2024, április19, péntek
KezdőlapJegyzetOrbán eldöntötte, tehát a rabszolgatörvény működni fog

Orbán eldöntötte, tehát a rabszolgatörvény működni fog

-

Magyarország működését jól mutatja, ahogy a túlóratörvény működését garantálják. A régi sablonoktól megválni képtelen emberek azt gondolják, hogy majd szakértők megvizsgálják, majd a tapasztalatokkal összevetik a teóriákat, és levonják a megfelelő következtetéseket. A Fidesz kommunikációs igazgatója is ezeknek a visszahúzó erőknek az uszájába esett: azt mondta, módosítják a törvényt, ha nem működik. Most pedig figyeljük, hogyan dőlnek el a kor szintjén az ilyen szakmai kérdések.

Orbán arra a kérdésre, hogy módosítják-e valóban a rabszolgatörvényt, ha nem működik, ezt mondta: „Most fogadtuk el, működni fog.” Vagyis eldöntötte. A kedves Vezető eldöntötte, hogy működni fog. Kész. A téma lezárva.

Ezért rendkívül eredményesek a diktatúrák, mert rendkívül költséghatékonyak és gyorsak. Nincs szükség drága vizsgálatokra, elemzésekre, szakértői véleményekre, konzultációkra, ellenőrzésre. Elég kérdezni a kedves Vezetőt, és ő megmondja. Még szerencse, hogy nem azt kérdezték tőle, hogy a Nap forog-e a Föld körül, mert egy pillanat alatt eldönti, és annál rosszabb a Napnak, ha esetleg úgy dönt, hogy nem a Föld forog a Nap körül, hanem fordítva.

A teremtett világnak engedelmeskednie kell, vegyen példát a teremtett világ a Fidesz és Magyarország működéséről, ahol minden és mindenki hajlik, alkalmazkodik, engedelmeskedik. Minden úgy működik, ahogy azt a kedves Vezető eldöntötte. A Nap ne önkényeskedjen, hanem vegye tudomásul a döntést. Egy kommunikációs igazgató pedig vetkőzze le ezeket a liberális csökevényeket, hogy figyelembe veszik majd a tapasztalatokat, és ha nem működik a rabszolgatörvény, akkor módosítják.

Orbán Viktor megmondta: „Most fogadtuk el.” Azzal, hogy elfogadtuk, kijelöltük a pályáját, hogy működnie kell, és működni fog. Ha ez nem lenne biztos, nem fogadtuk volna el. Ez világos, érthetetlen, hogy a Fideszben ennyi évet eltöltő ember annyit nem tanult meg kommunikációs igazgató létére, hogy ha most fogadtuk el, akkor az fel sem merül, hogy nem fog működni. Az elfogadás ugyanis azt jelenti, hogy a kedves Vezető azt AKARJA, hogy működjön. Akkor pedig működni fog. Bármi áron.

A lázadás apró csíráit véljük felfedezni Hidvéghi Balázs nyilatkozatában. Csak nem feltételezi, hogy amit Orbán Viktor akar, az nem lesz meg? Valami nem fog működni, amiről ő azt akarja, hogy működjön? Csak reménykedni merünk abban, hogy nem valami szabotázs előkészítése áll a háttérben, mert ha mondjuk, a rabszolgatörvény nem működne, az csak szabotázs következménye lehet. Ahogy a Nap is legfeljebb szabotázs eredményeként nem forogna a Föld körül, ha Orbán Viktor ezt akarja. Ebben az esetben le kell váltani a Napot, adja vissza a melegét és a sugarait, amit eddig kapott.

Ez a megnyugtató a diktatúrákban, hogy nem lehet tévedni. A kedves Vezető ugyanis nem téved. Nincs ok aggodalomra, váratlan események nem történhetnek. Minden kiszámítható és biztos, minden attól függ, hogy Orbán Viktor akarja vagy nem akarja. Ezért van szükség új tudományos intézetekre is, és emiatt kell megszüntetni a Magyar Tudományos Akadémiát, ahol nyitott végű kutatások zajlanak, és nem lehet tudni, hogy mi lesz a kutatás eredménye. Ezzel szemben Orbán tudományos intézetei már a kutatás elején tudják a biztos végeredményt, amely megegyezik a kedves Vezető akaratával.

Hasonlóképpen a bíróságok esetében. Az átmenet zavaros liberális évtizedeiben minden elromlott, ami elromolhatott, a bíróságok például kényük-kedvük szerint döntöttek. A felek az eljárás kezdetén hihették azt, hogy végül nekik lesz igazuk, és a bíróság a tények alapján mérlegel és hoz döntést. Ennek az állapotnak is sűrgősen véget kellett vetni. Olyan bíróságokra van szükség, ahol az ítélet előbb kész van, mint a vádirat vagy a peranyag. Minek bizonytalankodni, amikor a kedves Vezető már tudja a végeredményt és kész az Ő ítélete. Csak meg kell őt kérdezni, és megmondja.

Ez az illiberális NER magasabbrendűségének kulcsa. Olcsó, gyors, hatékony. Megmondta Kötcsén a kedves Vezető, hogy Centrális Erőtérre van szükség, az energiáinkat nem szabad áldemokratikus vitákra pazarolni. A Centrális Erőtér szerencsére létrejött, és működik, akárcsak a rabszolgatörvény. A Centrális Erőtér a kedves Vezető maga. Egy a tábor, egy a zászló, egy a párt, egy a Vezető, egy az Akarat. Ez „Az akarat diadala”. Filmkészítők készítsetek ezzel a címmel remekműveket.

Ami pedig a rabszolgatörvényt illeti, az nem tehet mást, minthogy működjön. Egyrészt, mert a kedves Vezető megmondta, és az Ő szavainak teremtő ereje van. Másrészt azért, mert a Centrális Erőtérben nincs belső ellentmondás. Ez egy olyan rendszer, ahol minden mindennel összefügg. Lévén, hogy az egész Centrális Erőtér egy ember agya. Amíg ez az agy teljesen fel nem bomlik, addig minden egyensúlyban van.

Példának okáért vegyük a rabszolgatörvényt. A munkáltató túlóráztatni akar, a dolgozó pedig eldöntheti, hogy vállal-e túlórát. Elágazás: mindenki láthatja, hogy ez a munkavállaló döntése, Szijjártó mehet a CNN-be elmagyarázni. Csakhogy a Centrális Erőtér már korábban eldöntötte, hogy a munkavállaló nem sztrájkolhat. Ha valami nem tetszik neki, nyugodtan kirúghatják, semmi nem védi meg. Ezért ha nem akar túlórázni, akkor vagy belátja, hogy elveszíti az állását, vagy kirúgják, és jön helyette más, aki túlórával kezd.

Most akkor működik a rabszolgatörvény vagy nem? Működik a Centrális erőtér vagy nem?

Na, ugye.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések