katonák jelennek meg a csinos egyenruhájukban és a fegyvereikkel az élet minden területén, és a rendkívüli “szabályok” megszegőivel szemben fellépnek. Totális katonai diktatúra lesz Magyarországon.

Bármit elfoglalhatnak, megszállhatnak, bármit kisajátíthatnak, állami tulajdonba vagy állami kontroll alá helyezhetnek. Cégeket, boltokat, vállalatokat, szolgáltatásokat, kulturális és egyéb intézményeket. Mindent megszerezhetnek. Minden tulajdonos, igazgató mellett lesz egy katonai parancsnok, aki a katonáival mindent felügyel, jóváhagy. A polgármesterekre kitalált “gyám alá helyezési” törvényt úgy oldják meg, hogy azt kiterjesztik az élet minden területére. Lesz választás, katonai felügyelet mellett. Ebben kifejeződik majd a népakarat. Háromnegyednél nagyobb arányban támogatja majd a lakosság az új rendet.

A politikai szervezkedés szintén a közbiztonságot veszélyeztetheti. Betilthatják a tüntetéseket, a pártgyűléseket, feloszlathatják a szakszervezeteket, minden olyan szerveződést, ami nem a junta irányítása alatt áll és nem Orbán érdekeit szolgálja. Nem lehet semmi, ami önálló, független. Mire a járvány véget ér, Magyarország már egy katonai junta irányítása alá kerül, ez lesz az államforma, amely mindig az aktuális ellenség ellen küzd. Legyen az járvány, migráció, vagy a liberalizmus fenyegető réme. A magyarok hozzászoknak, hogy páncélos gépkocsik, katonai járművek járják az utcákat. Minden a magyar népért lesz. A járvány végére nyoma sem marad a jogállamnak, a civil életnek és a szabad sajtónak.

Előbb a járványt győzik le (csak annyira, hogy a rendkívüli állapotot fenn kelljen tartani), majd mindent. Vége lesz a káosznak, rendetlenségnek és fejetlenségnek. A centrális erőtér pompázik, bizonyítja, hogy ez az egyetlen nemzeti érdeket kifejező államforma. A haza ellenségei nem fejthetik ki káros és nemzetpusztító tevékenységüket. Akinek ez nem tetszik, az a nemzet ellensége, nemzetáruló, bűnöző. Vége lesz a felesleges vitáknak, a Soros-sajtó aknamunkájának. A katonák előbb csak megjelennek, beépülnek, megszerveznek, aztán ellenőriznek, majd iránytanak, végül az ellenszegülőkkel szemben fellépnek.

Muszáj lesz az igazságszolgáltatást is katonák ellenőrzése alá helyezni, hogy az ítéletek ne húzódjanak el, azok kifejezzék a nemzet akaratát, és ne sértsék a nép igazságérzetét tovább. Az előrelépés útja az lesz, ha valaki a civil életből katona lesz. Ha valaki irányítani akar bármit, annak katonaruhát kell húznia, és katonai rangot kell kapnia. Jól mondta Orbán a fiának: “katonának menj Gáspár, mert a katonáké a jövő”.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Orbánnak nincs ideje az Európai Néppártra, talán éppen ideje lenne kizárni

Következő cikk

Már nincs szükség kollaboránsokra, Orbán elveszi tőlük a Júdás-pénzt, leépíti az ellenzéket