2024, április15, hétfő
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekAz elnökválasztás bojkottja az első, ami megvonja Orbántól a legitimitást

Az elnökválasztás bojkottja az első, ami megvonja Orbántól a legitimitást

-

Nem vesz részt az ellenzék Orbán elnökválasztási bohózatában, nem állít ellenjelöltet, mert kizárólag csak a közvetlen elnökválasztás demokratikus, az biztosítja a köztársasági elnök alkotmányos szerepének érvényesülését. Ez azt jelenti, hogy az ellenzék bojkottálja Orbán köztársasági elnök választását, bárkit választ magának Orbán, megvonja a legitimitást tőle.

Csak üdvözölni lehet a döntést, ami 14 év után megszületett, cáfolva az ellenzék eddigi hazugságait, hogy a bojkott nem járható út, mert akkor Orbán választ meg mindenkit egyedül. Eddig is így volt, csak az ellenzék a részvételével legitimációt, demokratikusnak látszó felhatalmazást adott mellé, amivel bebetonozta a demokráciának látszó diktatúrát.

Mindjárt az elején le kell szögezni, hogy ugyanez érvényes a parlamenti választásokon való részvételre is. Demokrata csak demokratikus választáson vesz részt, amelynek egyenlőek és tisztességesek a feltételei. Az állami támogatás és a megélhetési politikusok eltartása miatt nem köt szerződést az ördöggel a pénzért, és részvetélével nem legitimál egy csalást.

Az lenne a legcsodálatosabb parlament, amelyben csak Orbán ül a saját maga által kreált gagyi álellenzékkel, akik szintén őt támogatják, mert akkor mindenki látná a valóságot és a rendszer igazi arcát. Elválna a NER a társadalomtól, nem kapna legitimitást a hazudozás és az önkény. Kívülről nézné az ország, mit csinálnak. Orbánt a legitimáció tartja életben.

A mostani döntésben nyilván benne van az is, hogy a pedofilkegyelem lemeztelenítette az Orbán-rendszert, a működését, a romlottságát és Orbán a bukás szélén táncol. Az ellenzék akkor marad lépéselőnyben, ha ennek az ügynek minden hozadékát elvszerűen képviseli, a köztársasági elnöki székbe nem enged újabb bábot ültetni, akit ők legitimálnak.

Ezzel kezdődnek el Orbán igazi problémái, mert ha az ellenzék következetes marad, és nem szürkül bele, nem olvad bele a NER-be, akkor logikailag nem kerülheti el, hogy a bojkottot kiterjessze lépésről lépésre a rendszer egészére, beleértve a parlamenti választást is, mert csak olyan választáson szabad résztvenni, ahol tisztességesek és egyenlőek a feltételek.

Ez nem vonatkozik az európai parlamenti választásra, mert az európai választás, még akkor is, ha Orbán szervezi és nehezíti. A bojkott nem Orbánt, hanem az EU-t sújtaná, aminek semmi értelme, mert a magyar demokrácia egyetlen támasza az EU. Feltéve, hogy az ellenzék résztvesz az Orbánról szóló vitákon és szavazásokon, nem úgy, mint a DK.

Ezzel megkezdődik, amiről 14 év óta azt mondja az ellenzék, hogy nem lehet: az Orbán-rendszer bojkottja. Az Amerikai Népszava a NER megalakulás javasolja, követeli az összes  ellenzéki párttól, hogy ne legitimálja az alkotmányos rend megdöntésével és államcsínnyel létrehozott Orbán-rendszert, hanem bojkottálja azt. Most megteszik az első lépést efelé.

Az Orbánnal szemben álló magyar polgároknak meg kellene érteniük, hogy demokratikus úton Orbánt sem leváltani, sem korlátozni nem lehet, ennek a lehetőségét megszüntette. Az ellenzék és az ország csapdába került. Ezzel szemben csak egyetlen békés eszköz van, a rendszer bojkottja, a legitimáció megvonása, a kívülállás és a passzív ellenállás.

Egyelőre nincs áruló. De amelyik ellenzéki párt a pénz és az egzsisztencia miatt nem megy tovább ezen az úton, az korrupt kollaboráns, nem demokrata. Már megszoktuk azt, hogy ne várjunk túl sokat tőlük, illúzióink sincsenek, de amíg az egyenes úton járnak, élvezhetik bizalmunkat, ami nem feltétlen. Kizárólag addig tart, amíg egyenesen viselkednek. Hajrá!

Több bábra nincs szükség, Orbán hazug színházában pedig mindenki báb. Ennek közvetlen eredménye, hogy intézményesen támogatnak, védenek meg már pedofilokat is, ha közülük való. De ez csak a jéghegy csúcsa.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések