Orbán még nem tenné kötelezővé a fasizmust, de javasolja a Néppártnak

Közzétéve February 18, 2020, 6:01 pm
8 mins

Az Európai Néppárt egyre unalmasabb és visszataszítóbb operetteljárása Orbánnal szemben tovább erodálhatja az európai konzervatív jobboldalt és ezzel a demokratikus erőket Európában. A Néppárt német “tulajdonosai” nem tanultak a történelemből és nem néznek szembe azzal a ténnyel, hogy akik fasisztákkal, nácikkal érintkeznek, menthetetlenül lejáratódnak és bomlásnak indulnak. Nácikkal és fasisztákkal, mint amilyen Orbán Viktor, nem lehet békésen egymás mellett élni, nem lehet tárgyalni, kiegyezni, mert egy náci, fasiszta arcátlansága pusztítja a demokratikus politikai erőket.

Az Európai Néppárt immár évek óta képtelen egyértelműen állástfoglalni a náci szellemiségű és fasiszta államot irányító Orbán Viktor ügyében. Hazugság minden szavuk, amikor jogállamiságról beszélnek, mert Orbán Viktor Magyarországon felszámolta a jogállamot, a törvények felett álló diktátor, akire nem vonatkoznak a törvények és a bírósági ítéletek sem. Demokratikus ellensúlya nincs, hatalma korlátlan, a hatalmi ágak szétválastzása nevetséges látszat, minden hatalom az ő kezében van.

Mindezt egy alapvetően antiszemita szellemiségű, antiliberális, és antidemokratikus, antiparlamentáris rendszer működtetésére használja. Magyarországot Orbán megszállta, kisajátította, eltulajdonította, és a saját tulajdonának tekinti. Magyarországon nem parlamentáris uralom, s nem alkotmányos rend működik. Orbán Viktor a törvény, akit leváltani nem lehet. Senkit ne tévesszenek meg helyhatósági “ellenzéki” győzelmek, mert ez egyrészt nem ellenzék, hanem a centrális erőtéren belüli mozgások, másrészt ezek csupán a látszatot szolgálják és legitimálják az államcsínnyel létrehozott önkényuralmat.

A fasiszták és nácik sikerénak titka az arcátlanság. Meglepő és arrogáns fellépésükkel lebénítják azokat a demokratikus erőket, amelyek ilyen típusú arcátlanságra nem képesek és nincsenek felkészülve. Aki egy fasisztával és nácival szemben azokkal a demokratikus eszközökkel lép fel, amelyeket demokratikus pártok ellen használnak, vereségre és pusztulásra van ítélve. Egy fasisztával és nácival szemben kizárólag egyetlen magatartás célravezető: nevén nevezni, elhatárolódni, kirúgni, bojkottálni, vele mindenféle kapcsolatot megszüntetni, és a közéleti szemétdombra irányítani, ahova való.

Ellenkező esetben egy fasiszta kezelhetetlen, megfoghatatlan, nem lehet megrendszabályozni, nem lehet ellene tenni semmit, mert amíg az ellenfél betart minden szabályt, illemet és törvényt, addig a fasiszta mindezeken átlép, ezeket semmibe veszi, és lesöpri az asztalról. Ezzel olyan lépéselőnyt szerez, amit egy liberális demokratikus magatartás soha nem képes utolérni. Az egyetlen megoldás a fasiszták kizárása a demokratikus, alkotmányos, jogállami politikai pártok, intézmények közösségéből. Ha ez megtörténik, akkor ott a fasiszta elveszíti az erejét, ott főhet önmagában, mert az ő célja a annak a lerombolása, ahova nem engedik be. Ezt nem érti meg a Néppárt és az Európai Unió. Orbán Magyarországát már régen ki kellett volna zárni az Európai Unióból is. Amíg ez nem történik meg, az Európai Unió életveszélyben van.

Az arcátlan fasiszta tipikus mintapéldánya Orbán, aki a Néppárt és a legitim, demokratikus konzervatív jobboldal hanyatlását okozta azzal, hogy a Néppárt képtelen megszabadulni tőle. Orbán miatt romlott a demokratikus jobboldal megítélése és miatta (valamint fasiszta társai miatt) romlottak a választási eredmények is. Orbán ezt úgy fordítja az Európai Néppárt ellen, mintha a pártcsalád és az irányzat gyengülése annak lenne köszönhető, mert nem az ő fasiszta és náci irányzatát követi. Ezért Orbán, aki éppen meghosszabbított felfüggesztését tölti a jogállamiság sérelme miatt a Néppártban, tesz javaslatot, és fogalmaz meg követelményeket a Néppárttal szemben, mintha nem neki kellene megfelelni a Néppárt kezdetektől vallott értékeinek, hanem a Néppártnak kellene megfelelnie Orbán fasiszta értékrendjének.

Orbán a maga által okozott népszerűségcsökkenésre azt az orvosságot ajánlja, hogy a Néppárt vegye át az ő fasiszta és náci ideológiáját, a NER fasiszta állammodelljét, s emelje be a pártcsalád közösségébe az európai szélsőjobboldal legmocskosabb pártjait, amelyek aztán Orbánnal többséget szerezve, az Európai Néppártból egy náci ideológiai alapon álló, fasiszta állammodellt képviselő pártcsaláddá változna. Orbán a demokratikus jobboldalt azzal vádolja, hogy nem jobboldali, hanem a baloldalnak akar megfelelni, az ő gondolkodásában a jobboldalt a náci Németországgal az utolsó pillanatig szövetséges, félmillió magyar zsidót haláltáborba küldő keresztényfasiszta, tehát antiszemita Horthy-rendszerrel azonosítja. Ezt kellene átvennie a nyugat-európai konzervatív pártoknak.

Orbán javaslata és arcátlansága Nyugat-Európában közutálatot vált ki, de ez semmit nem jelent, mert egy fasisztáról lepereg minden, amíg ki nem teszik a szűrét. Ezt kellene megérteni Európában. Legalább azt vennék észre, hogy egy köztörvényes bűnöző, egy rabló, tolvaj, haramiavezér osztja itt az észt a kereszténységről és az erkölcsről, aki a buta gázszerelő haverjának a nevére írta a fél országot.

 





49 hozzászólás : Orbán még nem tenné kötelezővé a fasizmust, de javasolja a Néppártnak

  1. Amanda

    February 18th, 2020

    Laci, te meg azt nem akarod megérteni, hogy a múltkor, immár sokadjára, fején találtad a szöget. Csak az indoklás volt téves.

    O1G azért van még ott, ahol, mert a világ teremtője még nem akarja eltávolítani onnan. Ezt most minden cinizmustól, tréfától és metafórától mentesen mondom.

    Orbán szórakoztató. Távolról nézve. Vagyis ő nem az, benne semmi vicces nincs. Az a vicces, ahogyan az emberiség reagál rá. Ezért még marad, ahol van.

    Ebben a helyzetben még rengeteg a lehetőség. Miért érne idő előtt véget? Ez “ki lesz maxolva”. Majd figyelj.

    Reply
    • Amanda

      February 18th, 2020

      Amúgy a politikusoknak nincsenek elvei, és az elveknek nincsenek politikusai.

      Elvei a hozzád hasonló embereknek vannak.

      Te politikus vagy?

      Te hallottál már politikustól tiszta mondatot Orbánról? Szót még talán. “Diktátor”. Mondatot már nem igazán. Még Juncker is barátjának nevezte, sőt, Tusk is.

      Nekik vajon kik lehetnek az ellenségeik?

      Na. Ez így működik.

      Reply
      • Amanda

        February 18th, 2020

        Ja, Tusk éleseszű lojális barátjának nevezte Orbánt.

        Arra az esetre gondolt már valaki, hogy mi van, ha ez igaz?

        “Színház az egész világ…”

        Reply
        • Bogatyr

          February 19th, 2020

          Elég szomorú és egyben érthetetlen. hogy érted hogy ki lesz maxolva?

          Reply
          • Amanda

            February 19th, 2020

            Úgy, hogy ebből a szituációból még rengeteg szórakoztató és tanulságos helyzet kerekedhet.

            Az ember természete, hogy nem tanul és nem hisz. A Teremtő természete a türelmes pedagógia.

            Gondolj bele, hogy miért van a Bibliában Tíz Csapás? Miért nem három van? Vagy egy?

            Ha épeszű embernek azt mondod, hogy “Holnap vérré változnak a vizek”, és utána másnap vérré változnak a vizek, akkor az épeszű ember levonja a következtetést, hogy veled inkább nem kéne szórakozni.

            Ha nagyon kemény, egyszer talán még szkeptikus lesz, de a békaeső után már felfogja a helyzetet.

            A fáraónak ehhez tíz csapásra volt szüksége. Az emberek többsége ilyen, vagy ennél is lassabb.

            A zsidók is folyton visszahülyültek alapjáratra. Látták, hogy Mózes vizet fakaszt, látták, hogy kettéválasztja a tengert. Fel kellett fogják, hogy a csávó tud valamit. Mégis, mire leesett a manna, ismét nem hallgattak rá. Hátha ezt most jobban tudják ők.

            Most például a döntő többség azt hiszi, hogy nem volt igaza azoknak, akik azt mondták, hogy Orbánt nem csak, hogy – esetleg nem lehet -, de leginkább nem szabad választáson leváltani.

            Az mindegy, hogy akik azt mondták, hogy nem szabad, annak az elmúlt tíz évre vonatkozó összes jóslata bejött. Nem baj. Azért szedjük csak össze a mannát, hátha mégis eláll a hűtőszekrényben.

            A döntő többség például azt gondolja, hogy az EU nem feltétlen arról szól, hogy Németország ismét megpróbálja elfoglalni Európát.

            Pedagógia. Türelem. Gyakorlati demonstráció.

            Így megy ez.

      • rumrabló

        February 19th, 2020

        Hallottam már politikustól többé-kevésbé pontos meghatározását orbánnak. Nem annyira pontos, mint ahogy az AN meghatározza, de azért elég pontos. Gyurcsány a neve annak a politikusnak. Kár hogy önmagát is hiteltelenítette azzal, hogy ebbe a parlamentszerű izébe bement.

        Reply
      • Nyuszika

        February 19th, 2020

        “Nekik vajon kik lehetnek az ellenségeik?”

        A nép.

        Reply
        • Amanda

          February 19th, 2020

          Ha Donald Tusknak ilyen barátai vannak, Magyarországnak nincs szüksége ellenségekre.

          Reply
          • Nyuszika

            February 20th, 2020

            👍

  2. Peter

    February 19th, 2020

    orbán ráhel egy buta paraszt

    Reply
    • rumrabló

      February 19th, 2020

      igen, de a főparaszt az apja.

