Hajdu Márton, a Parlament külügyi bizottságának Tisza-párti elnöke Washingtonban tárgyalt, hogy Magyarország elkerülje az orosz gáz- és olajimport miatt kilátásba helyezett amerikai szankciókat, ami az előzetes hírek szerint 100 százalékos vám kivetését is jelentheti. Hajdu azt próbálta elhitetni, hogy Magyarország már elindult az orosz energiáról való leválás útján, ami a fideszes hagyományoknak megfelelően közönséges hazugság. Magyar Péter május 21-én a „Gazeta Wyborcza”-nak adott interjújában ismételte meg szó szerint azt, amit Orbán képviselt az orosz energiaimporttal kapcsolatban: „a földrajz nem változott”, mintha Magyarországnak nem lenne mozgástere, és az árra is hivatkozott.
Ez azt jelenti, hogy Hajdu (aki korábban a Fidesz külpolitikusa és diplomatája volt) azért ment Amerikába, hogy Orbán politikáját folytatva hazudjon és haladékot szerezzen, miközben semmi szándékuk nincs az orosz gázról és olajról leválni. Ezért Magyarország érdeke az lenne, hogy Amerika a lehető legnagyobb szankcióval kényszerítse rá arra, hogy vessen véget a politikai függőséget is jelentő orosz energiafüggőségnek. Hajdu nyilván Magyar megbízásából ment pávatáncolni Washingtonba, ahol több elemzőintézetet is felkeresett (nyilván a támogatásukat akarta megszerezni az ügyhöz), s köztük tárgyalt Trump szélsőjobboldali programjának megalkotójával, a The Heritage Foundationnal is.
Ez a tény azért megdöbbentő, mert a „Tisza Párt” állítólag az Orbán-rezsim ellen jött létre, a The Heritage Foundation pedig a Fidesz és Orbán legszorosabb szövetségese volt Amerikában. A Heritage Foundation készítette a Project 2025 nevű programot, amely egyfajta „útiterv” Trump számára ahhoz, hogy megválasztása után hogyan rombolja le az amerikai demokráciát és alkotmányos rendet. Mint ahogy az Átlátszó is beszámolt róla, a Project 2025 tervét sok tekintetben az Orbán-rezsim inspirálta, létrehozásában Orbán emberei és a Fidesz „agytrösztjei” közvetlenül is részt vettek. A Project 2025 a kampányban kínossá vált, később azonban Trump kormányzása ezt a tervet követte.
2022-ben a Heritage Foundation együttműködési megállapodást írt alá a Danube Institute-tal, amely az állami finanszírozású fideszes Batthyány Alapítvány projektje volt. A Heritage „Project 2025” kidolgozásában részt vevő munkatársai pedig más fideszes háttérszervezetekkel – a Mathias Corvinus Collegiummal és az Alapjogokért Központtal – együtt dolgoztak az amerikai és a magyar demokrácia lerombolásának és megsemmisítésének közös tervén, az illiberális világforradalom érdekében. Ez a szervezet a demokráciák eróziójának tudatosan felépített háttérműhelye azóta is, amely a Trump-kormányzat alkotmányromboló lépéseit hangolja össze.

Ha a Tisza valóban az orbáni rendszer demokratikus alternatíváját kívánja megteremteni, akkor miért tárgyal azzal az amerikai intézménnyel, amely az Orbán-rendszert hosszú ideje pozitív mintának tekinti, az amerikai gyakorlatba próbálja átültetni és nemzetközileg is népszerűsíti? Nem egy szokványos think tankről van szó, hanem olyan szervezetről, amelynek politikai jelentősége van. A világot fenyegető legnagyobb veszély „boszorkánykonyhája”, amit demokratikus párt és politikus elkerül. Különösen az előzmények után, ha magyar. Egy Orbán-ellenes párt a Heritage Foundationnel tárgyal, amely Orbán legszorosabb amerikai szövetségese és az orbánizmus amerikai importőre?
Mit keresett ennél a szervezetnél Hajdu Márton, a Tisza Párt külügyi szakértője, politikusa, a Parlament külügyi bizottságának vezetője, egykori fideszes külpolitikus? Látogatása a fideszes külpolitika folytatását jelenti Amerikában, mintha mi sem történt volna, ami nemcsak a kapcsolattartás ténye miatt meghökkentő, hanem a Heritage Foundation szerepe miatt. A „Tisza-kormány” állítólag az illiberális Orbán-rendszer felszámolását ígéri, s jogállami, alkotmányos rendszerváltást akar. Így mi köze lehet olyan amerikai szervezethez, amely az Orbán-rezsim ideológiája és a NER mintája alapján készített terveket Amerika illiberális átalakítására és a demokratikus világrend lerombolására?
Hajdu hivatalosan az orosz olaj érdekében ment lobbizni, de ezt egy ilyen szervezettel nem teheti meg, mert a kapcsolatfelvételnek politikai tartalma és üzenete van. Egy ilyen szervezettel a kapcsolatfelvétel maga is politikai aktus, függetlenül attól, mi a tárgyalás témája. A Heritage Foundation nem egy semleges lobbicég vagy egy technikai szakértői intézet, amelyet pragmatikusan fel lehet keresni bármilyen ügyben. Ez egy ideológiai műhely, amelynek a puszta felkeresése üzenetet hordoz, a legitimálás, az elismerés, a szövetség üzenetét. Egy demokratikus rendszerváltást ígérő párt nem legitimálhatja a puszta megjelenésével azt a szervezetet, amely a demokrácia lebontásának útitervét írta.
A gyanú inkább az, hogy az orosz energiafüggőség fenntartása érdekében folytatott lobbitevékenység csupán álca és ürügy a Heritage Foundationnal való kapcsolatfelvételre és a korábbi fideszes együttműködés folytatására.
A magyar sajtóban az MTI híradása alapján csak közölték, de sehol nem kommentálták a látogatás tényét. Egyetlen újság sem kérdezett rá, hogy a Tisza Pártnak és az általa ígért demokratikus Magyarországnak mi köze lehet a trumpista, szélsőjobboldali Heritage Foundation működéséhez, amely az orbánizmus amerikai importőre és terjesztője. A legjobb szándékkal sem tételezhetjük fel, hogy a Tisza ezúttal az illiberális orbánizmus megsemmisítésének receptjét akarná átadni a Heritage Foundationnek, mert nem látjuk az erre irányuló terveit és a végrehajtást sem, a személycseréken és az ígérgetésen kívül. Miközben a Magyar Péter által emlegetett szavak gyanúsan mást jelentenek, mint eddig.
Magyar rendszerváltás és jogállamiság alatt feltűnően nem azt érti, amit a nyugati demokráciák, hanem sokkal inkább az Orbán-rendszer maradékának átmentését, legalizálását. Ha ez az együttműködés folytatásának alapja, akkor a „Tisza” egyre gazdagabb tapasztalattal rendelkezik, amit átadhat a Heritage Foundationnak Trump bukása esetére. Magyar Péter és kialakuló rendszere ebben is sikeresen őrizte meg a folytonosságot, nem kellett hozzá kapcsolatokat építenie, csak a Fidesz kapcsolatait megtartani és újraéleszteni. Ez a washingtoni látogatás többet mond arról, ami Budapesten történik, mint az összes Magyar Péter-beszéd díszkötésben kiadva és egy értelmező szótárral kiegészítve.
Hajdu Márton látogatása azért kérdéses, mert nem jelent meg nyilatkozata arról, hogy a Heritage Foundationt arról tájékoztatta volna, hogy az Orbán-rendszer ideológiája és az Orbán-modell Magyarország gazdasági, kulturális és morális lepusztításához, az emberi értékek megsemmisítéséhez, az ország kirablásához, egy sötét embertelen rendszerhez vezetett, amely csak azért nem végződött véres polgárháborúval, mert az alkotmányos rendet megdöntő bűnszervezet a totális összeomlás előtt a szervezett elvonulást és a hatalom békés átadását választotta, a felelősségre vonás elengedéséért és a vagyon megtartásáért cserébe.
Szerintünk hazai és nemzetközi botrány az, hogy az Orbán-rendszert felváltó Tisza-kormány bármilyen szinten felveszi a kapcsolatot a Heritage Foundation képviselőivel. Ez csak abban az esetben lenne elfogadható, ha azt közölnék velük, hogy „az Orbán-modell és az illiberális kísérlet megbukott, nem sikerült, ezért javasoljuk, fejezzék be Amerikában is”. Ezt a nyilatkozatot még nem adta ki Magyar Péter, Hajdu Márton és a Tisza Párt sajtóosztálya. A Heritage Foundation felé tett látogatás nemcsak lobbizás az orosz gáz és az orosz olaj mellett, ami önmagában is elfogadhatatlan, hanem elkerülhetetlenül egy politikai üzenet, amit a Tiszának meg kellene magyaráznia. Nyilván csak késik. Kitartóan várjuk.











