A világ mentése a klímakatasztrófától, jobbá tenné az emberiséget is

Közzétéve September 12, 2019, 8:33 am
6 mins

A világért felelősséget érző gazdagok, üzletemberek, tudósok és politikusok (ez utóbbiak kakukktojások) létrehozták a 34 főből álló Globális Bizottságot. A bizottság célja, hogy megoldásokat találjon az emberiség és a Föld legfőbb problémájára, a Föld kirablása révén okozott klímakatasztrófára. A bizottság most kiadott egy jelentést az alkalmazkodásról, mert azt már belátták, hogy a világ későn reagált, és a klímakatasztrófát nem lehet elhárítani, csak a hatásait csökkenteni és a változáshoz alkalmazkodni. A kérdés az, hogy az ember öngyilkos módon folytatja azt, amit eddig, vagy észhez tér.

Mielőtt megadnánk a kérdésre a nyilvánvaló választ, említsük meg, hogy a jó szándékú bizottság szerint 1700 milliárd dollár elég lenne ahhoz, hogy a klímaváltozást lassítsuk és a hatásait enyhítsük. Ez ráadásul üzletileg is jó befektetés, mert 7000 milliárd dollár hasznot hozna. A javaslat a legégetőbb feladatokat határozta meg, figyelő rendszert a veszélyeztetett területeken, a napsugárzást visszaverő új technológiákat, a mezőgazdaság fejlesztése, aszályos területek csatornázása, megfelelő magok kifejlesztése, csatornázás és a lecsapolt mocsarak visszatelepítése. Emellett radikális vízvédelem.

Ehhez hozzátehetjük még, hogy az emberiség javát szolgálná, ha általános mozgalommá válna a “zöld” szemlélet, a környezetvédelem, a növények és fák telepítése,, védelme, megőrzése, az állatok és a fajok védelme, az ökoszisztéma helyreállítása. A faültetés eddig is embernemesító cselekedet volt. Aki elültet egy fát, az életet ad, az a jövőt és önmagát is építi. Az emberiség visszatérhetne elveszített humánus önmagához, ha a technológia, az ipar, a termelés, a profit világából a természet és a természetvédelem felé fordulna. A természetvédelem jobbá tenné az emberiséget is.

Nem beszélve arról, hogy a környezetvédelem az emberi társadalomban is megmutatja, melyik a jó és melyik a rossz oldal. A klímakatasztrófa tagadói, a környezetvédelem elutasítói, a természet kirablói és az őserdők pusztítói egyben társadalmat pusztító nézeteket is vallanak. Ők a fegyverviselés barátai, a nacionalista kirekesztés szószólói, az emberi jogok és a politikai korrektség tagadói, az illiberális fasiszta rendszerek támogatói, diktatúrák létrehozói. Ha a világ a természt és a környezetvédelem felé fordul, automatikusan a humanista, emberséges, szolidáris politikai erőket is támogatja, és javul az élet.

Hogy ennek mekkora esélye van, azt nehéz megjósolni. De nem kizárt, hogy egy ilyen világmozgalom legalább átmenetileg sikeres legyen és ereményeket érjen el. Hátha meg lehet hosszabbítani a világ élettartamát és elhalasztani a világ végét. Mert ha a bibliai próféciákból indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy előbb-utóbb a jogtipró illiberális fasiszták győznek, világdiktatúra jön létre, az Antikrisztus időszaka, amit természetfölötti beavatkozás, a Messiás visszajövetele győz le. Mindez háborúkkal, polgárháborúkkal és természeti katasztrófákkal jár. A Föld pedig megég. Ez lehet a klímakatasztrófa vége, a Biblia szerint pedig Isten új eget, új földet és új Jeruzsálemet teremt.

A világ e pusztlás felé halad, ez látszik Magyarországon, Európában, Amerikában és Izraelben is. A világ fasisztái embertelen eszméket hirdetnek, hazudnak, mindenkit becsapnak, képesek háborúkat indítani, hogy válastzást nyerjenek, amivel a világ és Izrael pusztulását készítik elő. Legnagyobb támogatói a keresztények, akik hiába tartják kezükben a Bibliát, ennek a megcsalatásnak a részei. Minden tekintetben elkötelezték magukat sokan intézményesen a rossz mellett, és magukkal rántják a naiv hívőket. Formálódik a Fenevad, és mellette a “parázna asszony”. Ezt a folyamatot lassíthatná le a zöld mozgalom, a terészetvédelem, a környezetvédelem, és mindaz a pozitív hatás, ami ezzel jár.







8 hozzászólás : A világ mentése a klímakatasztrófától, jobbá tenné az emberiséget is

  1. darányi ferenc

    September 12th, 2019

    Amikor még nem voltak ” illiberálisok “, a Földet, a levegőt, a vizet már akkor is tönkre tették!