      Reply
  3. Nyuszika

    February 20th, 2020

    “A döntő többség például azt gondolja, hogy az EU nem feltétlen arról szól, hogy Németország ismét megpróbálja elfoglalni Európát.”

    Igen, ez nagyon is fontos. Noha eredetileg az európai integráció ötlete nem erről szólt s az 1949-90. közötti NSZK nem is volt nagyon olyan helyzetben ( persze a gazdasági dominancia némi háború utáni adósság elengedéssel https://en.m.wikipedia.org/wiki/London_Agreement_on_German_External_Debts , Marshall-segéllyel meg lett alapozva – persze a 2010-es évek Görögországa más tészta nyilván… – hogy abba a jó k@rva Európájukba… ) – noha a volt nácik jól “elálltak” közhatalmi pozícióban is ( Ausztriában, NDK-ban szintén, utóbbi ráadásul undorító, ocsmány módon még a szovjet blokkon belül is buzgó mócsing módjara lihegte túl az Izrael elleni alig leplezetten náci jellegű, pro-palesztin/pán-arab tömeggyilkos vonalat ).

    Az újraegyesülés után persze már más a helyzet, mindjárt közvetlen utána a délszláv pokolban való német bűnrészesség valamiért nem meghatározó narratíva Európa nagy részén – az első és második világháborús részvételét buzgón mosdató reakciós Magyarországon még pláne nem…

    https://www.youtube.com/watch?v=Q6fvQrsLZUc&t=2s&app=desktop

    Reply
  4. Nyuszika

    February 21st, 2020

    Nem első eset, hogy eltűnnek a kommentjeim. Persze értem, legfeljebb megtűrt vagyok itt. Hiába nehéz dolog, az igaz magyar liberális demokratikus ellenzékiek finnyás köreinek megfelelni.

    Reply
    • Amanda

      February 21st, 2020

      Épp ezen csodálkoztam, mert a lap alján a Comments résznél, amit szinte sose nézek, tegnap mégis, látszott, hogy írtál, viszont nem találtam sehol.

      Én továbbra is abban bízom, hogy ezeknek technikai oka van.

      Reply
      • Nyuszika

        February 21st, 2020

        Azóta megjelent. De már az se érdekel, ha cenzúrázza az oldal gazdája, vagy ha kizár. Sekély e kéj…

        Reply
        • Amanda

          February 21st, 2020

          Az kizárt.

          Itt 99%-ban én szoktam veled vitatkozni. És én szeretlek. Akkor képzelheted a többieket.

          Reply
          • Nyuszika

            February 21st, 2020

            😊

          • abramovics

            February 22nd, 2020

            bocs, hogy beleszólok,
            .
            DE
            .
            van cenzúra. nekem is levettek utólag, s nem eleve nem jelentettek meg kommentemet, ami egyértelmű cenzúra, ha utólagos is.
            mindettől függetlenül ez egy jó helynek minősíthető, bár fogalmam sincs, hogy a tulajdonos, alias Bartus személyes nem tetszése okán vette le a cenzor az írásomat, vagy esetleg más oka van neki.
            ha és amennyiben személyes nemtetszés okán, az szerintem érthetőbb, mint, ha valamiféle valaki számára megfelelésből.
            .
            összegezve:
            .
            sajnos az oldal hitelességét nagy mértékben rontják az ilyen esetek,bár nem sűrűn fordulnak elő.
            .
            .
            abramovics voltam, s vagyok

  5. Ranger48

    February 21st, 2020

    “Az Edda közpénzből támogatott amerikai turnéja csak eszköze annak, ami a Fidesz igazi célja: átvenni az ellenőrzést az amerikai magyar szervezetek fölött. Az események egyik kulcsfigurája a Hamilton mellett élő jómódú üzletember, az ötvenhatos magyar szülőktől származó Vaski Gábor.”
    https://magyarhang.org/belfold/2020/02/21/kanada-kozpenz-edda/

    Reply
  6. abramovics

    February 22nd, 2020

    vetek fel egy vetést itten, és mostan!
    .
    http://huppa.hu/szele-tamas-az-elszolas/
    .
    kéne beszélni erről, esetleg a magát demokratikus ellenzéknek nevező férgeknek is, élükön ferkóval aki gyurcsány.
    meg arról is kéne beszélni amit egy fideszribanc írt tán a magát magyar nemzetnek aposztrofáló moslékban, miszerint Európa ők maguk, merhogy mint mondta európa mi vagyunk.
    .
    szóval az a nagy büdös helyzet, hogy európával azonosítják magukat, közben nyíltan arról ugatnak a parlamentben köztörvényes náci fehér keresztény férfi heteroszexuálisnak magukat hazudó kis buzeráns bűnözők, hogy fel kell mondani az európai emberi jogi egyezményt, illetve ki kell lépne az EU strasbourgi bírósága fennhatósága alól, hogy nyugodtan, minden következmény nélkül lehessen embereket eltiporni, kínozni, megalázni tönkretenni, kicsinálni.
    .
    ez alatt meg ferkó és csipet csapata azzal foglalatoskodik, hogy csábítgassanak embereket a csürhéjükbe, meg a ferkót megválasszuk örökös elnöknek.
    természetesen a demokrácia jegyében, hiszen ha és amennyiben valaki más lenne a dk elnöke mint ferkó, az hogy venné ki magát, hogy nézne ki?
    he? mi? na!
    .
    mondom én csendesen, a jó kurva édes anyjukat basszák szájba elölről hátulról ezek a csuti gecigány mértékével mérve is termetes mocsadék patkányférgek!
    és itt a ferkótól kezdve a szocikon át a karácsonyig, aki nem jött el, bezárólag értem az egész bagázst ebben a “momentumban” is
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok
    .
    .
    Ps.: lehetőleg nem kéne cenzúrázni eme kis szösszenetemet, mert a legigazabb érzelem vezérelt miközben írtam, illetve Hasek szelleme lebegjen az előtt, akinek báncsa a nem létező tisztességét, s jó ízlését a szóhasználat.

    Reply
  7. abramovics

    February 24th, 2020

    úgy tűnik behalt itt a szövegelés
    .
    DE
    .
    azért teszek egy újabb kísérletet!
    beszéljünk arról is, hogy ennek a patkánynak, a csuti gecigánynak a sors megint a kezére játszik, hiszen a koronavírussal több legyet is üthet egy csapásra!
    .
    lesz oka, indoka a határok lezárására, ráadásul ezt most mindenki támogatni fogja
    az ország lakosságának közel 30%-a meg fog halni a járványban, s ezek nagyrészt a rosszul táplált alacsony iskolázottságú vidéken mély szegénységben élők lesznek – függetlenül cigány, vagy magyar voltukra! – illetve a nyugdíjasok döntő hányada, akiket amúgy halálra ítéltek a csuti gecigány, s bandája, hiszen tudatos népirtás folyik az egészségügy lerohasztásával.
    ráadásul az úgynevezett nyugdíjbombát is hatástalanítja majd a járvány bizonyos mértékig, hiszen a nem élő nyugdíjasnak nem kell nyugdíjat fizetni, tehát a maradéknak tovább lesz lé, illetve megint lesz mit ellopni.
    az unióban is hatásosan fogja használni bajkeverésre a járványt, bár azért arra kíváncsi leszek, a haverjai ott az olaszoknál mit fognak szólni ahhoz, mikor az ország teljes elszigetelését fogja követelni teljes mellszélességgel az osztrákok mellé állva.
    .
    más
    .
    az unió vezetésének pedig az egységes, az unió teljes egészére kiterjedő egészségügyi vészhelyzet bevezetésével, s annak megfelelő kezelésével kéne elejét venni a járványnak,
    .
    DE
    .
    100% esélyt adok arra, hogy, a jobb helyzetben lévő, fejlettebb államok pillanatok alatt kifarolnak az “európai egységből”, s felgyorsulhat az unió bomlása.
    hatékonyan, és határozottan, eredményesen egy európai egyesült államok tudná felvenni a harcot a vírussal, ami a 3. évezred pestise lesz, úgy tűnik.
    most lenne a legnagyobb szükség egy egységes, európai haderőre, amely a kijelölt karantén zónákat megfelelően le tudná zárni, míg a hatékony egészségügyi csapatok meg nem oldják a helyzetet.
    nem szeretem az összeesküvés elméleteket,
    .
    DE
    .
    azért az érdekes, hogy miért is kínából jött az elmúlt 30 év összes halálos járványa?
    madárinfuenza, sars, s most ez!
    he? mi? na!
    mert koszosak, mocskosak, az alapvető higiéniát nem ismerő, nem alkalmazó hatalmas embertömegről beszélhetünk kína esetében, ahol szintén jól fog jönni néhány 100 millió éhes száj eltüntetése a palettáról.
    .
    ehhez szólás, hozzá?
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

    Reply
  8. István

    February 24th, 2020

    Ha már kellőképpen ,,provokáltál”. Azt nem tudod elképzelni, hogy valamely fejlett állam eldugott laboratóriumában kifejlesztett bakterológiai fegyver szabadult el? Nem olyan nagy dolog pár liter virust belekeverni egy város ivóvizébe, vagy mezőgazdasági helikopterről bepermetezni a várost. Aztán a többit már megteszi a természet. Kicsit vonatkoztass el Orbántól, s gondold át, kinek lehet ez az érdeke? Hagy nem a szegény országoknak, az biztos. Már régóta folyik a III. világháború, csak nem reguláris hadseregekkel, hanem irreguláris eszközökkel. Lásd Németország felemelkedése, lásd a közelkeleti helyzet szándékos rendezetlensége, lásd az afrikai nyomor tudatos fenntartása. Ha a fegyverben van a pénz, háború lesz, ha a gyógyszerekben, akkor járvány. Ilyen egyszerű ez, ha a profitról van szó.

    Reply
    • Amanda

      February 24th, 2020

      Nyuszika, lehetséges, hogy a profit és a koronavírus jegyesek?

      Reply
    • abramovics

      February 24th, 2020

      sok igen idióta barom van a világban vezető pozícióban,
      .
      DE
      .
      azt gondolom, hogy ez nem egy tudatos világra szabadítás volt.
      tekintettel arra a tényre, hogy ha és amennyiben egy általad gondolt fejlett ország így gondolja rendezni a világ népesedési, gazdasági problémáit, akkor mi a terve a saját lakosságával?
      azoknak az ivóvizében van az ellenszer?
      vagy beoltják a lakosságot?
      ez szerintem nem működik.
      hamar kiderül, s akkor mindenki rájuk ront, a földnek meg befellegzett azzal a barommal egyetemben, aki az általad vizionált fejlett ország vezetője.
      viszont csavarjunk egyet a dolgon!
      az ősi sumer.
      zecharia sitchin: a tizenkettedik bolygó
      annunakik, nefilimek, szülő istennők, özönvíz, stb, stb…
      lehet, hogy megint “isten” cselekszik?
      elege lett az emberi faj torzulásaiból?
      .
      .
      abramovics voltam, s vagyok

      Reply
      • Amanda

        February 24th, 2020

        “elege lett az emberi faj torzulásaiból?”

        Lángol az Amazonas.

        Lángol Ausztrália.

        Terjed a semmiből előkeveredett vírus.

        Áh, dehogy. Majdnem, hogy hosszabbításra játszik.

        (Amúgy nem a “torzulásból”, hanem a hülyeségből. Meg eleve szereti a változatosságot. Ez már unalmas.)

        Reply
        • István

          February 25th, 2020

          Kiváncsi vagyok, hogy ki lesz az új Noé? Az sokat elárul majd az Örökkévaló terveiből. Meg arról is, valójában ki szeretne a világ mai vezetői közül a helyére lépni: Pszicho- és szociopatákből nagy a választék. Abramovicsnak igaza van akkor, ha egészséges tudattal gondolkozunk. De közel nem biztos, hogy a nagy döntéshozók közül mindenki harmonikus tudattal rendelkezik.

          Reply
          • Amanda

            February 25th, 2020

            Új Noé? Miért? És hol úszna a bárkája?

  9. abramovics

    February 25th, 2020

    azért tisztázzunk valamit!
    .
    én nem vagyok vallásos ember, nem hiszek istenben abban az értelemben, amiként mondjuk Bartus, s a többi istenhívő teszi.
    .
    DE
    .
    hiszek abban, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, s hiszek a tudományban.
    az ajánlott könyv is azért érdekes, mert tárgyi bizonyítékok, nyelvészeti bizonyítékok alapján beszél arról, amit a vallásos embereknek a biblia meséibe csomagolva adtak el, s jutott hatalomra az emberi faj felett az “egyház”.
    s ez alatt most itt európában a katolikus egyházat értem, ázsiában a buddhizmust, indiában a hinduizmust, az arab világban az iszlámot.
    röviden, összefoglalva a könyv mondandójának részét, a következőről van szó:
    valaha a naprendszer nem így nézett ki, ahogy ma: merkúr vénusz, föld, mars, kisbolygó övezet, jupiter, szaturnusz…
    hanem a következőképp:
    merkúr, vénusz, mars, egy ma már nem létező bolygó, jupiter, szaturnusz…
    ami még lényeges, hogy a naprendszernek van egy olyan bolygója is, melynek a pályája ellipszis alakú, s az egyik gyújtópontjában a nap, a másikban nem tudjuk mi áll, s hol van, ennek neve a sumerban: marduk.
    nos, valaha a sumerok szerint volt az “égi csata”, mikor marduk összeütközött a a kisbolygóövezet helyén keringett bolygóval, s azt a jelenlegi pályájára lökte.
    így keletkezett a föld.
    ( ha megnézzük a föld jelenlegi, s őskori képét, akkor találunk rajta egy óriási “lyukat”, magát a csendes óceánt, ami egy az összeütközéskor keletkezett sebként is értelmezhető. )
    a reszli, a kisbolygó övezet.
    a föld ekkor fertőződött meg az élettel.
    marduk keringési ideje 3600 év, azaz egy “sár”
    marduk önálló fénnyel rendelkezik, rajta fejlett civilizáció van, hozzánk képest lényegesen fejlettebb, előrébb járó.
    az ősi sumerban vannak királyok, akikről elbeszélések szólnak, s kik akár tíz sáron át, azaz 36000 évig uralkodtak.
    nos magát az emberi fajt is ők “hozták létre”, hiszen az annunakik lázadása miatt munkaerőre volt szükség, s így a föld korai hominida fajaiból “megalkották” az embert.
    ebben az úgynevezett “szülő istennők” a sumerban voltak a főszereplők.
    a korai időkban nem volt lehetelen az “átjárás” a fajok között, ennek tudható be a sok szörnyszülöttről készült ábra, rajz, miegyebek, mondák.
    átjárás volt az “istenek”, s az emberek között is, hiszen tulajdonképpen ugyanúgy szén alapú életforma, mint mi – ők hoztak létre, a maguk genomjábaól! – így keveredni is tudtak az emberrel.
    a marduk társadalmáról nem tudunk semmit, így nem tudjuk mennyire befogadóak az ilyen keveredéssel, bár az általuk létrehozott “özönvíz” erre ad némi magyarázatot.
    .
    összegezve:

    úgy gondolom, hogy az új Noé, akiről István beszél, semmiképpen nem lehet a jelenlegi úgynevezett vezetők közül.
    aki lesz, ha lesz, egy genetikailag lehető legtisztább egyed, vagy egy általuk létrehozott egyed lesz, ha lesz.
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok
    .
    .
    Ps.:
    a tudás fájának gyümölcséről csak annyit, hogy a létrehozott faj egyedeinek élethosszáról van szó. ezt a “tudást” az emberi faj genetikai állományában vagy egy “tiltás” akadályozza, vagy eleve kihagyták belőle az alkotók.
    hiszen a nefilimek élethossza, mint az a 36000 évig, azaz tíz sárig uralkodott istenkirályok ismeretéből tudjuk, földi léttel mérve szinte felfoghatatlan.

    Reply
    • Amanda

      February 25th, 2020

      Noé akkor működik, ha a következő világ hasonlít ehhez.

      Amikor nincsenek bolygók, körülményes installálni az emberiséget.

      Más világokban túl szép a bolygó ahhoz, hogy emberek kerüljenek rá.

      Reménykedni persze lehet.

      Tudás fája: ijesztően sokat tudsz. Ezt például honnan?

      Reply
      • abramovics

        February 25th, 2020

        remélem nem cinkelni akarsz,
        .
        DE
        .
        azért válaszolok.
        ezt az idézőjeles tudást, amit említesz pont ebből a könyvből vettem.
        azonban kérdezek valamit tőled, s mástól:
        az Ádám megismerte Évát valóban mit jelent?
        .
        most egy pici időt adok a válaszokra, s utána közlöm a megfejtést.
        Bartus!
        te is válaszolhatsz!
        mit tanítanak a papok? Ádám megismerte Évát mi is az?
        .
        .
        abramovics voltam, s vagyok

        Reply
        • Amanda

          February 25th, 2020

          Miért tennék ilyet? Cinkelni többek között azért gáz, mert eleve csak az lehet vicces, ami igaz. A valóságnál abszurdabbat nem kell kitalálni.

          Ez a világ kevesebb mint száz éve létezik. Nincs sok értelme mérni, mert az idő nem lineáris.

          Nincsenek távoli galaxisok, csillagok, más lakott bolygók. Ez a világ a földre épül.

          Sokkal kevesebb ember létezik, mint hinnéd. Tudósok biztosan nem léteznek, mert ha egy is volna, már középiskolában leesett volna neki, hogy mekkora hülyeség a relativitáselmélet. Az elmélet, ami alapján a fénynek vagy nulla vagy végtelen energiája kellene legyen. És ezt nem veszik észre.

          Az sem nagyon tűnt fel a nemlétező tudósoknak, hogy ha igaz lenne a relativitáselmélet és a vörös eltolódás is, akkor a távoli csillagok hozzánk képest visszafelé kellene menjenek az időben.

          Na mindegy.

          Nincs fény. Nincs anyag. Nincs energia. Legalábbis olyan energia, amit ebben a világban egyesek elképzelnek, nincs.

          Tudat van. A természet és a legtöbb ember a “tudat tudatalattija”. A hindu vallásban ezt Maya-nak hívják. Mit tegyünk. Imádnak nevet adni. Az is világos, hogy az átverések, illúziónak, varázslatnak női neve kell legyen.

          A másik bolygók, másik lények nem ebben a világban voltak, és nem is ebben lesznek.

          Akkor érted meg az emberiséget, amikor rájössz, hogy a legfőbb vágya az, hogy kipusztuljon.

          Ez nem csak faj szinten működik, hanem egyéneknél is. Az gondolhatnánk, hogy az emberek örökké akarnak élni. Mennyi mese szól erről. Aha. Mese. Kérdezd meg őket, hogy akarnak-e. Én senkire nem emlékezem, aki igennel válaszolt.

          Ez szándékosan van így.

          Nem mindig vannak teremtmények. A lény, akit egyesek istennek neveznek, akkor a legszebb, amikor egyedül van. Ahhoz, hogy egy világ létezni tudjon, átmenetileg fel kell magából adnia.

          Hogy ez mennyire lesz szórakoztató, érdekes, mulatságos és élvezetes, az a világon múlik.

          Az emberiség nevű ötlet nem igazán jött be. Elképzelhető, hogy nekifutunk még egyszer, egy-két kedves példány kedvéért. De egyszerűbb lenne oxigén maszkot adni a következő bolygók valamelyikén.

          Reply
    • ???

      February 25th, 2020

      Jó pár éve én is olvastam ezt. Azt nem mondhatom, hogy nem volt érdekes. Ha jól emlékszem arról is ír, hogy amikor itt jár a bolygó mindig meglátogatják a Földet és nagy változások történnek. A 3600 év nem olyan nagy idő. Nem nagyon olvasok ilyesmit azért gondolom, hogy onnan emlékszem rá, hogy szerinte a piramisokat is ők építtették navigációs pontoknak leszállópályához valahol a Sínai-félszigeten. (Bocs ha ez nem onnan van.) Számolgattam, ha azokat ie. 2500 körül készítették, akkor 1000 körül megint itt kellett lennie. Valaki csak észrevette volna, talán már az ókori Babilonban is feltűnt volna egy új bolygó, főleg ha akkora, hogy nem okozott kárt neki egy akkora ütközés, ami a Földet is létrehozta.

      Aztán arra gondoltam, ha mondjuk 2000 éve jártak itt lehet, hogy ők ültették el Máriában a petesejtet, és a napkeleti bölcsek azt a „csillagot” követték. De hát nem gondolom, hogy bármilyen faj egyede képes feltámadni úgy mint Jézus, ha megölik. Meg egy fejlett ufó miért is hagyta volna, hogy megöljék?
      Hogy mondjuk Jézus feltámadása mese? Elképzeltem, ahogy pár zsidó halász, vámszedő és zelóta összeül, hogy kitaláljanak valami akkora hazugságot, amit soha nem lehet bebizonyítani hogy megtörtént vagy nem történt meg, és ezzel majd jól behülyítenek egy csomó embert. Aztán amikor sikerült, akkor még utána képesek szinte mind kínhalált szenvedni nehogy kiderüljön az „összeesküvés”.
      Hát ez számomra még a Marduknál is nagyobb képtelenség, talán azért hiszek nekik.

      Reply
    • Amanda

      February 25th, 2020

      Amúgy ezt a könyvet nem olvastam, sőt, korábban nem is hallottam róla. Eleve kerülöm az olvasást. Részben arra való, hogy összezavarjon. Részben viszont van bennük tudás.

      Így látatlanban és ismeretlenül arra tippelnék, hogy akik létrehozták az emberiséget, sárkányok voltak. Vagy inkább egy darab sárkány.

      Reply
  10. abramovics

    February 25th, 2020

    oké, kezdtek nekilendülni,
    .
    DE
    .
    a kérdésemre, miszerint:
    .
    Ádám megismerte Évát valóban mit jelent?
    .
    nem kaptam választ.
    nem tudjátok? senki sem?
    Bartus te sem?
    vagy inkább bolondozni van kedvetek? he, mi? na!
    .
    kérek legalább tippeket!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

    Reply
    • Amanda

      February 25th, 2020

      Erre azért nem tudtam válaszolni, mert én Éván, a második nőn nem szoktam gondolkodni.

      Az első nő Lilith volt (mármint ezekben a kultúrkörökben). Ő Ádámmal egyenrangú, független lény volt. Ez padlóra is küldte Ádámot, úgyhogy Lilith e szánalmas majom helyett a démonokkal hált. Ádám addig nyivákolt, amíg Lilith száműzetésbe került, és ő lett a succubusok anyja. Ádám meg kapott egy szolgát, aki nem feleselt és nem volt véleménye.

      Reply
      • abramovics

        February 25th, 2020

        ha nem haragszol, azért én az ősi sumert előrébb helyezem a sorban, és időben is, mint a Talmudot.
        ergo, ez a Lilith már barokkos túlzás, s mese megelőlegezése, amiből a biblia lett végül is, hülyíteni az emberiséget.
        .
        DE
        .
        könyörgöm!
        hová tűnt damon hill? he? mi? na!
        hol a válasz e kérdésemre.
        .
        amúgy a talmudos történetben tulajdonképpen benne foglaltatik bizonyos formában!
        .
        .
        abramovics voltam, s vagyok
        .
        .
        Ps.:
        a megfejtést holnap leszek szíves megosztani a nagyérdeművel

        Reply
        • Amanda

          February 25th, 2020

          A megismerte Évát azt jelenti, hogy aznap este kivételesen nem a szobalánnyal hált, akit más alkalmakkor a feleségének gondolt.

          Azt hittem, lesz valami trükk a kérdésben.

          Reply
    • ???

      February 25th, 2020

      Jó, én próbálkozom. Valószínű nem ez lesz a megoldás, de talán közelebb kerülünk hozzá:

      „Ádám pedig megismerte Évát, az ő feleségét; ez fogant és szülte Káint,”
      „És megismerte Káin az ő feleségét, ez fogant és szülte Hánókhot;”
      „És Ádám újból megismerte az ő feleségét és ez fiút szült és elnevezte Séthnek:”

      Régen mintha a Blikkben is lettek volna olyan hirdetések, hogy pl.: „Dögös vörös ismerkedne.”

      Reply
      • abramovics

        February 25th, 2020

        míg én írtam jött amegfejtásed, ami kimondatlanul ugyan,
        .
        DE
        .
        tartalmazza a megfejtést.
        a “megismerés” bibliai értelemben véve a nemi aktust jelenti.
        ötöst nem adhatok,
        .
        DE
        .
        egy négyes azért megvan, ok?
        .
        .
        abramovics voltam, s vagyok

        Reply
        • ???

          February 25th, 2020

          Azért a csillagos ötösért még javítanék, mert csak miután elküldtem vettem észre két dolgot:

          1. Egy IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) fordításból másoltam az idézeteket a „megismerte” szó miatt, és csak a nevek magyarosítására figyeltem, és nem vettem észre, hogy nem az „aki”, hanem az „ez” szóval utal mindig a feleségekre. Jellemző, hogy a múlt századfordulón, itt még zsidó körökben is hogyan tekintettek a nőkre.

          2. Az idézetekből úgy tűnhet valakinek, mintha csak gyermeknemzés céljából szeretkeztek volna, de ez nem arról szól.
          (Józsefről is azt írja az Újszövetség: „… magához vette feleségét, de nem ismerte őt, amíg Mária meg nem szülte elsőszülött fiát. És Jézusnak nevezte őt.”)

          Reply
          • Amanda

            February 25th, 2020

            Hát eléggé úgy tűnik. A szobalányt se viccből írtam. Már nem emlékszem, hogy hívták az Ószövetségben a csávót, akihez a felesége sorban küldte be a szobalányokat, hogy minél több gyereke legyen, de tudom, hogy volt ilyen.

          • abramovics

            February 25th, 2020

            esetleg, ha két-három csillagot adok az ötöshöz, jó lesz?
            .
            .
            abramovics voltam, s vagyok

          • Amanda

            February 25th, 2020

            Igen, ez lesz az. Köszönöm.

            Zajlott náluk is az élet.

            Ha már itt tartunk, hogy Biblia. Mondja Isten valaha magáról azt, hogy ő jó? Most nem arra gondolok, amikor valamelyik ember beszél róla, hogy Isten jó. Az nem kérdés.

            Hanem, ő maga állít bármi ilyet magáról valaha? Szinte biztos vagyok benne, hogy nem.

          • ???

            February 26th, 2020

            Szerintem se. Olyat talán több helyen is találni, amikor azt mondja magáról, hogy ő könyörülő vagy irgalmas.

            De van egy legalábbis számomra nagyon érdekes esemény, mert mindig zavarni szokott amikor gyerekeknek, vagy bárki másnak azt mondják – akár csak megszokásból -, hogy „legyél jó”. Amikor Jézust megkérdezi valaki, hogy: „ Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig mondta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.”

            Mindezt úgy, hogy „ benne lakozik az istenség egész teljessége testileg”. Csak ő azt mondta magáról: „ a Fiú önmagától semmit sem tehet, ő csak azt teszi, amit Atyjától lát, mert amiket ő tesz, a Fiú is ugyanazt teszi.”

            Egyébként az utóbbi napokban, amikor olvastam a Nyuszikával való párbeszédeteket – már nem emlékszem mi volt a téma – annyi új kérdés, gondolat jött fel bennem, hogy rögtön utána kellett néznem pár dolognak a Bibliában, pedig már régen nem nyitottam ki.

  11. István

    February 26th, 2020

    Mindaz, amiről írtok, nagyon előrevetíti az utolsó ítélet eljövetelét. Néhány jel a végső idők közeledéséről:
    Éhínségek (Máté 24:7).
    Járványok (Lukács 21:11).
    Nagy földrengések (Lukács 21:11).
    Az emberekből kihűl a szeretet (Máté 24:10, 12).
    Falánkság és mértéktelenség (Máté 24.)
    A Föld pusztítása (Jelenések 11:18)
    „Az emberek elhalnak a félelem miatt”. (Luk. 21:26)
    ”az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől.” (I. Tim. 4:1)
    Képmutatás (Jel. 3:14-22)
    Hamis próféták és Krisztusok.
    Melyik is nincs jelen a mi világunkban?
    Egyébként én sem vagyok vallásos. Csak nem vetek el semmit az emberiség tudásából, vagy akár folklórjából.

    Reply
    • Amanda

      February 26th, 2020

      A “savas esőt” és az ózonlyukat már eltűntette az, akit Istennek hívtok.

      Szerintem türelmesebb, mint sokan gondolnák.

      Reply
  12. abramovics

    February 27th, 2020

    mivel a biblia miatt behálni látszik megint a dolog, a másik cikktől egy picinyke lendítés:
    .
    a Svejk az én bibliám bizonyos tekintetben, így tehát én ebből idézek gondolatébresztőül!
    .
    „ A dicső tábori oltárt egy zsidó cég szállította, Moritz Mahler, Bécsből, amely a legkülönbözőbb misekelléke és kegyszerek gyártásával foglalkozott, így például rózsafüzérekkel és szentképekkel is.
    Az oltár három részből állt, és bőven el volt látva hamis aranyozással, akárcsak a szentegyház egész dicsősége.
    Megfelelő fantázia nélkül nem lehetett volna megállapítani, hogy tulajdonképpen mit is ábrázolnak az oltár három részére festett képek. Annyi bizonyos, hogy olyan oltár volt ez, amely egyaránt kielégíthette a Zambezi partján élő pogányok vagy burját és mongol sámánok igényeit.
    Rikító színeivel messziről olyan volt, mint azok a színes táblák, amelyeket a vasútnál rendszeresítettek a színvakság megállapítására.
    A képeken csak egy alak vált ki a többiek közül. Valami meztelen ember, dicsfénnyel a feje körül és teljesen megzöldült testtel, úgyhogy egy büdösödő és oszlásnak indult püspökfalathoz hasonlított.
    Ezt a szentet senki sem bántotta. Viszont a két oldalán egy-egy szárnyas kreatúra állott, angyalokat akarván ábrázolni. De a nézőnek az volt a benyomása, hogy a meztelen szent üvölt az iszonyattól, amiért ilyen társaság veszi körül. Az angyalok ugyanis mesebeli szörnyekhez hasonlítottak, átmenetet képezve a szárnyas vadmocska és az apokaliptikus fenevad között.
    Ennek a képnek a párja a szentháromságot akarta ábrázolni. A galambon, egészében véve, semmit sem ronthatott a festő. Odamázolt valami madarat, ami éppúgy lehetett galamb, mint fehér gyöngytyúk.
    Az atyaisten viszont úgy nézett ki, mint egy vadnyugati rablóvezér, akit valami hátborzongató film mutat be a közönségnek.
    Ezzel szemben a fiúisten vidám fiatalember volt, csinos kis pocakkal és valami fürdőnadrágszerű ruhával. Sportember benyomását keltette nagyjából. A keresztet olyan eleganciával tartotta a kezében, mint valami teniszütőt.
    Messziről azonban mindez összefojt, és olyan volt, mintha éppen egy vonat futna be az állomásra.
    A harmadik képről egyáltalán nem lehetett megállapítani, hogy mit ábrátol.
    A katonák mindig veszekedtek rajta és próbálták megfejteni a rébuszt. Olyan is akadt, aki azt állította, hogy ez egy tájkép a Száva partjáról.
    Viszont ez a felirat állt rajta: „Heilige Maria, Mutter Gottes, erbarme dich unser.”
    Az Üdvözlégy első szavai
    Svejk szerencsésen berakta a tábori oltárt egy konflisba, ő maga felült a bakra a kocsis mellé, a tábori lelkész pedig a konflisban kélnyelmesen elhelyezte a lábát a szentháromságon.”
    .
    nos ennyi az én idézetem, mindenféle magyarázat, avagy vélemény nélkül érjétek be ennyivel!
    Hasek, s a Svejk örök.
    minden a mai világban, életben történő eseménnyel kapcsolatban van benne egy példabeszéd, egy történet, ami ráadásul szórakoztató.
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)