A Lavrov-interjú nem újságírói esemény, hanem a Kreml propagandaművelete volt a Hit Gyülekezete és a Fidesz közvetítésével. Ez azt erősíti, hogy a magyar külügy is része az orosz kommunikációs láncnak, a Kreml és a Hit Gyülekezete kapcsolatát pedig vallási fedésben építették ki. A Lavrov-interjúval a Fidesz után a Hit Gyülekezete a tömeggyilkos orosz állam szolgálatába (is) szegődött.
Miközben vezető belpolitikai esemény lett, hogy Szijjártó Péter szervezésében Lavrov orosz külügyminiszter interjút adott Cs. Király Tamás Ultrahang című YouTube csatornájának, egy szóval sem említi a magyar sajtó, hogy Cs. Király Tamás nem egy független riporter, hanem a Hit Gyülekezete embere, akit közvetlenül Németh Sándor vezető lelkész irányít.
A korábban Cseszkó Tamás néven publikáló volt szombathelyi újságíró a Hit Rádió felelős szerkesztője, műsorvezetője. Ez olyan bizalmi pozíció, mint a pártállamban a rádió elnöke. Cseszkó azért nem lehet elnök, mert a Hit Gyülekezete médiabirodalmának Németh Sándor a vezetője, az ATV esetében – eltulajdonítás révén – a többségi tulajdonosa is.
A Hit Gyülekezetéből nemrég kivált Pajor Tamás is igazolhatja, de mindenki, aki valaha a Hit Gyülekezete belső köreiben megfordult, hogy Németh Sándor kézivezérlése alá tartozó újságírók, riporterek nem önálló és független emberek, hanem Németh utasításait követik. Senkit ne tévesszen meg, hogy a szélsőjobboldali Ultrahang Cs. Király neve alatt fut.
Ezért nyugodtan tekinthetjük úgy, hogy a tömeggyilkos orosz terrorállam külügyminisztere, Szergej Lavrov a Hit Gyülekezetének adott interjút. Ez azonban csak a felszín. Szijjártónak nemcsak az Ultrahanggal van bensőséges kapcsolata, hanem a Hit Rádióval is, az interjú utóélete pedig azt bizonyítja, hogy Lavrov nem interjút adott, hanem ezen keresztül üzent.
A Lavrov-interjú nem olyasmi volt, mint amikor Messi aláír egy mezt egy rajongó kisfiúnak, hanem a Kreml (vélhetően az orosz titkosszolgálattal) az Ultrahangot, a Hit Gyülekezetét használta, hogy riporteri kérdések nélkül, interjúnak álcázva, közölje az orosz háborús bűnös állam direktíváit Ukrajnáról és a háborúról az Európai Unióban.
Európában nem lett volna egyetlen sajtóorgánum, amely az orosz propagandát ellenvetés nélkül közvetíti, amelyben Lavrov „ukrán nácikról”, valamint Oroszországnak „járó” ukrán területekről beszélhet, amelyet az Európai Unióban megjelent interjú részeként idézhetnek az orosz állami lapok, s azok nyomán a világ hírügynökségei.
Ez azt jelenti, hogy Lavrov nem megajándékozta Németh Sándor és a Hit Gyülekezete emberét egy „baráti” interjúval, hanem a népirtást folytató orosz állam és titkosszolgálata használta fel a Fideszt támogató kisegyházat a saját céljai számára. S ez még a jóhiszemű feltételezés, mert az sem kizárt, hogy előre letárgyalt titkosszolgálati akcióról van szó.
A felvetés cseppet sem alaptalan, miután az ultra (szélsőséges) csatornán a legsúlyosabb konspirációs elméletek terjesztői (mint Drábik János) mellett olyan oroszbarát, kémgyanús személyek jelennek meg, mint Nógrádi György vagy az orosz titkosszolgálattal nyíltan is összefüggésbe hozott George Spöttle, aki szoros kapcsolatot ápolt a GRU egyik tisztjével.
A Hit Gyülekezete médiabirodalmának (Cseszkó) Király Tamás nevén futó szélsőjobboldali csatornája a legdurvább orosz propagandát terjeszti, ami elképzelhetetlen titkosszolgálati orosz kapcsolatok és befolyás nélkül, akár tudnak róla, akár nem. De Németh Sándor nem az a naiv ember, akinek a titkos társaságok és a titkosszolgálatok nem jutnak eszébe.
Németh Sándor minden bokorban démonokat és ügynököket lát, kivéve ott, ahol vannak. Maga Szijjártó külügyminiszter sem menne át alaposabb nemzetbiztonsági ellenőrzésen, akinek a külügyminisztériumában orosz titkosszolgálati hackerek töltötték le az informatikai rendszer adatait, emellett Szijjártó úgy jár Moszkvába Lavrovhoz, mint az ügynöke.
Magyarországról az amerikaiaknak kellett kifüstölni az orosz kémbankot, amely állami kedvezményeket és törvényen kívüliséget élvezett, amelynek igazgatósági tagja, Boros Imre magyarázta Cseszkó Király Ultrahangjában, hogy az orosz kémbank nem kémbank. De ennél van közvetlenebb orosz kapcsolat is a Hit Gyülekezetéhez.
Németh Sándor személyesen is járt Moszkvában, ahol találkozott Margarita Simonyannal, az állami tulajdonban levő propagandacsatorna, a Russia Today általános igazgatójával. A Russia Today a Kreml és az orosz dezinformációs propagandagépezet zászlóshajója. Nem média, hanem hadsereg, amely a titkosszolgálattal összefonódva működik.
Erről „Így hálózta be Németh Sándort és az ATV-t a Kreml és az orosz titkosszolgálat” című cikkünkben számoltunk be. Németh Sándort Szergej Rjakovszkij püspök, Putyin vallási tanácsadó testületének tagja, az orosz pünkösdi-karizmatikus (evangelical) gyülekezetek vezetője mutatta be Margarita Simonyannak. Rjakovkszkij a Kreml fontos embere.
Szergej Rjakovszkij, az orosz titkosszolgálat által felügyelt vallási testület tagja, maga is járt Budapesten a Hit Gyülekezete és Németh Sándor vendégeként. Németh bemutatta Semjén Zsoltnak is. Összekapcsolta az orosz titkosszolgálat vallási szekciója által felügyelt irányzatot a magyar állami vallásfelügyelettel.
Rjakovszkij „Ne féljetek az oroszoktól” címmel adott interjút a Heteknek, a Hit Gyülekezete központi lapjának. Az eddig sem volt kérdés, hogy a Hit Gyülekezete egyház, politikai párt és privát titkosszolgálat keveréke, amely ma a Fidesz szócsöve és így az orosz propaganda terjesztője is. A Lavrov interjúval ez a titkosszolgálati tevékenység új szintre lépett.










