2024, április19, péntek
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor a listázás után az "ellenségei" halálát kívánja, burkoltan gyilkosságra uszít

Németh Sándor a listázás után az „ellenségei” halálát kívánja, burkoltan gyilkosságra uszít

-

Blaszfémia lenne „istentiszteletnek” nevezni azokat az összejöveteleket, amelyeket Németh Sándor tart a Hit Gyülekezetében: hol politikai naggyűlés, hol társadalmi csoportok elleni uszítás, hol az ellenségek listázása, majd azok halálának kívánása áll a középpontban. Nem szeretnénk eltúlozni ezek jelentőségét, de a Hit Gyülekezetéhez hasonló karizmatikus szektákban történt tragédiák és erőszakos cselekmények után, melyeket mindig az idézett elő, hogy egy megfellebbezhetetlen tekintélyű szektavezér fanatizálta a híveit, érdemes ezekre az előjelekre odafigyelni.

Miután a Hit Gyülekezete ifjúsági nyári táborában Németh Sándor megszavaztatta a gyülekezete „ellenségeit”, most az prédikálta, hogy a „mennykő csapjon beléjük”. A Hit Gyülekezetéből kivált Dombóvári Gyülekezet szintén „listára” került pásztoráról már prédikálta, hogy „elevenen szálljon a pokolba”. Mindehhez tudni kell, hogy a Hit Gyülekezetében működtetett titkos imakommandók egy Németh Sándor által megadott és folyamatosan frissített lista alapján csoportosan, durván megátkozzák Németh vélt ellenségeit, köztük újságírókat, politikusokat, közéleti személyiségeket.

Mint az alábbi videórészletből kiderül, Németh Sándor tévképzetben szenved, a kiindulópont az a tévhite, hogy aki őt bírálja, kritizálja, esetleg a visszaéléseit leleplezi, az az életét feltette arra, hogy tönkretegye a Hit Gyülekezetét, tönkretegyék az ő „szolgálatát”, életét, munkáját. Ez azért veszélyes, mert élet-halál harcot vízionál, azt gondolja, hogy valakinek el kell pusztítani a másikat. Ehhez állítja csatasorba az embereit. Ezért örült annak, hogy az általa kinevelt fiatalok „csípőből, minden gondolkodás nélkül azonnal tudták, „Bartus, Iványi, autonómosok, stb..”

Video

No Description

De sem Bartus László, sem Iványi Gábor, sem a Budapesti Autonóm Gyülekezet nem tette fel az életét a Hit Gyülekezete tönkretételére. Ez skizofrén paranoia. Már csak azért is, mert Bartus László mindkét könyve a Hit Gyülekezete és a tagjai védelmében íródott, akiket Németh Sándor terrorizál, megfélemlít és meglop. A Hit Gyülekezetét Németh Sándor teszi tönkre, egyrészt, mert ellopja a közösség vagyonát, másrészt minősíthetetlen stílusával, állításaival, gyűlölködésével és szélkakas politikai ténykedésével lejáratja a Hit Gyülekezetét. A Hit Gyülekezete rossz hírét ő okozza.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítunk annak, amit ez a képesítés nélküli állelkész mond, szeretnénk felhívni a figyelmet a bűnbakképzés és dehumanizálás jelenségére, amely a zsidó népirtáshoz vezetett. A nácik elhitték azokat a hazugságokat, amelyeket ők maguk találtak ki és amiket terjesztettek a zsidókról. Olyan mértékben fosztották meg a zsidó embereket az emberi mivoltukból, hogy a végén már egy náci nem érezte bűnnek, ha gázkamrában elpusztít zsidó nőket, férfiakat és gyerekeket. Ez a dehumanizálás végállomása, a megsemmisítés.

Németh Sándor láthatóan ehiszi, amit az „ellenségeiről” hazudik. Azért, hogy ne kelljen a tényekkel szembenéznie, biblikus kifejezéssel élve: ne kelljen a feltárt tények alapján megtérnie, kritikusait és a tényeket nyilvánosság elé táró embereket dehumanizálja. A Hit Gyülekezete „ellenséglistájának” első helyére állított Bartus László újságíróról az egy éve megjelent könyve óta névtelenül olyan dolgokat állítottak, amelyeket ha valaki elhisz, akkor azt kell gondolnia, hogy ennek az embernek az élete semmit nem ér, ha meghal, nem kár érte. Istennek kedves cselekedet.

A teljesség igénye nélkül, Bartus László már volt III/III-as ügynök, ügynökhálózat vezetője, a titkosszolgálat tisztje, volt Wikileaks aktája, hogy lopta az Amerikai Népszavát, a dubaji elitprostitúció hálózatának része, az tartja fenn, volt meleg, homoszexuális prostituált, volt gyilkos, aki bérgyilkost bízott meg Németh megölésével, volt egy San Francisco-i leszbikus utazási iroda tulajdonosa és vezetője, a Magyar Filmintézet Nemzetközi Osztálya nem létező elnökségének belügyes tagja, és ki tudja még, mi minden. Ez a dehumanizálásnak olyan szintje, amely a nácik szintjéhez közelít.

Ennek alapján Németh már lelkifurdalás nélkül hatolt be a magyarországi lakcímére, lopta el az iratait, tárta a nyilvánosság elé a soha nem látott, nem ismert vér szerinti anyja börtönbüntetéseit, a magánlevelezéseit, számláit, adóbevallásait, minden gátlás nélkül lépett át minden törvényt, jogszabályt, mert az általa vélt igazság alapján feljogosítva érezte magát ezekre, mint a nácik a zsidók megölésére. Ehhez jön a vallásos hamis tudat, hogy Isten mindenben vele van, és neki Isten nevében joga van bármire.

Bartus László a Fesz lesz című könyvében jelezte, hogy a könyvet is azért írta, hogy Németh Sándort megállítsa. Németh Sándor ugyanis kimerítette az elkövethető bűncselekmények mindegyikét, kivéve a fizikai gyilkosságot. Már csak ismételni tudja magát és még cifrázni a hazugságait és a rágalmait, de ha minőségileg új szintre akar lépni, számára már nincs más, mint a fizikai gyilkosság. Ezért a Fesz lesz című könyv a szerző önvédelmi reakciója is volt, hogy a nyilvánosság erejével Némethet megállítsa.

Miután Németh Sándor a Fesz lesz című könyvben leleplezett lopás, sikkasztás, hűtlen kezelés és adócsalás miatt a felelősségre vonást elkerüli, mert Orbán védelmét élvezi, megnyugodott. Előre látható volt az, hogy jön a bosszú, amiről nem tud lemondani. A járvány után megnyílt az összejövetelek lehetősége, amit Németh arra használ fel, hogy a tagok gyűlöletét az „ellenségek”, s főként Bartus László ellen felkorbácsolja, őket mozgósítsa és tettekre késztesse. Nyílt uszítást folytat, amelynek során az „ellenségek” megsemmisítésének gondolata visszatérő elem.

A „listázás” azért vált ki felháborodást a közvéleményben, mert a történelmi tapasztalat alapján a listák készítői ellenségeik „felszámolására” készülnek. Valamilyen formában minden „lista” egyben „halállista”. Azok „listáznak” ellenségeket, akik ellenségeik megsemmisítésére készülnek. Ezért súlyos, ha egy keresztény ifjúsági táborban a vezető lelkész gyűlöletszavazást tart, ellenséget listáztat. Ez rendkívül komoly figyelmeztető jel. Németh Sándor bosszúszomja erősödik, és nem fog enyhülni, amíg ki nem elégül. A mocskolódás pedig nem lesz ehhez elég.

Nemrég feltették az internetre egy ismeretlen elmebeteg hamis vallomását arról, hogy ő felismerte a „kopasz” Bartus Lászlóban, aki parókában volt, azt az embert, aki pénzt kínált neki, hogy ölje meg Németh Sándort. Ez nagyon súlyos rágalmazás és becsületsértés. Bartus László már korábban megírta, hogy ezt az embert odaküldték már korábban egy esztergomi rendezvényre, ahol ő volt a meghívott vendég, hogy felismeri-e ezt az embert. Mielőtt bármit mondott volna az illető a hazugságáról, az újságíró kijelentette, hogy ezt az embert nem ismeri, soha nem is látta.

Ennek a névtelenül elhelyezett videónak (ha olyan biztosak benne, miért nem az ATV-ben mutatják be és vállalják a következményeit) azért van jelentősége, mert a fent leírt uszítás mellett Németh azt sugalmazza vele, hogy Bartus László bérgyilkost akart fogadni ellene. Ez azt üzeni, hogy ha ő meg akarja ölni „a Sándort”, akkor nekik joguk van megvédeni „a Sándort”, megölni Bartus Lászlót, mielőtt ő teszi ezt. Ez egy nagyon súlyos manipuláció, és a többi jelenséggel együtt nem lehet félvállról venni. Ezek az emberek nem gondolnak arra, hogy aki ölni akar, az nem könyvet ír.

Németh Sándor tudatosan vagy tudat alatt készíti elő, hogy valamelyik fanatikus híve megtegye, amit szeretne. Egy karizmatikus gyülekezetben soha nem lehet tudni, mikor kattan be valamelyik híve, hogy megmentse a pásztorát, és leszámoljon a fő ellenséggel. Németh akarva vagy akaratlanul ezt készíti elő, majd széttárja a kezeit, hogy ő nem tehet semmiről. Ezért figyelmeztetésként három rövid bekezdést közlünk a Fesz lesz című könyv végéről, ami jelzés a külvilág számára, hogy közveszélyes emberről van szó, aki nárcisztikus pszichopata, és vallásos hamis tudatban szenved.

Vallásos fanatikusokat uszít, az „ellenségei” halálát kívánva, ami felhívás egy elmebeteg fanatikus számára. Most már komolyan kéne venni ezt a sok listázást, halálba imádkozást, halál kívánást, mennykőt, poklot, átkozást, gyilkosság körüli forgolódást, ellenséggyártást. Ez gyűlöletbeszéd. Normális ember ezt nem csinálja. Íme, a Fesz lesz című könyv végéről való részletek:

„Németh Sándor az emberölés előtt álló összes lehetőségét kimerítette. Nincsenek kétségeim, hogy a könyvem megjelenése után milyen rágalmakat, hazugságokat hord még össze, de azok ennek már csak a mutációi lehetnek. Ha ezen túl akar lépni, nem tehet mást, mint bérgyilkost fogad, vagy úgy feluszít valakit, hogy az magától tegye meg azt, ami az ő szívében van. Ezért előre mondom, hogy nincsen haragosom rajta kívül. Senkinek nem tartozom, nincsenek zavaros ügyeim, és senki nem akar elszámolni semmiért. Senki nem akar leszámolni velem, csak ő. Ha velem bármi történik, ami nem tekinthető természetes halálnak, a megbízót, a felbujtót ne keressék máshol, mert az csak Németh Sándor lehet. Ez az ember kivégzett, már megölt engem a szívében, és ha még bármit akar tenni ellenem, ami több annál, mint amit eddig tett, akkor fizikailag kell megsemmisítenie.

(…)

A jövő az ő kezében van. Ha tudomásul veszi, hogy mindenkinek joga van arra, hogy a véleményét kifejtse, akár róla is, és ezért nem kell elpusztítani a másik embert, akkor most csendben lenyeli a békát, amit ez a könyv jelent. Rászolgált erre, és az áldozatainak jogában áll, hogy szóljanak, és az is, hogy egymásnak segítséget nyújtsanak. Nem maradt más választása: vagy belenyugszik ebbe, és véget vet az ellenségeskedésnek, vagy az indulataira hallgat, és ezt a konfliktust a gyilkosság irányába viszi. De ebbe ő maga is belehal. Vagy így, vagy úgy. Bírja ki, hogy befejezi ezt a háborút. Nem lehet egy ponton túl feszíteni a húrt. Próbálja megállni, hogy életében egyszer nem üt vissza. Próbáljon meg egyszer keresztényként viszonyulni. Nem olyan rossz az. Ezzel a könyvvel a magam részéről én is lezárom ezt a „kapcsolatot”. Készítek egy számvetést, és Istenre bízom a többit. Ő minden kétséget kizáróan egy Döbrögi, ne csináljon belőlem Ludas Matyit, aki háromszor veri rajta vissza, mert a „Fesz volt” című könyv még nem készült el. Ne kényszerítsen, hogy folytatni kelljen az általa indított háborút, mert beláthatatlan következményei lehetnek. Ő már eddig is nagyon messzire vetette a sulykot. Ne csináljon gyilkost magából.

Mi is történt? Isten iránti vágyakozásom közben belekeveredtem egy szektába, egy családi maffiába, amelynek a vezetője egy rendkívül brutális, agresszív és durva ember, aki felismerte a tehetségemet, és a maga javára akarta használni azt. De nem tudott velem bánni, szét akarta rombolni a személyiségemet, hogy gondolkodás nélküli beszélő szerszáma legyek, amit én nem hagytam. Emiatt menekülnöm kellett. Újságíróként megírtam a belső viszonyokat, lelepleztem egy diktatúrát működés közben. Ez a diktatúra azonban nem a múltban volt, hanem él és virágzik. Milliárdokat kaszál, az Orbán-rendszer híveként abszolút védelmet élvez. Ereje teljében lévő szektával, diktatúrával, maffiával harcolok, ahol pénzért minden megvehető. Az ellenem indított támadása az újságírói munkám része. Annak tekintem, ez vele jár. Sokszor tartottam önvizsgálatot, de rájöttem, akkor is így lenne, ha nem írok semmit. Mert akik nem írtak semmit, azok is így jártak. Ezért azt tudom mondani: ne okolja magát senki, ne keresse magában a hibát, a bosszút nem kerülhette volna el. Akkor sem, ha nincs mit megbosszulni. Amit megírtam, meg kellett írni. Ezt a könyvet is.”







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések