Ha az ellenzék kiáll a határontúli magyarokért, az Soros-bábszínház

0
Nekik elég fontos volt.

Az ukrán parlament kedden elfogadta a módosított oktatási törvényt, amelynek értelmében három év átmeneti idő után megszűnik a lehetőség, hogy a nemzetiségi kisebbségek anyanyelvi oktatásban részesüljenek.

Egész pontosan az óvodákra és az elemi osztályokra fog korlátozódni a kisebbségi nyelvhasználat, a középiskolai és a felsőoktatás nyelve az ukrán lesz.

A kárpátaljai magyar kisebbséget is hátrány éri emiatt, ezért vasárnap az ukrán oktatási törvény ellen tiltakozott több ellenzéki párt: az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, a Magyar Liberális Párt, a Momentum Mozgalom és a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa).

A Kossuth téri demonstrációra 100-150 ember ment el. A Gulyás Márton nevével fémjelzett Közös Ország Mozgalom kezdeményezésére megalakult Agórán a rendezvény szónokai elítélték az ukrajnai kisebbségeket sújtó törvényeket, melyek szembemennek Ukrajna uniós közeledésének szándékával, egyben szolidaritásukról biztosították azokat, akiket a jogsértés sújt.

Szabó Tímea (Párbeszéd) szerint a magyar kormány azért áll ki a kárpátaljai magyarokért, mert Orbán Viktor „dörgölőzik” Vlagyimir Putyinhoz.

A tüntetésen a Jobbik nem vett részt, mert – amint azt Szávay István országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón kifejtette – ugyan elhiszik, hogy van a szervezetek között olyan, amely őszintén aggódik „az elcsatolt nemzetrészekért”, Gyurcsány Ferenc és Bokros Lajos már számtalanszor elárulta őket, ezért velük nem demonstrálhatnak együtt.

A Fidesz sokkal kézenfekvőbb magyarázatot adott, hogy mi az a sokkal nagyobb erő, ami részvételüket a külhoni magyarok támogatásával kapcsolatos demonstráción elgáncsolta.

„Soros György bábszínházban nem veszünk részt.”