2024, április19, péntek
KezdőlapVéleményPozsár László: Három mondat

Pozsár László: Három mondat

-

Ha valaki szeretné megérteni, hogy a magyar nép hogyan kerülhetett olyan zökkenőmentesen a fasizmus karmaiba, miért nem tud kiszabadulni belőle, és hogy mi a szabadulás útja, akkor mindezt három rövid mondatból megértheti.

A három mondat a városligetben hangzott el, és egy videofelvétel rögzítette. Miközben a kamera Illés Zoltánt mutatta, aki éppen a takarófóliát bontotta, a háttérben egy beszélgetés foszlányát rögzítette a felvevő.  Ekkor hangzott el a három mondat. Nem tudjuk ki mondta, de így jobb is, mert bárki mondhatta volna. Nem tudjuk, milyen beosztásban dolgozik, de nem is kell tudnunk, mert bármilyen munkakörben elhangozhatott volna.

„Én nagyon szégyellem magam, hogy ebből élek, de ebből tartom el a családomat. Ezt kell csinálnom. Kész.”

Ebben a három mondatban minden benne van. Benne van a megalázottság, benne van a félelem, benne van a megalkuvás, benne van a megvásárolhatóság, benne van az önigazolás, és benne van a beletörődés.

(Miélőtt továbbhaladnánk, így zárójelben szeretnénk megköszönni ezt a három mondatot annak, aki kimondta. Sokan vannak így ebben az országban, de kevesen vannak, akik ezt hangosan ki is mondják. Szembenézni magunkkal és őszintének lenni nem könnyű. De nem állhatunk meg itt.)

 A fasizmus azért nem ütközött ellenállásba, és azért működik zavartalanul, mert azok a tömegek, akiknek nemet kellene mondaniuk szavaikkal és tetteikkel csak addig mennek el, amíg biztonságos. De ha azért kapnak pénzt, akkor kiszolgálják a rendszert. Mert valamiből élni kell. Szégyellik ugyan amit tesznek, dehát becsületből, tisztességből nem lehet megélni – gondolják. Inkább vesszen a lélek, de a havi fix meglegyen.

És így működik a gépezet. Elég ha mindenki a maga dolgát elvégzi  A törvényhozó meghozza a törvényt, az állampolgár, akinek végre kell hajtania, az pedig végrehajtja. Ha nem, akkor jön az, akinek végre kell hajtatnia, és végrehajtatja. Lehet, hogy közben mindannyian szégyellik is magukat. Mégis megteszik, és ez éppen elég.

 Voltak és lesznek, akik azt mondják, hogy „nem fogom szégyellni magam azért, amit teszek. Akkor sem, ha nem tudom, miből tartom el a családomat. Ezt kell csinálnom. Kész.” Amikor majd ők lesznek többen, akkor lesz vége a fasizmusnak, akkor lesz vége az elnyomásnak, és akkor lesz újra szabadság.

Mert a szabadságnak először a lélekben kell megszületnie.

 (A három mondat az első 20 másodpercben hangzik el.)
Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések