2024, október15, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírAkkora bunkó paraszt, mint Gulyás Gergely, állami tisztviselő nem lehet

Akkora bunkó paraszt, mint Gulyás Gergely, állami tisztviselő nem lehet

-

Azon lehet vitatkozni, hogy egy magáncég vezérigazgatója nevezheti-e egy kormányzat nyilvánvalóan idióta miniszerét idiótának (Nagy Márton gazadságfejlesztési miniszterről Surányi György volt jegybankelnök is azt mondta, hogy egy egyetemi vizsgán megbuktatná). Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója logikusan vezette le, hogy aki a COVID miatt bizonyítottan óriási veszteségeket elszenvedő Ryaniar légitársaságra extraprofitadót vet ki, az idióta, és ebben neki tökéletesen igaza van. Stílusa mellett kitartott, mondván: ezekkel csak így lehet beszélni, amivel mi egyetértünk.

De ha egy országot elfoglaló bűnszervezet azt a látszatot akarja kelteni, hogy nem egy sötét maffia, hanem egy legitim „demokratikus” kormány, az biztos, hogy egy Miniszterelnökséget vezető miniszter nem beszélhet úgy, ahogy a korábban magára valamelyest adó Gulyás Gergely. Gulyás azt mondta a Ryanair vezérigazgatójáról, hogy „ha valaki egy ír kocsmában töltötte a gyermekkorát, ahol túl fiatalon túl sok alkoholhoz jutott, akkor – úgy látszik – ennek felnőttkorban is nyoma marad”, ennek tulajdonítva a légitársaság vezetőjének abszolút logikus és jogos kritikáját.

Gulyás egy nagy paraszt. Egy oltári nagy tahó bunkó, aki kocsmai szinten nyilatkozott egy multinacionális cég vezérigazgatójáról, amely cég magyar polgároknak nyújt szolgáltatást. Gulyásnak nem csupán joga nincs a magyar állam, a magyar polgárok és a magyar adófizetők nevében így beszélni, de ez durván sért minden írott és íratlan szabályt, ahogyan egy magas beosztású állam tisztviselő beszélhet. Ilyen stílusért egy ekkora bunkó parasztot másnap kirúgnak egy valódi kormányzatból. De itt nem fog megtörténni, mert ez nem egy kormány, hanem egy alvilági sötét bűnszervezet.

Ezt a stílust Gulyás legfeljebb részegen a kocsmában engedhetné meg magának, de ha ez utólag kiderülne, akkor is azonnal le kellene mondania. Mert egy kormány vezető tisztségviselője ilyen tahó stílusban, ilyen suttyó okádék modorban nem beszélhet. Magyarország egyik stratégiai ágazatának partnerét így nem sértegetheti, az országot és a kormányát nem járathatja így le. Kivéve, hogy ez nem egy kormány, ugyebár, hanem egy fasiszta és alvilági söpredék, Orbánnal az élen, akit talán nem véletlenül nevezett „gecinek” a legjobb barátja, az ő stílusuknak megfelelően.

Egy jogállamban és demokratikus országban a Nagy Márton nevű idiótának azonnal távoznia kellett volna (akit nemcsak a cég vezérigazgatója, hanem a sajtó is joggal nevezhet idiótának), miután egy multinacionális cég vezetője a ténykedését, teljesen logikusan alátámasztva, ilyen jelzővel volt kénytelen illetni. Magyarországnak egy légitársaság, így a Ryanair, sokkal fontosabb, mint a debil és idióta Nagy Márton, akinek esze annyi, mint egy tyúknak. De egy fasiszta államban és egy maffiában presztízskérdés az, hogy egy ilyen véleményt megtoroljanak.

Ezért a Ryanair ellen „fogyasztóvédelmi vizsgálat” indult, aminek semmi alapja nincs, s a kiváltó oka a cég vezérigazgatójának nyílt, egyenes, megalapozott és őszinte véleménye. Ezt is azt követően mondta el, hogy a világ legtermészetesebb módján terhelte rá az Orbán-rezsim „adónak” titulált lopását a magyar utasokra, s az „adót” kivető „kormánynak” nem tetszett. A Ryanair volt az egyetlen valamire való multicég, amely azt mondta, hogy ez nem adó, hanem közönséges útszéli rablás, amihez ezeknek a fasisztáknak nincs joguk. Szankcionálniuk kellene Orbánt, s kivonulni az országból.

Azon cseppet sem csodálkozunk, hogy a bunkó, paraszt, okádék, mocsok banda, amelynek külügyminiszere is olyan stílusban kommunikál a diplomáciában, hogy ahhoz képest a szaros csizmában leányt kérő Mészáros Lőrinc egy luxemburgi arisztokrata, ilyen stílusban válaszol. De az Európai Unióban megengedhetetlen lenne, hogy egy multinacionális cégre ráeresszék a fogyasztóvédelmet, eszköznek használják arra, hogy primitív módon megbosszulják a személyes sérelmüket, és sok milliárdos büntetést varrjanak a nyakába, esetleg el is üldözzék.

Mint ahogy elüldözték a CEU-t, s elüldöznek mindenkit, aki nyíltan nevén nevezi az Orbán-féle fasizmust és primitív felcsúti gengszterizmust. Végezetül, azt üzenjük Gulyásnak, hogy az ír kocsma közönsége tudja, mi való a kocsmába, és mi való a kormányzati kommunikációba. A szövegével mélyen megsértette Írországot, az ír népet, Orbán szavaival élve: „több tiszteletet az íreknek”, mert a bunkósága alapján Gulyás esetében arra lehet következtetni, hogy őt meg pálinkás kenyérrel etették Magyarországon gyerekkorában, ez látszik a fején, a paraszt szövegén és a gerinctelenségén.

Amúgy pedig ez a Nagy Márton egy senki, a nullánál is kevesebb zéró, egy nímand, névtelen idióta. Az igazi gazember, aki ezt a gazdasági helyzetet előidézte, aki a multinacionális cégek lerablását kitalálta, az Orbán Viktor, akit pedig gyerekkorában fejbe rugdosott az apja, amiről ő maga számolt be, és ez az agykárosodás látszik rajta, s ennek következményei felnőttkorban is megmaradtak. Lehet ezt a bunkó paraszt stílust folytatni, és az országot a felcsúti kocsma sárnál is mocskosabb stílusába lerántani, de ezt ne nevezzék Magyarország kormányának.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések