2024, október15, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán propagandistáinak nem tetszik, hogy náci kollégáikat ugyanezért a tevékenységért halálra ítélték

Orbán propagandistáinak nem tetszik, hogy náci kollégáikat ugyanezért a tevékenységért halálra ítélték

-

Apáti Bence „Vágó István most éppen akasztásról ábrándozik” címmel cikket írt Origo-n, amelynek konklúziójaként azt írta, hogy Vágó István egyetért azzal, hogy „három kommentelő miatt fel kellene akasztani a Mandiner főszerkesztőjét(?), összes munkatársát(?) és a külsős szerzőit(?). A szeretet nevében… Szép volt István, de legalább megtudtuk mik a terveitek velünk.” Apáti írása azért fontos, mert felhívja a figyelmet arra a fontos kérdésre, amelyre Vágó István is utalt, hogy milyen felelősségük van a náci ideológiát támogató bértollnokoknak, propagandistáknak, az olyan lelkiismeret nélküli, gátlástalanul hazudozó szellemi verőlegényeknek, mint amilyen Apáti Bence is.

Mert az általa kifogásolt komment, amely Vágó István Facebook oldalán jelent meg, és amellyel Vágó István is egyetértett, nem az ő akasztásukról szólt, hanem arra hívta fel a figyelmet, hogy „A nürnbergi perben számos, effektív bizonyítottan tömeggyilkos élve megúszta, addig Julius Streicher, a Der Stürmer (magyarul: Rohamozó) nemzetiszocialista hetilap alapítóját, „újságíróját”, propagandistát a nürnbergi nemzetközi bíróság halálra ítéli.A Wikipédia azt írja: A halál oka: AKASZTÁS!!!” Ez a felelősségről szól, hogy a gyűlöletbeszédek szerzői a gyilkosokkal egyenértékű felelősséget viselnek. Ennek tudatában végezzék dicstelen munkájukat.

Ez arról szól, hogy az uszítók, az álhírgyártók, hírhamisítók, egy illiberális (értsd: antiszemita, náci ideológiára épülő) fasiszta állam elvtelen kiszolgálói és bértollnokai milyen felelősséget viseltek a népirtás bűneiben. Ez a példa arra mutat rá, hogy a szavakból lesznek a tettek, és akik ezeket a szavakat leírják, ugyanolyan felelősök, mint azok, akik a tetteket végrehajtják. Apáti Bence egy olyan újságban publikálta a cikkét, amelyet egy fasiszta diktatúra aljas módon megszállt, megszerzett, kisajátított, a valódi újságírókat elkergette, s amely propagandista pöcegödre egy náci ideológiára épülő hatalomnak. A mai der stürmerek egyike. Amit véd, a Mandiner, az pedig ugyanebből a propagandagyárból egy másik.

Apáti ebben vesz részt, és a cikkében éppen az Amerikai Népszava által kifogásolt náci kommenteket védi meg a Mandineren, amely még azután sem törölte ezeket a Hitlert dicsőítő kommenteket, hogy azokat szóvá tettük. Ellenkezőleg, az Amerikai Népszava erről szóló cikkét is a náci olvasótábor szellemi verőlegényei elé dobták, és a zsidózás, a gyűlöletbeszéd, a náci fröcsögés folytatódott tovább. A Mandiner szerkesztősége tudtával, beleegyezésével, vélhetően az egyetértésével és talán s legnagyobb gyönyörűségére.

Apáti ezt a tevékenységet védi, amikor Gábor György vallásfilozófus személyében a Zsidó Egyetem tanszékvezető professzorát zavartalanul zsidózhatja és a megsemmisítésére vonatkozó utalásokat („Azért Hitlernek volt valami igaza…”) tehet egy kormány által irányított és finanszírozott lap, amely a KESMA része, amelynek nyomtatott kiadását maga Orbán Viktor népszerűsítette. Amikor az Amerikai Népszava erre felhívta a figyelmet, ez a kormányszócső nem érezte kínosnak, hogy a Der Stürmer stílusában írt kommentek találhatók a felületén, amiért jogilag is felelősség terheli.

Ha Apáti Bence egy független és önálló értelmiségi írástudó lenne, nem pedig egy elnyomó fasiszta diktatúra lefizetett bértollnoka, akkor neki kellett volna a jobboldali sajtóban megvédenie Gábor György professzort, mert egy politikai kommentje miatt a kormány egyik lapjának felületén durva antiszemita támadás érte. Annak a politikai közösségnek a tagjaként, ahol ez megtörténhetett, bocsánatot kellett volna kérnie, és a Mandinert felszólítani, hogy tüntesse el a hitlerista náci kommenteket, az antiszemita gyalázkodást, mert az összeegyeztethetetlen a konzervativizmussal. Már ha Apáti komolyan gondolná, hogy az a politikai közösség, amelyet szolgál, konzervatív értékeket vall, és nem egy tőrőlmetszett náci társaság, mint amit a Mandiner által terjesztett szenny mutat.

Miután Vágó István saját Facebook oldalán megosztotta az Amerikai Népszava erről szóló cikkét, akkor egyik kommentelője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Der Stürmer alapítóját, náci tollnokát a nürnbergi perben ezért a tevékenységért halálra ítélték és felakasztották. Ezzel nem arra célzott, hogy a Mandiner kommentelőit, a főszerkesztőit vagy a munkatársait fel kellene akasztani, hanem arra a felelősségre mutatott rá, ami náci szövegek íróit és terjesztőit terheli. Szellemi elődeik tevékenységének gyümölcse volt a holokauszt, a náci népirtás, és ebben felelősnek találták őket.

Ezt kellett volna megértenie Apáti Bencének, hogy nem ártalmatlan, amit tesz, amikor egy olyan rendszert kiszolgál, támogat, védelmez, amelynek sajtója náci gyűlöletbeszédet terjeszt. Felelősek mindnyájan azért, amit írnak, amit helyeselnek, amit eltűrnek, amit fedeznek és amit terjesztenek. Mint írtuk, aki ilyen kommenteket megtűr a saját lapja felületén, az egyetért azokkal. Nem lehet a vonal alatti és a vonal feletti tartalmat elválasztani, azok szerves egységet alkotnak, és együtt határozzák meg egy újság szellemiségét, üzenetét és mondanivalóját. Ezt mondja erről a jog is.

A legszebb az egészben az, hogy maga Vágó István is ugyanezt írta, amikor korábban a Facebookon saját kezűleg is közzétette és hivatkozott Streicher ítéletére és felakasztására. 2018. november 24-én ezt írta a posztjában: „Egy történelmi példa arra, hogy nem lehet a sajtóban felelőtlenül és büntetlenül uszítani.” Sőt, erre már korábban is felhívta a figyelmet, amikor Streicher halálos ítéletére már egy 2014. december 13-i posztjában felhívta a figyelmet, hogy a kimondott és leírt szónak teremtő ereje van, tettek származnak belőle, és náci uszítást nem lehet felelőtlenül folytatni.

Vágó István három évvel ezelőtti posztja, amely ugyanerről szólt, a bizonyíték arra, hogy Streicher emlegetése nem a kormányzati propagandasajtó bértollnokainak akasztással való fenyegetése, hanem a felelősségükre való emlékeztetés. S Apáti Bence mostani irományában a legjobb példát szolgáltatta arra, hogy maga is a NER náci ideológiáját és szellemiségét felelőtlenül támogatja és terjeszti, amikor megvédi a kormányszócső Mandineren terjesztett, szó szerint náci, Hitlert éljenző és a holokausztot helyeslő kommentjeit.

Ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy Apáti az alábbi stílusban mutatja be Vágó István facebookos posztjait: „A televízióból megismert kedves és időnként kimondottan segítőkésznek tűnő kvízprofesszor hivatalos oldala a legdurvább internetes trollok ritkán takarított vécéjénél is mocskosabb és büdösebb.” Ez önmagában a náci propaganda stílusa, még szerencse, hogy nem zsidózott hozzá egyet. Majd Apáti ezek után ezt írja Vágós Istvánról: „magasról tesz a jó illemre, a sajtóetikára, meg az igazságra”. Mindezt a propagandasajtó egyik zászlóshajójának felületén.

Apátinak van egy felettébb érdekes minősítése az Amerikai Népszaváról is. Ezt írja: „a már a baloldalon is rettentően kínosnak számító Bartus féle Amerikai Népszava”. Ennél viccesebb jellemzést még nem olvastunk magunkról, mert a szerző azt feltételezi, hogy az Amerikai Népszavának bármiben is meg kellene felelnie bármelyik politikai oldal, jelen esetben a baloldal igényeinek. Magából indul ki a propagandista lakájmédia bértollnoka, amikor azt képzeli, hogy mindenki valamelyik politikai oldal lefizetett, gátlástalan kiszolgálója, mint amilyen ő maga.

Tudjuk, hogy ilyenről még nem hallott, elképzelni sem tud hasonlót: az Amerikai Népszava szabad és független újság, a nyilvánosságot szolgálja, nem pártokat és a politikai hatalmat, senkinek sem keresi a kegyeit, a tetszését, hanem az igazság, a tisztesség, a jogállamiság és a demokrácia elvei alapján ítél, az elnyomottak, az üldözöttek és a megbélyegzettek oldalán áll, a civil embereket védi a politika hatalmasaival szemben.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések