2024, október13, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMegjelentek az árulók és az ügynökök a Tisza Pártban

Megjelentek az árulók és az ügynökök a Tisza Pártban

-

Magyar Péter nem tudott megyei listákat állítani. Indoklása szerint azért, mert sok volt a jelentkezők (a lehetséges jelöltek) között az ellenzék és a Fidesz gyanús ügynöke, az ötödik hadoszlop. Magyar szerint nem tudták a jelentkezők hátterét megvizsgálni, hogy a Tisza Párt jelöltjei lehessenek.

Nem is lehet csak úgy elfogadni senkit megfelelő háttérvizsgálat nélkül. Magyarnak van testőrsége, a következő TEK elődje, nyilván megfelelő titkosszolgálati emberekkel, akik el tudják végezni ezt a kényes háttérellenőrzést, hogy kiszűrjék a belső ellenséget. Az ellenség betette lábát a Tisza Pártba, főleg az ellenzék küldhet sok ügynököt.

Biztos a Gyurcsány meg az Orbán közös ügynökei, a nép árulói, vélhetően feketézők és osztályellenségek is. Mint tudjuk, Orbán és Gyurcsány egy és ugyanaz, mindketten ők a Fidesz, csak az egyik narancs (inkább barna), a másik kék Fidesz, biztos ugyanazok a közös ügynökeik is. Találkoztak a Diákhitelközont pincéjében és összeesküdtek.

Szép is az, amikor egy olyan pártban is elkezdik keresni az ügynököket és árulókat, amelynek 19 tagja van papíron, gyakorlatilag egy emberből áll, aki állítólag az egész népet képviseli, mindenkit be akar fogadni, hogy leváltsa a Mesterét, csak éppen az ellenzékieket nem és a fideszeseket, akik nincsenek magyaristának kóserolva.

Magyarnak semmi köze Orbánhoz és a Fideszhez, arról nem tehet, hogy Orbán épp azokat a szörnyűségeket gondolja, amit ő. Ebben a minőségében Magyar nevezhető lenne ötödik hadoszlopnak az ellenzékben, de mindez megfordult. Aki nem olyan, mint Magyar, az hirtelen ellenség lett, pedig semmit nem változott, és meg sem mozdult.

Lehetnek még olyan ellenzékiek is, akik nem szuverenisták, nem oroszpártiak, nem nyugatellenesek. Gyanúsak, veszélyesek, potenciális árulók, gyurcsányisták.

Vannak olyanok, akik nem gyanúsak, de éppen attól gyanúsak, mert a kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanúsak legyenek. Ezért az a gyanús, aki nem gyanús. Minden lúdas nem Ludas, és minden nem lúdas Ludas. Alakul ez Magyar elvtárs-testvér, mindenki számoljon csak el a múltjával, nehogy beszivárogjanak a Tisza Pártba.

Főleg olyanok ne, akik nem bántak meg semmit, nem számoltak el a múltjukkal, nem adnak számot saját korrupt ügyeikről, mindenkit elnémítanak, és ezt azzal indokolják, hogy csak ők tudják leváltani az Orbángyurcsányt. A megátalkodottak között olyanok is lehetnek, akik Gulyás, Rogán és Mészáros emberei voltak. Azok a legveszélyesebbek.

Egy rendes diktátor résen van, mindenkiről mindent tudni akar. A bizalom liberális csökevény, az ellenség csele. Mindenkinek tudni kell a múltját, a jelenét és a jövőjét. Ellenőrizni kell a gondolatait. Mindenkit kontrollálni kell, irányítani kell, senkinek nem lehet saját gondolata vagy véleménye. A Fidelitas az egyetlen jó ajánlólevél.

Márki-Zay Péter is megtalálta az ügynököket és az árulókat, sajnos nem volt egyetlen bizonyítéka sem, amikor erről kérdezték. De egy Kapitánynak nem kell bizonyíték, az ítélet ott van mindegyikük táskájában a per megkezdése előtt. Bástya elvtársat, meg Magyar elvtársat is, meg akarják ölni. Kétezren követik, ezek növelik a létszámot.

Haladunk a szebb jövő felé, most még csak a Tisza Pártban kell mindenkit ellenőrizni, megfigyelni, az árulókat és az ügynököket kiszűrni, de ez nem lesz elhanyagolható a Tisza Párton kívül sem. Mert az ügynökök soha nem alszanak. Majd az orosz és kínai barátok segítenek, ha esetleg Magyar ölébe hullana a hatalom, ne menjenek sehova.

Mi olyanok vagyunk, mint Rajk László, mindent bevallunk, mi elismerjük az általunk még nem ismert vádakat. De az biztos, hogy ártatlanok nem lehetünk, mert az eszünk használatáról nem mondtunk le, merünk gondolkodni, nem adtuk el az elveinket és a gerincünket a messiásért, ez pedig önmagában érdemesít minket a halálos ítéletre.

A stílszerű az lenne, ha a messiás úr keresztre feszítene minket. Alig várjuk, hogy Magyar Péter visszaszerezze (lépésről lépésre és tégláról téglára) Magyarországot, amit 1944-ben nemzettestvérei megszereztek és hamas elveszítettek. A horthystákat csak engedje futni, nem csináltak törvénytelent, de kérjük, tőlünk szabadítsa meg ezt a szép országot.

Mi veszélyesek vagyunk. Mi gondolkodunk.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések