2024, október7, hétfő
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar Péter dönti el, hogy beül-e a Fővárosi Közgyűlésbe, de van egy...

Magyar Péter dönti el, hogy beül-e a Fővárosi Közgyűlésbe, de van egy fogadásunk

-

Magyar Péter azt nyilatkozta a Gulyáságyú (Lakáj)Médiának, hogy a Tisza Párt vezetősége dönti el, beüljön-e a Fővárosi Közgyűlésbe. Miután a Tisza Pártnak tagjai sincsenek, így az továbbra is egy fikció, amelynek nevében Magyar az egyszemélyes showműsorát adja elő, a „párt” elnökségét pedig maga jelölte ki, ezért valójában a döntést ő hozza meg.

Magyar az Európai Parlamentbe is saját döntése alapján ült be, miután becsapta a híveit és a szavazóit, akiknek azt ígérte, hogy nem a pénzért és az állásért kampányol, ezért nem is megy Brüsszelbe. Ugyanez várható most is. Magyar a Fővárosi Közgyűlésben sem adja át a szerepet és a pénzt senkinek, a „Tisza Párt” fővárosi frakcióját is ő vezeti majd.

Ezúttal még a bázisdemokrácia nevű bohóckodást sem játssza el (ahogy az EP mandátuma felvétele előtt sugalmazott kérdések és egyoldalú érvek alapján „megszavaztatta”, amit ő már jó előre eldöntött, majd meghajolt a hívek akarata előtt, s elfogadta a 7 milliós állást). Most még ennyit sem kockáztat, az általa kinevezett „elnökségi tagok” megválasztják őt.

Ha Magyar nem akarna beülni a közgyűlésbe, akkor egyszerűen bejelenthetné, hogy nem szeretne Brüsszel, a pártelnökség, az influenszer facebookos celebkedés, az el sem kezdett pártépítés mellett, még a Fővárosi Közgyűlésbe is beülni. De ez egyszemélyes projekt, akik bármilyen pozícióba neki köszönhetően bekerültek, azok a szájukat sem nyithatják ki.

Ilyen pártot már ismerünk egyet, Fidesznek hívják, amelyben minden a Vezér akaratán múlik. Magyar fantompártja annyiban különbözik, hogy ő még tagokat sem enged a párt közelébe. Civil „szigeteket” alakíthatnak a rajongók, ahol Magyar Péter fotókat nézegetnek, de azoknak a párthoz semi közük nincs. Ezért Magyarnak semmiféle kontrollja nincs.

Ez nem egy párt, az a néhány ember pedig nem vezetőség.

Régi nagy igazság, hogy amilyen egy párt belülről, olyan lenne az ország is, amit irányít. Aki látta a Fideszt, az látta Magyarországot, és aki látta a „Tisza Pártot”, az már látta azt a szörnyű Magyarországot, amit Magyar Péter vezetne. Magyar ott kezdte, ahova Orbán csak a végére jutott el, de még azon is túltett a tagság és testületek nélküli „pártjával”.

Orbán még eltűrte az ellenzéket, Magyar már nem tűri. Az ő megválasztása olyan lenne négyévente, mint az EP-be és a Fővárosi Közgyűlésbe való megválasztása. A született vak emberen kívül mindenki láthatja, hogy ez az ember nem tűr magán kívül senkit, nem tűri a kritikát, az igazságot, az ellentmondást, a szabad sajtót, a versenyt, a demokráciát.

Lassan megtanulhat mindenki Magyar nyelvén. Amikor például most azt mondja: Karácsony Gergely felelőssége, hogy kormányozható lesz-e Budapest, az azt jelenti, hogy Magyar nem engedi meg Karácsonynak, hogy Budapest kormányozható legyen. Szétveri a közgyűlést és új választást kényszerít ki, annak reményében, hogy kihullik teljesen az ellenzék.

Utána a reformfideszes Magyar, a fideszes Vitézy Dávid és a fideszes Szentkirályi Alexandra eligazgatják majd Budapestet. A demokratikus ellenzék ezzel elveszíti a fővárost. Magyar ezt úgy adja majd elő, hogy leváltotta az óellenzéket, amely „14 évig nem csinált semmit” (bezzeg az ő elmúlt 14 éve az fényes). De mellesleg Budapestet éppenséggel megszerezte.

Ennek vet véget a nárcisztikus pszichopata hamis messiás, a szavazóinak, a választóinak és Budapest polgárainak pedig éppen annyi közük lesz Budapesthez, mint amennyi közük van ahhoz, hogy Magyar beülteti magát a közgyűlésbe. Van egy fogadásunk, hogy miután 2026-ban elveszíti a választást, de kiejtet minden demokratát, beül a parlamentbe is.

Ha eléggé megszorongatja Orbánt, akkor Orbán előkészítve a békés távozását, akár még koalícióra is léphet Magyarral, hiszen semmi ideológiai és morális különbség nincs a kettő között. Ezzel eléri csúcspontját a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Megszabadulnak a baloldaltól, a liberálisoktól és minden demokratától, akik attól kezdve halálos ellenségek.

A haza nem lesz többé ellenzékben, fideszes diktátornak fideszes diktátor lesz az ellenzéke, megosztoznak mindenen, és amikor Orbán úgy dönt, hogy nyugdíjba vonul vagy brüsszeli politikus lesz, felelősségre vonás nélkül elvonulhat a bandájával, a tolvaj családjával, meg a lopott pénzzel, és átad mindent Magyarnak, akinek már ellenzéke sem lesz.

Ez lesz a nemzetiszocializmus győzelme Magyarországon. A liberális és baloldai szavazók, akik ezt lehetővé tették egy senkinek, nyugodtan elkérhetik Magyar hőmérőjét, mérhetik vele a saját lázukat. Mi pedig már csak annyit kérünk a sorstól, hogy meglássuk, amikor ez a sok buta ember megkapja Magyartól, amit megérdemel, és zokognak a diktatúrájában.

Amitől soha az életben nem szabadulnak meg. Ha Orbántól sem tudtak, Magyar a földbe döngöli őket.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések