2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírMárki-Zay Péter azzal erősíti az ellenzéki egységet, hogy "a Fidesznek dolgozó" árulókról...

Márki-Zay Péter azzal erősíti az ellenzéki egységet, hogy „a Fidesznek dolgozó” árulókról beszél

-

Most mindennél fontosabb Orbán leváltása, ezért mindenki, aki az ellenzék egységét gyengíti, az Orbán szekerét tolja. Ezért a legteljesebb mértékben elítéljük a 444.hu szerkesztőségét, mert beszámolt a HVG Márki-Zay Péterrel készült interjújáról, amelynek címébe olyan megosztó gondolatokat helyezett el, hogy „Biztos, hogy vannak az ellenzéki összefogás pártjaiban olyanok, akik a Fidesznek dolgoznak”. Ezt mi a sajtó álarca mögé bújt uszításnak és aknamunkának tartjuk. Tudomásul kellene venniük végre, hogy a jelölt győzött, őt választották meg. Törődjenek bele.

Márki-Zay Péter ezt azért mondta, hogy erősítse az ellenzéket. Mert, amikor meghallják ezt az ellenzéki pártokban levő „Fidesznek dolgozó” árulók, „szarják össze magukat”, ahogy Pelikán elvtárs mondta. Márki-Zay Péter nem véletlenül dob be ilyet az ellenzéki pártok közé, hozzátéve még azt is, hogy „a pártvezetők tudják, hogy kik az árulók a közösségükben, jobban mint ő”. Keressék csak egymás közt az árulókat. Kutassák árgus szemmel, mit gondol a másik. Vajon nem ő az egyik áruló? Ez erősíti az egységet és a nyilvánosság előtt is emeli az ellenzéki pártok presztízsét.

Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt példásan építi az ellenzéki egységet, ezért osztotta tisztákra és nem tisztákra már az első napon az ellenzéket. Akik nem őt támogatták, azok a nem tiszták, ez érthető. Így nyilván most is azok dolgoznak a Fidesznek, akik valamiképpen nem feltétel nélküli engedelmességet tanúsítanak vele szemben. Az ilyen árulóknak nincs helyük az összefogásban. Így valósul meg az egység. Csak azok maradnak, akik engedelmesek. Akik nem árulók.

Mi azt gyanítjuk, hogy a 444.hu szerkesztősége és még több független hírportál is áruló, ezt a cikkük elárulja. Jó lesz, ha emlékeznek a Népszabadságra, mi történt vele. Árulókra nincs szükség.

Márpedig az ellenzéki egységet építő miniszterelnök-jelölt interjújából azt emelték ki, hogy a riporter azt kérdezte, „miért hozakodik elő rendszeresen nem bizonyított mendemondákkal, mint például Orbán grazi kórházlátogatásai vagy a miniszterelnök fiának szexuális identitása”, mintha ezzel bármi baj is lenne. Még szerencse, hogy a jelölt a Fidesznek dolgozó riportert helyére tette: „Tudatosan áll elő ezekkel a sztorikkal”, mondta. Megnyugodhat mindenki, ezzel máris helyreállt az ellenzéki egység, amit megbontott volna az a hamis kép, hogy nem tudatosan mond ilyeneket.

Szerencsére a jelölt résen volt, és azonnal elő is adott egy újabbat: „Valaminek történnie kellett a 2009. novemberi Putyin-Orbán találkozón, amikor a magyar miniszterelnök hirtelen oroszbarát lett”. Márki-Zay szerint „valami volt Putyin kezében, ha meg tudta győzni Orbánt”. Ezt idáig találgathatták legfeljebb a sajtóban, de mostantól miniszterelnök-jelölti szintre emelkedett a rágalom. Nagyszerű, ha az emberek érzik: olyan miniszterelnök-jelöltjük van, mint bármelyik haverjuk a kocsmában. Így könnyen átszavazhatnak, észre sem veszik, hogy nem a Fideszre szavaztak.

Elővigyázatosságból a videóinterjút már meg sem hallgattuk, nehogy bármit meghalljunk, amiről egykor még azt gondoltuk, hogy nem PC miniszterelnök-jelölt esetében. Megtanuljuk, hogy már nem érvényesek az eddigi normák, a cél szentesíti az eszközt. Első az ellenzék egysége, hogy a jelölt leváltsa Orbánt. Lassan már teljes egységbe kerülünk a fideszes szavazótáborral is, de nem kell ezen csodálkozni, hiszen a jelölt megmondta, hogy „nincs jobboldal és nincs baloldal, csak tisztességes magyar emberek vannak”. Akik pedig nem így gondolják, azok nem tisztességesek.

Nem szeretnénk ezek közé tartozni, mert miután ilyen jól egybeolvadunk a Fidesz közönségével és értékrendjével, már nem is tudjuk, hogy a „Fidesznek dolgozó” jelző pozitív vagy negatív, esetleg mikor változik majd negatívból pozitívba. Az a gyanús, aki nem gyanús. A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg! De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak. Bízzunk a mi bölcs kapitányunkban, akitől a HVG-ben most azt is megtudtuk, hogy „fél kézzel állította meg a melegek elleni kampányt”. Ilyen kapitányunk van.

Valaki viszont azt írta, egy Fidesznek dolgozó áruló, ja, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, hogy a választás napján tartandó „gyermekvédelmi” népszavazás a melegek elleni gyűlöletkampány, ami „erősíteni fogja a sztereotípiákat és az előítéleteket az LMBTQ-személyekkel szemben, illetve komoly negatív hatással lesz a jogaikra és a biztonságukra azáltal, hogy félrevezető kérdéseket tesz fel, így összességében gyűlöletet kelt”. Ez viszont kétségbe vonja a mi bölcs kapitányunk állítását, hogy „fél kézzel állította meg a melegek elleni kampányt”. Ez egy újabb kiforgatás.

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa ezzel bizonyította, hogy a Fidesznek dolgozó áruló, amivel alá akarta ásni a jelöltbe vetett bizalmat. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa is jegyezze meg jól, hogy a jelöltet megválasztották, törődjön bele. A legfontosabb Orbán leváltása. Kíméletből nem idézzük azokat a jelzőket, amelyeket a nép jogos haragja zúdít az ilyen árulókra a Facebookon. Ő is kezdjen ismerkedni az alternatív tényekkel, s ne lepődjön meg, ha a konspirációs elméletek a kormányprogram szintjére emelkednek.

A rágalmazás pedig a szívből jövő, őszinte, tiszta beszéd szinomiája lesz. Hajrá Magyarország! Készüljön az Európai Néppárt! Jövünk!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések