2024, április20, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán előre nemet mondott a NATO kötelezettségére

Orbán előre nemet mondott a NATO kötelezettségére

-

Orbán úgy akart békepártinak látszani a március 15-i beszédében, hogy az általa támogatott Putyin az, aki háborút indított egy független szomszédos ország ellen, és ezt egyetlen szóval nem ítélte el. Orbán a „békepártiságot” úgy értelmezi, hogy ha az oroszok megtámadnak egy NATO országot, akkor ő a békére hivatkozva nem tesz eleget a NATO kötelezettségének, és megtagadja, hogy Magyarország részt vegyen a NATO bármilyen katonai akciójában.

Ez nem „békepártiság”, hanem árulás, s mivel Orbán a szövetségeseit árulja el, akik Magyarországot is védik, méghozzá azért, hogy az ország és a  szövetséges NATO ellensége ellen ne harcoljon, ez hazaárulás is. Orbán nem békepárti, hanem oroszpárti. Ezt 1848 évfordulóján volt képes világossá tenni, amikor az 1848-as szabadságharcot (is) az oroszok verték le és fojtották vérbe. Csakúgy, mint most az ukránokét.

Orbán az oroszok népirtó rablóháborúját a „nagyhatalmak” háborújának nevezte, ami szintén egy hazugság, mert nem a nagyhatalmak, hanem az agresszor Oroszország és az áldozat Ukrajna között zajlik. Orbán bevonta a felelősök körébe a Nyugatot, és azonos szintű felelősséget tulajdonított nekik, akiknek semmi közük ahhoz, hogy Putyin el akar foglalni egy független és szabad államot.

A Nyugat és Magyarország árulója és ellensége, a háborús bűnös Putyin cinkosa és bűntársa (annyiban is, hogy minden eszközzel akadályozta Ukrajna uniós és főleg NATO csatlakozását) beszélt 1848 március 15-e évfordulóján, meggyalázva a magyar szabadságot és a magyar forradalmat. Orbán Putyin szolgája és bábja, ebben az értelemben pedig olyan, mintha maga Putyin helyezte volna a pozíciójába. Orbán orosz kém, ügynök és áruló, aki az orosz érdekeket védi és képviseli Magyarországgal és a Nyugattal szemben. Magyarország orosz gyarmat, egy olyan orosz báb vezetésével, amilyet Putyin Ukrajnában is akar.

Magyarország az Orországgal szembenálló NATO tagja. Orbán oroszbarátsága a NATO-tagságból fakadó kötelezettségek megtagadásához vezetett, mert ha valamelyik NATO országot megtámadnák az oroszok, akkor a NATO-nak kötelessége lenne a NATO országot megvédeni, és ebben Magyarország köteles lenne résztvenni. Orbán azonban az ellenség oldalán áll, ezért nem hajlandó az ellenség ellen harcolni, s ő ezt nevezi „békepártiságnak”. Ebben semmi békepártiság nincs, kizárólag árulás, amiért hadbíróság járna.

A magyar ellenzék bénasága és tökéletes impotenciája, hogy még ezt sem tudta világossá tenni, és hagyta azt, hogy a haza védelmét és a NATO kötelezettségek teljesítését Orbán háborúpártiságnak mutassa be, s a tökéletes árulást és hazaárulást pedig békepártiságnak nevezze. Orbán illiberális szövetségese, Putyin a világ szeme láttára háborús bűnöket követ el, népirtást folytat, Orbán pedig nyíltan a tömeggyilkos mellé állt a Nyugattal, az EU-val, Amerikával és a NATO-val szemben, és ebbe nem tudják belebuktatni.

Kommunikációs csőd, a tehetségtelenség, az alkalmatlanság, az államférfiúi karizmák teljes hiánya ez, s Magyarország történetének legnagyobb szégyene már az is, hogy a hazaáruló bűnöző rendezvényén több ember vett részt, mint a magyar szabadság mellett kiállók gyűlésén, az pedig a világ szégyene lesz ránk nézve, hogy a szomszéd országban zajló népirtás pártfogója kétharmados győzelmet arat a választáson, méghozzá úgy, hogy ehhez a rendszerbe épített csaló elemeken kívül még csalásra sem lesz szüksége.

Orbán a nagybetűs HAZUGSÁG. Annyiszor hazudik, ahányszor levegőt vesz. Megtestesíti a hazugság fogalmát. De folyamatos hazugsága közben egyetlen igazságot mondott: még soha nem állt ilyen jól a választás előtt 19 nappal, és az ellenfele egy olyan kihűlt üstökös, aki lezuhant és fejjel beleállt a földbe. Bármily fájdalmas, ez az igazság. Jobb szembenézni vele, mert csak az igazság segít abban, hogy valami változás legyen.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések