2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországOrbán és a haverok: így lopják a pénzt

Orbán és a haverok: így lopják a pénzt

-

Az Európai Parlament liberális frakciója, az ALDE érdekes animált rajzfilmet posztolt a Twitteren. Ebben remekül elmagyarázzák az európai választóknak, hogyan lopja el Orbán Viktor és közvetlen környezete a Magyarországra szánt uniós fejlesztési pénzek nagy részét a Fidesz hatalomra kerülése – 2010 – óta. Sajnos a valóság még a rajzfilmnél is rosszabb, ugyanis Mészáros már a leggazdagabb magyar, sőt a magyar történelem legtehetősebb és ezzel együtt legtehetségesebbnek kikiáltott „vállalkozója”.

Valamint azt is kihagyták a filmecskéből, hogy amióta Simicska összeveszett Orbánnal, azóta a cégei nem tudnak a piacon megélni és ezért sorban adogatja el azokat a fideszes maffiának. Ebből is látszik, hogy a cégei a pályázati pénzekre voltak berendezkedve és nem a piaci életre, így a G-nap óta Simicska is menteni próbálja a még menthetőt, hogy vigye magával Amerikába.

A rajzfilmben elmesélik, hogy Orbán korrupt oligarchiát hozott létre Magyarországon, illetve azt is, hogy minden esetben Orbán dönti el, ki lehet gazdag Magyarországon. Példaként felhozzák Orbán vejét, Simicskát, Mészáros Lőrincet és Garancsi Istvánt is. Kitérnek arra is, hogy a magyar gazdasági rendszer a Putyin-féle orosz gazdasági rendszert másolja kicsiben.

Majd a videó a végén azzal zárul, hogy ezt a rendszert nem Oroszországban hozták létre, hanem az EU-ban, EU-s pénzekből és megjegyzik azt is, hogy nem így kellene elkölteni az EU-s pénzeket. Valamint azt is, hogy rettentő kétszínű dolog az EU ellen ágálni, miközben abból gazdagszik Orbán Viktor és a szűk köre. Az animációt, aminek elkészítésére az impotens (ál)ellenzék nem volt képes, egyébként itt lehet megtekinteni:

ALDE Group on Twitter

The Hungarian Govt launched a taxpayer-funded campaign attacking @guyverhofstadt @judithineuropa and democratic vote of @Europarl_EN. Perhaps the Hungarian people should watch this video, make up their own mind & ask Mr Orban to respond! @zoltanspox https://t.co/fRkojxdrd0

Az animációt azért készítették, mert a magyar kormány állami pénzből indította azt a kampányát is, amelyben az ALDE frakcióvezetőjét, Guy Verhofstadtot, valamint Judith Sargentinit is támadja. A videóban egyébként zseniálisan jelenítik meg Orbán szűk körét. Kantáros kisvakondnadrágban Mészáros Lőrinc látható, pufidzsekiben Tiborcz István és hózentrógerben Simicska Lajost ábrázolták.

Ez pedig egy másik, de ide kapcsolódó magyar slágergyanús gyöngyszem, amit ugyan csak kár lenne kihagyni:







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések