Magyar a melegek szabadságának határává az orbáni jogfosztó törvényeket teszi: amit az orbáni törvény megenged, azt szabad, amit tilt, azt nem. A heteroszexuálisoknál ilyen tiltások nincsenek. Ezt nevezi szabadságnak. A „szabadság” így hazugság: a jogfosztást elfogadó tolerancia, nem egyenlőség. Magyar semmit nem változtat, ennyi szabadságot Orbán is adott. Pontosan ennyit adott.
Magyar Péter vasárnapi üzenete első hallásra szabadelvű mondatnak tűnik: „egy emberséges Magyarországon mindenki azt szeret és úgy szeret, akit és ahogyan akar, amíg másnak nem árt és törvényt nem sért”. Csakhogy heteroszexuális emberek szerelmét egy miniszterelnök sem szokta jogi fenntartással engedélyezni. Nekik nem azt mondják, hogy szerethetnek, ameddig a törvény megengedi. Az ő kapcsolatukat a jog eleve természetesnek és teljes értékűnek tekinti, és heteroszexuálisok esetében nincs olyan jogszabály, amit a szerelmük sértene.
A mondat ezért nem biztosítja, hanem feltételhez köti a melegek szabadságát. Éppen ellenkezője annak, mint aminek szánták. A „törvényt nem sért” kitétel különösen visszás olyan jogrendben, amelyet tizenhat éven át az azonos nemű párok jogainak korlátozására alakítottak. Ha a törvény diszkriminatív, akkor a törvény tiszteletére való hivatkozás nem jogegyenlőség, hanem a diszkrimináció fenntartása. Az lenne a szabadság, ha a miniszterelnök azt jelentené be, hogy mindenki azt és úgy szeret, ahogy akar, és az semmiféle törvényt nem sért.
Az Alaptörvény a házasságot férfi és nő kapcsolatának tekinti, és az anya nőként, az apa férfiként való meghatározását is alkotmányos szintre emelte. Azonos nemű párok nem köthetnek házasságot. Bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthetnek, de ez nem azonos jogállás: különösen a gyermekvállalás és az örökbefogadás területén maradnak lényeges különbségek. Magyar nem szól ezeknek a jogszabályoknak az eltörléséről, ezért valójában nem igaz, amit mond. Mert a szabad szerelemhez mindez hozzátartozik, ahogy a heteroszexuálisoknál is.
Magyar bejelentette, hogy megváltoztatják a 2020-ban bevezetett rendszert, amely szerint az egyedülállók örökbefogadásához miniszteri engedély kell. Ez a szabály a gyakorlatban szinte teljesen ellehetetlenítette, hogy meleg vagy leszbikus ember egyedülállóként fogadjon örökbe. Magyar azt mondta, hogy erről ezután ne politikus, hanem a gyermek érdekeit vizsgáló szakemberek döntsenek. Ez azonban még nem jelenti az azonos nemű párok közös örökbefogásának engedélyezését.
Arról nem tett egyértelmű bejelentést, hogy a pár mindkét tagja jogilag szülővé válhat, azonos nemű párok közösen fogadhatnak örökbe, megnyitják előttük a házasságot, módosítják az Alaptörvény családfogalmát. Tehát valódi és fontos könnyítést ígért, de egyelőre az egyéni örökbefogadás politikai vétójának megszüntetéséről beszélt, nem teljes jogegyenlőségről. Ez érvényes a „gyermekvédelmi” szabályokra is. A Fidesz a pedofil bűncselekmények elleni fellépést összemosta a homoszexualitás és a nemi identitás láthatóságával.
A gyermekek védelme ürügy lett felnőtt állampolgárok megbélyegzésére, könyvek fóliázására, felvilágosító tartalmak korlátozására és a Pride elleni fellépésre. Az Európai Unió intézményei nem azért kifogásolták ezeket a szabályokat, mert Brüsszel bele akar szólni abba, kit szeretnek a magyarok, hanem mert az uniós jog tiltja a hátrányos megkülönböztetést. Lehetséges, hogy a kormány nyitása mögött részben az uniós eljárások lezárásának és a források megszerzésének szándéka áll. Ezt nem lehet bizonyítani, de gyanús.
A politikai összefüggés ettől még világos: a jogállamisági és alapjogi kifogások rendezése pénzügyi és politikai érdek is. A döntő kérdés nem a motiváció, hanem az, hogy a kormány valóban felszámolja-e a jogfosztást és a diszkriminációt, mely alapjogokat érint. Magyar kijelentése annyiban előrelépés az Orbán-rendszer nyílt gyűlöletkampányához képest, hogy nem ellenségként beszél a melegekről. De a tolerancia nem azonos az egyenlőséggel. Magyar retorikája pontosan megmutatja, miben és mennyiben különbözik egymástól a Tisza és a Fidesz.
A retorika más, de a szöveg megtévesztő. A gyűlöletkampány elmúlt, de a megbélyegzés és hátrányos megkülönböztetés megmaradt. Arra lehet számítani, hogy Magyar így fogja védeni a magyar jogszabályokat, hogy mindenki azt szeret, akit akar, de csak addig, amíg nem sérti az orbáni jogkorlátozást. A szabad szerelem nem feltételezi az örökbefogadáshoz és a házassághoz való azonos jogot. Ezért Magyar trükkös bejelentése látszólag liberális demokratikus elv, valójában a diszkrimináció megerősítése (illetve a jogfosztó korlátozások megtartása).
A Tisza nem beszél a „kereszténység megtartó erejének” alaptörvényi eltörléséről, ami világosan kijelöli a Tisza jogállamiságának határait. A többség kegyesen eltűrheti a kisebbséget, miközben megtagadja tőle ugyanazokat a jogokat. A liberális demokrácia ennél többet követel: az államnak nem engedélyeznie kell a szerelmet, hanem egyenlő méltóságot és egyenlő jogvédelmet kell biztosítania. A valódi próba ezért nem a barátságosan hangzó Facebook-mondat.
A próba az Alaptörvény, a házassági és örökbefogadási szabályok, a gyermekvédelminek nevezett diszkrimináció és a Pride korlátozásának megváltoztatása. Amíg ezek érintetlenek maradnak, addig a melegek Magyar Péter „emberséges országában” is csak addig szerethetnek, amíg a rájuk szabott jogfosztó törvények megengedik. S úgy tűnik, ennek megváltoztatásához még a pénz igézete sem elég. Ha az uniós jogszabályokat megkövetelik, akkor ezért a szabadságért nem jár pénz.
Ekkor jön el az igazság pillanata, ahogyan Orbán is inkább lemondott a pénzről, de elutasította az európai jogállami normákat. A pávatánc a Tisza abszolút filmszínházában is elkezdődött. Vajon, akik Orbánt kritizálták emiatt, Magyart megvédik-e érte?