    Reply
  2. Buksi Kiszökött

    September 13th, 2019

    Néhány észrevétel:
    A mondás szerint a teve (Camelus ferus) egy olyan ló, amit egy bizottság tervezett.
    “1700 milliárd dollár elég lenne ahhoz, hogy a klímaváltozást lassítsuk és a hatásait enyhítsük. Ez ráadásul üzletileg is jó befektetés, mert 7000 milliárd dollár hasznot hozna.” “Az emberiség visszatérhetne elveszített humánus önmagához, ha a technológia, az ipar, a termelés, a *PROFIT* világából…” O_o
    Szóval x ember összeült és kitalálták, hogyan lehetne 7000 milliárd ropogós zöldhasút összegründolni, amiből talán kisebb-nagyobb tételek a megfelelő csatornákon át etc. etc.
    Honnan olyan ismerős ez nekem?
    Nincs több kérdésem.

    Reply
  3. Buksi Kiszökött

    September 13th, 2019

    Még egy apróság: szerintem az emberiséget maga a klímakatasztrófa tehetné jobbá, ha egyáltalán valami. Merthogy a nagyon okos ember a más kárán tanul, a nem annyira okos meg a sajátján. A hülyék meg soha semmiből nem tanulnak.

    Reply
    • BrunszvikTeri

      September 14th, 2019

      T. Buksi Kiszökött !

      Tán arra gondolsz, hogy a hátramaradottak már könnyebben élvezhetnék az örökre eltávozottak hátrahagyott értékeit, tárgyait és szellemi örökségét ?

      A történelem során ez nem az első eset lenne, mely tömeges katasztrófa az emberiség megmaradt részét a halottak kárán hozta közelebb az élvezetek világához. Az egyik ilyen “katalizátor” a Tatárjárást, (mongol betöréseket) követő Nagy Pestisjárvány volt, melynek utána a még megmaradott néhány ember – főleg a már addig is gazdag félrevonulni képes nemesek – hálával gondolva a “mindenható” jóságára, aki azon túl, hogy megtartotta és a halott családok javaiból még-hatalmasabb gazdagsággal látta el őket. A fejüket viszont az égről mostmár a Földre fordítván létrehozták a később reneszánsznak elnevezett, az emberiség egyik virágzó korszakát. Ama ritka megmaradt szegényember közül, néhány korábbi jobbágy is megízlelhette a saját föld édes ízét, melynek birtokában már gazdasági perspektívában láthatta és már élhette is ezt a földi árnyékvilágot…*

      Na DE kösz’! Ki legyen az a néhány szerencsés kiválasztott, aki egy – vagy A – kataklizma után majd újrakezdhet ? Talán mégiscsak jobb lenne megelőzni a bajt, és harcolni elsősorban a légszennyezés ellen. NE újjászülessen az emberiség, hanem fejlődjön és úgy éljen tovább békében !!!

      Apropó béke. Nagyon úgy tűnik, hogy egyes érdekelt körök, már nemcsak CO2-vel szennyezve, de háborús légkört is gerjesztve, már mintha fűtenék a kemencéket !!! 🙁

      * irod.:
      Giovanni Bocaccio: Decameron

      Reply
      • voronyezs

        September 14th, 2019

        Madame Brunszvik!

        Azoknak “a köröknek” a meghatározása: a monopoltőke. 🙁

        Reply
      • Buksi Kiszökött

        September 14th, 2019

        “Tán arra gondolsz” Nem, nem arra gondoltam. Bár a hozzászólásom (szándékosan) szűkszavú, nem kell olyasmit beleolvasni, ami nincs benne (bár lehetséges, mármint beleolvasni olyasmit, ami nincs benne. Ezért szoktam szűkszavú lenni. Hatékonynak tartom, hogy a reakciók alapján elválasszam a kognitív ocsút a korpától 😉 ).

        Reply
  4. Nyuszika

    September 16th, 2019

    Aki a címben szereplő kijelentés szerint gondolkodik, fordítva ül a lovon. A politikai, társadalmi, gazdasági viszonyok alapvető változása ( ” az emberiség jobbá tétele ” ) vezethetne el a klímakatasztrófa legrosszabb forgatókönyveinek elkerüléséhez, nem látványos “kozmetikai” környezetvédelmi intézkedések vagy inkább csak zöld PR fogások.
    https://en.m.wikipedia.org/wiki/Greenwashing
    És bár én is alapvetően a vegetarianizmus híve vagyok, de nagyon igaz : https://merce.hu/2019/09/15/nem-a-husadoval-kellene-harcba-szallni-a-klimavaltozas-ellen/

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)