2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországNemlétező szervezetnek 220 millió

Nemlétező szervezetnek 220 millió

-

A 444.hu talált rá, hogy az Orbán-rezsim 220 millió forintot adott nem a kórházaknak, nem az iskoláknak, nem a rokkantaknak, nem a szegényeknek, nem a hajléktalanoknak, hanem egy ismeretlen, nem létező, sehova be nem jegyzett felvidéki szervezetnek, amely vélhetően gúnyból a Libertate nevet viseli.

A Miniszterelnökség nyilvánosságra hozta a tárca decemberi szerződéskötéseit és -módosításait – írta meg a Napi.hu. Eszerint a megyei kormányhivatalok összesen 780 millió forint támogatást kaptak a likviditási nehézségeik enyhítésére, gazdálkodási helyzetük javítására, és 1,955 milliárdot infrastrukturális fejlesztésekre és akadálymentesítésekre.

Az is kiderült, hogy a paksi atomerőmű szervezetéhez, a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz 1 milliárd forint támogatás került, hogy egy életminőség és életbiztonság, illetve energiahatékonyságot javító pályázati programot építsen ki.

De vajon ki vágja zsebre ezt a kisebb összeget, a 220 millió forintot egy olyan szervezet nevében, amely sem az Országos Bírói Hivatalnál, sem a szlovákiai jegyzékben nincs bejegyezve, nincs ilyen nevű civil szervezet. Az is kérdés, hogy ha a Soros alapítványok támogatása terrorizmus és beavatkozás más országok belügyeibe, akkor Orbán milyen jogon pumpolja a pénzt olyan határon túli magyar szervezetekbe, pártokba, amelyek eldönthetik az adott országokban a választásokat, és a magyar rezsimnek kedves személyeket juttat hatalomba, ahogyan az Horvátországban is történt.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések