//

Elsőfokon a Libri törvénytelenül szüntette be a Fesz lesz című könyv árusítását

15 perc olvasási idő

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon megállapította, hogy a Libri Könyvkereskedelmi Kft. szerződésszegést követett el, amikor 2020. augusztus 18-án Bartus László Fesz lesz – Kézikönyv kezdő szabadulóknak című könyvét a kínálatából eltávolította és az árusítását megszüntette. A Libri hivatkozása a könyv „GDPR törvénnyel való összeférhetetlensége” volt, amelyet sem az árusítás beszüntetése előtt, sem azóta, semmiféle bíróság vagy hatóság nem állapított meg. A bíróság elsőfokú ítélete szerint a Libri a könyvet jogtalanul, törvénytelenül távolította el.

Ez azt jelenti, hogy a Libri politikai okokból cenzúrázta a Fesz lesz című könyvet, amit a szerződésszegés körülményei bizonyítanak. A könyv Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének lelki és anyagi visszaéléseiről, politikai játszmáiról, a Fidesszel való összefonódásáról és az ATV ellopásáról szól. A könyv megjelenése után Németh felszólította a Libri Kft.-t a könyv árusításának megszüntetésére és a könyv megsemmisítésére (!), amit a Libri elutasított, arra hivatkozva, hogy bírósági ítélet nélkül semmilyen kifogásnak nem adnak helyt, nem távolítanak el könyvet.

Miután Németh Sándor ügyvédet váltott, s jogi képviseletét a nemrég elhunyt Bajkai István fideszes képviselő, az Orbán-család ügyvédjeként ismert jogász ügyvédi irodája, az SBGK Ügyvédi Iroda vette át, a Libri „jogi álláspontja” megváltozott, s a fideszes ügyvédi iroda felszólítására azonnal megszüntette a könyv árusítását. Németh Sándor és a fideszes Bajkai István kapcsolata régi keletű volt, miután Bajkai István választási kampányait a Hit Gyülekezete szervezte, Németh Sándor hívei abban kopogtatócédulagyűjtéssel rendszeresen résztvettek.

A könyv árusításának megszüntetése egybeesett a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Libriben való megjelenésével. Az MCC az Index híradása szerint 2020 augusztusában kezdte meg a Libri felvásárlásával kapcsolatos „tárgyalásokat”, ami valójában a Libri einstandolását jelentette. A Libriben ekkor már mindenki tudta, hogy a Fidesz „visszautasíthatatlan ajánlata” azt jelenti, hogy a Fidesz a Libri bekebelezésével terjeszti ki az ideológiai cenzúráját a könyvterjesztésre. Bartus László Fesz lesz című könyve az első, amit a Fidesz utasítására a Libri kicenzúrázott.

A Fesz lesz című könyv kiadója a szerződésszegéssel okozott kár megtérítése miatt indította a pert a Libri ellen. A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítélete a szerződésszegést megállapította, de a könyv kiadójának kártérítésre irányuló keresetét elutasította, s a könyv kiadóját arra kötelezte, hogy a Librinek fizessen meg 407 ezer 400 forint perköltséget. Ez azt jelenti, hogy az ítélet nem csupán a szerződésszegéssel okozott kárt nem ismerte el, hanem a kárt szenvedett cégnek kell a szerződésszegést elkövető Librinek csaknem félmillió forintot fizetni, mert a keresetét elutasították.

A bíróság indoklása szerint a kiadó nem bizonyította, hogy kár érte (s mekkora kár érte). A Libri a 2020 júniusában megjelent könyvből két és fél hónap alatt 1500 példányt adott el. A kereset arra irányult, hogy ha a Libri nem követ el szerződésszegést, akkor 2020. augusztus 18 és 2021. szeptembere – a kereset benyújtásának ideje – közötti időtartamban 3000 kötetet értékesített volna, az ebből elmaradt haszon a bekövetkezett kár. A kereset azt feltételezte, hogy ha a Libri két és fél hónap alatt eladott 1500 példányt, akkor további egy év alatt eladott volna további 3000 példányt.

A könyv kiadójának azt kellett volna bizonyítania, hogy a jövőben bekövetkezett volna a 3000 példány eladása. Egy jövőben bekövetkező esemény bizonyítása fogalmilag kizárt, erre következtetni lehet. A kiadó elsőrendű és másodrendű bizonyítása arra irányult, hogy a szerződésben a Libri határozatlan időre vállalta a könyv árusítását, ami azt jelenti, hogy addig árusítja a könyvet, amíg el nem adja. A szerződés úgy fogalmaz, hogy a Libri a könyv „értékesítését” vállalta, ami eladást jelent, nem csupán az árusítását. A bíróság szerint a Libri ezzel nem azt vállalta, hogy mindet eladja.

A másodrendű „bizonyítási indítvány” az volt, hogy ha a Libri a nyár közepén, a könyvszakmai szempontból „halott” időszakban két és fél hónap alatt eladott 1500 példányt, akkor 12 hónap alatt vélelmezhetően eladott volna 3000 példányt, vagyis hatszor annyi idő alatt kétszer annyi könyvet. Ráadásul, a kereset benyújtásának időpontja jelenti az egy évet, de a szerződés határozatlan időre szólt, és a szerződésszegés óta három év telt el, a könyvet a mai napig kellett volna eladni vagy még további idő alatt, mert nem volt végső határideje az árusításnak.

Ez azt jelenti, hogy a Librinek egy év alatt kellett volna eladnia annyi könyvet, amit a szerződésszegésig eladtak egy hónap alatt. A bíróság ezt azzal az egy mondattal intézte el, hogy „nem találta alkalmasnak a bizonyításra a bíróság a felperes másodrendű bizonyítási indítványát sem, amely becslésen alapult”. Egy jövőben bekövetkező eladást hogyan lehetne másképp megállapítani, mint becsléssel? A bíróság szerint igazságügyi könyvszakértői kompetenciájába tartozik az okozott kár megállapítása.

A könyv kiadójának harmadrendű bizonyítási indítványa az volt, hogy mivel a Fesz lesz című könyv saját kategóriájában 2020 augusztusában a sikerlista első tíz könyve között szerepelt, s a Libri nyilvántartása alapján az igazságügyi könyvszakértő állapítsa meg, hogy a sikerlistán azonos kategóriába eső másik kilenc könyvből azóta hány példányt adtak el. Ebből kellett volna ugyancsak becsléssel következtetni arra, hogy ha a többi sikerlistás könyvből eladták az összeset, akkor nagy valószínűséggel a Fesz lesz című könyvből is eladták volna valamennyi példányt.

A könyv kiadója mindvégig azzal érvelt, hogy bizonyítani csak bekövetkezett eseményt, a múltban megtörtént tényt lehet. Jövőbeli eseményre csak következtetni lehet. Ha a könyvszakértő a Libri adatait megszerzi, akkor más könyvek eladásából ő is csak következtetni tud, és becsléssel tud megállapítani bármit. De ha becslés, akkor megbízhatóbban lehet megbecsülni a várható eladást a Fesz lesz által eladott könyvek alapján, mint más könyvek eladási adataiból következtetve.

De idáig nem jutott el az eljárás, mert másfél év alatt nem lehetett egy könyvszakértőt találni, aki a munkát elvégzi. Az első kijelölt könyvszakértő nyolc hónapig nem csinált semmit, ezután a bíróság visszavette tőle a megbízást. A következő kijelölt szakértő nem vállalta. A harmadik kijelölt szakértő 700 ezer forint szakértői díjat kért előre letenni a felperes részéről, egy olyan munkára, amiről még nem is tudta, hogy mit jelent. De csak azt ígérte, hogy elfoglaltsága miatt csak fél év múlva tud talán nekiállni. Ez időhúzás. Ezt a szakértőt a könyv kiadója elutasította.

A következő kijelölt szakértő azt nyilatkozta, hogy ez nem könyvszakértői (könyvvizsgálói) kompetencia, hanem statisztikus kell hozzá. A bíróság kérte, hogy a felperes igazítsa a kérdéseit ehhez a szakmához. A kiadó ügyvédje ezt megtette, azt a bíróság elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy ez új bizonyítási indítványnak minősül. Ezután a könyv kiadója a „bizonyítási kényszerre” hivatkozva kérte azt, hogy a bíróság szólítsa fel a Librit, hogy adja ki magától ezeket az adatokat, mert szakértőre csak azért volt szükség, hogy ezeket az adatokat a Libri könyveléséből megszerezze.

Ezt az indítványt a bíróság figyelembe sem vette, az ítélet indoklásában erre nem tért ki. Ha a sikerlistás könyvek eladási adatai a Librinek kedveztek volna, akkor érdekében állt volna, hogy azokat saját magától előadja. De a Libri ezeket nem mutatta be, amivel közvetve elárulta, hogy azok a felperes állítását igazolnák. A bíróság az első két bizonyítási indítványt elutasította, a harmadikra nem került sor, ennek alapján megállapította, hogy a könyv kiadója nem tudta bizonyítani, hogy a szerződésszegés révén mekkora kár érte.

A Fesz lesz című könyv kiadója fellebbez, a per a kár megállapításának kérdésével folytatódik másodfokon.

 

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Orbán a másnapos interjújában feljelentette saját magát

Következő cikk

Szájer visszatérhet a Fideszbe, de csak fóliázva