2024, október11, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírMost Putyin lehet Orbánnak az, aki Hitler volt Horthynak

Most Putyin lehet Orbánnak az, aki Hitler volt Horthynak

-

Egyebek mellett egymillió magyar ember haláláért, köztük a náci népirtásban való bűnös és tevőleges szerepvállalásért felelős Horthy Miklós, aki egy többszörös háborús bűnös, s akit csak Sztálin mentett meg attól, hogy háborús bűnösként kivégezzék. Ez nemcsak azért sajnálatos, mert sérti az igazságot és Horthy halálos áldozatainak emlékét, hanem azért is, mert Horthy megítélése emiatt „vitatott” Magyarországon, ami az jelenti, hogy a szerepét történelemhamisító módon tisztára mossák, és az álnok, hamis „keresztény-nemzeti” horthyzmus újra követőkre talál.

Horthy és az őt felmentő történelemhamisítók hivatkozása mindig az volt, hogy Horthyt a trianoni magyar területek visszacsatolásának vágya vezette, ami sok magyar szemében legitimálja még ma is Horthy fasiszta és antiszemita politikáját a náci Németország „utolsó csatlósának” szerepében. Beleértve a magyar zsidók elpusztításában játszott szerepét is a holokausztban, ami lecsupaszítva azt jelenti, hogy Horthy a magyar zsidókat adta cserébe meggyilkolásra az elcsatolt magyar területekért cserébe, miután a náci konteók szerint eleve a zsidók intézték el a trianoni országvesztést.

Ez azonban csak részben igaz, mert Horthy bevallottan és nyíltan antiszemita volt, a Horthy-rendszer „keresztény-nemzeti” ideológiájának magva az antiszemitizmus volt. Eszerint magyar az, aki keresztény, keresztény pedig az, aki nem zsidó. Prohászka Ottokár antiszemita katolikus püspök, a numerus clausus atyja, adta a korszak antiszemita „keresztény-nemzeti” ideológiájának lényegét, és abból teljes ideológiai azonosság olvasható ki a holokauszttal és a náci népirtással kapcsolatban, függetlenül a magyar területek visszaszerzésétől, ami inkább csak bónusz volt ehhez.

Orbán illiberális államának ideológiai alapja szintén az antiszemitizmus és a nácizmus, méghozzá abból a náci (és keresztényfasiszta) alapvetésből kiindulva, hogy a liberalizmus és a liberális világ zsidó találmány, a zsidó világösszeesküvés (a „háttérhatalom”) műve. Ezért az illiberalizmusnak nevezett antiliberalizmus nem más, mint antiszemitizmus. Orbán állama fasiszta állam, amelynek ideológiája az antiszemitizmus és a (keresztényfasiszta) nácizmus. Ezt jelenti államának „keresztény” jellege, amelynek jelentése a horthyzmushoz hasonlóan az, hogy „nem zsidó”.

Ezen a ponton találkozik egymással Putyin és Orbán állama, mert Putyin is „keresztény államnak” mondja magát a történelmi orosz messianizmus ideológiája alapján, melyet Putyin szintén abban az értelemben tekint „kereszténynek”, hogy nem a zsidó liberális világrend, hanem a zsidó liberalizmust elutasító nemzeti kereszténység megvalósítója. Az a különbség, hogy Putyin az ortodoxiára, a keleti ortodox egyházra építi ugyanazt a keresztényfasiszta, antiszemita és antiliberális ideológiai államot.

Ez az ideológiai közösség az Orbán-Putyin szövetség és Orbán oroszbarátságának alapja. Ennek szellemiségében nyitott Orbán-rendszere az ortodox egyházak felé, hatalmas támogatásokat nyújtva ortodox egyházaknak számos helyen a világban. Ez az alapja a szerb fasiszta elnökkel való szövetségének is, aki a putyini orosz ortodox keresztény-nemzeti ideológiára építi saját szerb fasizmusát, s emiatt lelkes és nyílt támogatója Putyinnak és az oroszok Ukrajna ellen indított háborújának is. Nem véletlen, hogy Orbán hozzá utazott el, és nem Kijevbe, békét az ukránok kapitulációjától várva.

A világ antiszemita keresztényfasisztáinak egyesülését a lengyelek és a (cseh)szlovákok hagyományos és zsigeri oroszellenessége akadályozza. Orbánnak szoros szövetségese a lengyel antiszemita  keresztényfasiszta kormány, mert a lengyel illiberális fasiszta állam ugyanarra az antiszemitizmusra épül, mint Orbán állama. Ez tehát az oka a liberális demokratikus Európai Unióval szembeni harcuknak, méghozzá a zsidó liberális világrend elutasítása a náci és keresztényfasiszta ideológia nevében. De a teljes egység az oroszokhoz való ellentétes viszony miatt nem jöhet létre.

Lengyelországban ugyanis ismerik az oroszokat, ahogy Orbán és magyar támogatói is ismerhetnék őket a két levert magyar szabadságharc és a negyvenéves szovjet-orosz megszállás után. Ezért a lengyelek nacionalizmusa Orbántól eltérően nemcsak antiszemita, hanem oroszellenes is. Ez egy olyan szakadék az orbáni és a lengyel illiberális (értsd: antiszemita) keresztényfasizmus között, ami a fasiszta és náci európai szélsőjobb egyesítését is megakadályozta európai és európai uniós szinten. Putyin háborúja pedig végképp megosztotta ebben a feleket.

Orbán Horthyhoz való hasonlósága abban is megnyilvánul, hogy Orbán Horthyhoz hasonlóan keres egy olyan nagyhatalmat, amit saját nemzeti antiszemita „keresztény” nemzete mögé állíthat, és amely segítheti az egykori magyar területek visszaszerzését. Ez a két törekvés Horthy esetében is egybeesett és egymást erősítő tényező volt, amikor a hitleri Németországot választotta a liberális és demokratikus nyugati hatalmakkal szemben. Most Németország a nyugati világ része, és Putyin Oroszországa tölti be az egykori hitleri Németország szerepét. Ma Putyin Európa Hitlere.

Ezért nyilvánvaló, hogy a fenti (illiberális és nyugatellenes) ideológiai azonosságon kívül Orbán a Putyinnal való barátságot abból a szempontból is építi, hogy Putyin lehet most az ő Hitlere, aki a trianoni magyar területeket visszaadhatja Magyarországnak. Ami a lengyeleknek veszély, hogy Putyin felrúgja az európai határokat és a status quo-t, az Orbánnak esély arra, hogy visszakerüljenek azok a magyar területek, amelyeket Magyarország saját ostoba és bűnös nemzetiségi politikájának és háborús szerepvállalásainak köszönhetően elveszített.

Ukrajna elfoglalása esetén egy esetleges feldarabolást követően Kárpátalja visszakerülhet Magyarországhoz. Ha az oroszok továbbmennek és megszállják a volt szovjet területeket is, akkor még a nagy álom, Erdély és Felvidék is visszakerülhet. Orbán ezért nem támogatja a Nyugatot az oroszok ellen, ezért tagadja meg NATO-kötelezettségeit is, ezért nem enged át fegyvereket. Mivel még nem látszik, hogy ki lesz az erősebb, ezért a Nyugat szövetségeseként egy „semleges” szerepet játszik el, és nem áll nyíltan katonailag Putyin mellé, ahogy Horthy tette. De még ez sem kizárható.

A 444.hu oldalán jelent meg egy érdekes elmélet Roman Giertych, Lengyelország volt miniszterelnök-helyettese Facebook bejegyzése alapján, amelyben az egykori szélsőjobboldali lengyel vezető azt állítja, hogy volt egy magyar-lengyel-orosz titkos megállapodás, amely szerint az oroszok Ukrajna elfoglalása után a magyaroknak adták volna Kárpátalját, a lengyeleknek pedig Észak-Nyugat-Ukrajna nagyobbik részét, ahova a két illiberális fasiszta állam először „békefenntartóként” vonult volna be. Az erősen konteóra emlékeztető elméletre azonban nincsenek bizonyítékok.

Azok a hivatkozások, hogy a magyar-lengyel keresztényfasiszta barátság és közös nyugatellenes (EU-ellenes) politika alapja ez lett volna, álláspontunk szerint téves, mert a két keresztényfasiszta állam saját antiszemita, antiliberális fasiszta ideológiája miatt a nyugati liberális demokráciák ellensége, és saját fasiszta államuk érdeke, hogy az Uniót gyengítsék. Ezért nem hiszünk egy lenyel-orosz-magyar titkos megállapodásban, amit a lengyelek zsigeri oroszgyűlölete és a háborúval szembeni magatartása is cáfol.

Az viszont a lengyelektől függetlenül nem kizárt, hogy Orbán a keresztényfasiszta ideológiai közösségen túl Putyintól azt reméli, hogy most Kárpátalját, később esetleg az elcsatolt trianoni magyar területeket visszaadja. Nemkizárt az sem, hogy erről tárgyaltak egymással, és Putyinnak Orbán Európai Unióban és a NATO-ban végzett romboló tevékenysége megér annyit, hogy Kárpátalját neki ígérje. Orbán (a 444.hu cikkében is említett módon) gyakran tett utalásokat arra, hogy felborulhat a jelenlegi világrend és az jól jöhet a „magyaroknak”.

Azt mondanunk sem kell, hogy ez a horthysta fasiszta kalandorpolitika vereségre és pusztulásra van ítélve, amely Horthyhoz hasonlóan további veszteségeket okoz majd Magyarországnak. Ha nem foglalja el, s nem sajátítja ki Orbán Magyrországot egy horthysta, antiszemita, náci és keresztényfasiszta ideológia nevében, hanem Magyarország demokratikus ország marad, amely segíti és nem akadályozza Ukrajna nyugati orientációját, uniós- és NATO csatlakozását, akkor a határok elmosásával többet tehetett volna a kárpátaljai magyarokért, akik most meghalnak vagy menekülnek.

Most Putyin lehet Orbánnak az, aki Hitler volt Horthynak. Orbánból pedig lehet egy második Horthy, aki még háborús bűnössé is válhat és Magyarország további sorsát is megpecsételheti. Ha Putyin sarokba szorul, ha vereség fenyegeti Ukrajnában és meginog a helyzete Oroszországban, kiprovokálhatja a III. világháborút, amelyben Orbán nem állna a Nyugat mellé, az egészen biztos. Az oroszbarát „semlegessége” pedig csak egy ideig tartható fenn. Az viszont egyértelmű, hogy Putyin áll a rossz oldalon, és az is, hogy ebbe az akciójába csak belebukni lehet.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések