2024, október8, kedd
KezdőlapAmerikaElőbb volt trumpizmus, mint Trump, ezért tarolhat az övéi között

Előbb volt trumpizmus, mint Trump, ezért tarolhat az övéi között

-

Trump a várakozásnak megfelelően történelmi méretű győzelemmel nyerte a republikánus párt iowa-i előválasztását. Ez cseppet sem meglepő, Iowa Trump nélkül is egy trumpista állam volt, most pedig a trumpizmus megtalálta a megfelelő személyt Trumpban. Egymásra talált Iowában a személy és az eszme, az ott élők sok évtizedes várakozása szerint.

A republikánusok Amerika középső államaiban élő törzsszavazói mindig trumpisták voltak, csak korábban nem volt Trump, s az eszmét nem trumpizmusnak, hanem hol fasizmusnak, hol nácizmusnak, esetleg hitlerizmusnak nevezték a szakirodalomban. Nem véletlen, hogy Trump anélkül idézi a Mein Kampf-ot, hogy valaha olvasta volna. Benne van, megtestesült benne a Gonosz.

Ezeknek az embereknek nem számítanak a Trump elleni büntetőeljárások, mert azok csak erősítik a tévhiteiket, az összeesküvéselméleteiket. Végre van valaki, aki őket képviseli a képzeletükben azzal, hogy ellene van minden demokratikus normának, szabálynak, emberi jogoknak, amiket ellenségeiknek tartanak, azokkal együtt, akik ezeket képviselik.

A közvéleménykutatások szerint az iowai republikánus szavazók nagy többsége az alapján választ, hogy ki képviseli leginkább őket az ellenfeleikkel szemben. Nekik mindenki ellenség az országban, aki egy kicsit is különbözik tőlük és képzettebb náluk. De Trump olyan buta, s annyira primitív, hogy ideális választás, lakhatna Iowában.

Az más kérdés, hogy Trumpot önmagán kívül senki, semmi nem érdekli, ösztönös fasiszta és nárcisztikus pszichopata, akit csak a bosszú érdekel. A legkevésbé sem számít neki az iowai kisember élete, valamelyik golfpályáján, viszont ugyanazok az ellenségei, mint Iowa egyszerű polgárainak: az emberi jogok, a kifinomult szabályok, ellensúlyok, Washington.

Iowában Ron DeSantis lett a második minimális különbséggel a moderált és klasszikus republikánus Nikki Haley előtt, aki nagyon vigyáz arra, nehogy magára rántsa Trumpot és a trumpista fasisztákat. DeSantis azzal gyűjtötte a szavazatokat, hogy Trumpra nem igazán lehet számítani, mert nem megbízható fasiszta, aki teljesíti az ígéreteit, de ő az lenne.

Ezzel etette meg a vallásos elbutulásban szenvedők egy részét, hogy Trumpot nem érdekli annyira, hogy üldözze a melegeket, korlátozza az abortuszt, ezzel szemben ő betonba ver mindenkit, aki bármilyen kisebbséghez tartozik, és esetleg egyenlő jogot és bánásmódot is követel. DeSantis Trumpnál erősebb trumpizmus végrehajtására jelentkezett.

Nikki Haley abban bízik, hogy jövő kedden New Hampshire-ben nagyobbak az esélyei, s még olyan államokban, ahol a helyi republikánus szavazók fejével fel nem lehet törni a betont, ahol magasabban képzett emberek élnek. Amerika közepe a sötétség szinonimája, normálisak a két part felé tömörülnek, ott vannak demokrata és moderált konzervatív szavazók.

Hogy Trump mekkorát nyer azokban az államokban, amelyek messzebb vannak lélekben New Yorktól és Los Angelestől, mint Peking, az elnökválasztás szempontjából nem sokat számít. Ezek kőkemény piros államok, mindig is azok voltak, azok is maradnak. Bidennel az újabb öszecsapás a billegő államokban dől el, ahol Trump nagy győzelmei a középső és a déli államokban, kétféleképpen is elsülhetnek. Vagy mellette, vagy ellene mozgósítanak.

Ha Trump a büntetőeljárásai ellenére eljut az elnökválasztásig a republikánusok jelöltjeként és alkotmányosan nem zárják ki, ami a trumpista legfelsőbb bíróság alapján megjósolható, akkor sok mindentől függ, hogy nyerhet-e, elsősorban a billegő államokban. Ha Amerika az őrült Trumpot választja négy-öt billegő állam szavazatai alapján, azt is túl fogja élni.

Legalább megtanulja – ha nem is egy életre, de néhány évtizedre -, milyen egy fasisztára bízni a demokráciát. Trumpról azt mondta mindenki, aki a közelében dolgozott, hogy nem szabad megengedni, hogy még egyszer elnök legyen, mert elmebeteg és életveszélyes. A CNN összegyűjtötte a figyelmeztetéseket, de akik konteóknak hisznek azokat nem érdekli.

Európa és a világ jól teszi, ha felkészül az Amerika nélküli világra, amikor az amerikaiak nem „exportálják” a demokráciát, nem támogatják az igazi amerikai értékeket a világban. Trump és a MAGA fasizmus átengedi a világot a szörnyetegeknek, az oroszoknak, az orosz hódításnak és térnyerésnek, s a fasiszta szövetségeseiknek.

Hogy Amerika hogyan szabadul majd meg a keresztény evangélikál agymosottak által támogatott antikrisztusi, sátáni szörnyetegtől, azt nem tudjuk. De ha még nincs itt a világ vége, akkor megfog. Trumpot az ország 30 százaléka támogatja tűzön-vizen át, mintegy 20 százalék olyan ostoba vallásos hülye, akit megvezettek, mindenki más ellene van.

Ez még nem jelenti, hogy Trump biztosan nyer, mert alapvetően egy nagy lúzer. Az oroszok nélkül soha nem lett volna elnök. A nélküle felépített trumpizmus csinált belőle esélyest. A választásig hátralevő időben azonban még sok minden történhet. Még semmi nem dőlt el. A MAGA republikánusok támogatják, ebben semmi meglepő nincs. A történelmi győzelme sem olyan versenyben született, mint amikor a republikánus párt demokratikus párt volt.

Ez tehát nem jelenti azt, hogy Trump mellett áll az ország elsöprő többsége, és megtehet majd bármit. A szövetségi állam, a bíróságok, a kormányzati adminisztráció, a törvények a helyükön vannak, amiket ezek a fasiszta és náci barmok „mély államnak” neveznek, mert az alkotmány szellemében korlátozzák a diktatúra kialakulását és korlátozzák a hatalmat.

Trumból emellett hiányzik az Orbánra jellemző kétszínűség, ravaszság és képmutatás. Igazi vadbarom módjára fog nekiugrani mindennek, amivel csak azt éri el, hogy előbb-utóbb jól megérdemelt helyére, a börtönbe kerül. A trumpizmus pedig előtte is volt, utána is lesz, a civilizáció a világ kezdete óta ez ellen harcol, csak mindig más a neve.

Nem könnyű, mert az Isten és a Sátán közötti univerzális harcban a Sátán mellett állnak a fanatikus keresztény hívők tömegei. A nyájakat (nem juhokat, hanem birkákat) farkasok vezetik, akik az államhatalomra hajtó hiénákkal egyesülnek. De a juhok legyőzhetik őket, ha összefognak, és megakadályozzák, hogy verembe zárják őket, ahogy Orbán csinálta.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések