2024, október13, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírProvokátorok veszélyeztethetik az SZFE védelmét

Provokátorok veszélyeztethetik az SZFE védelmét

-

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Hallgatói Önkormányzata felhívást tett közzé a Facebook oldalán, amelyben azt kérik, hogy maradjanak távol a diákok sorfalától azok a civilek, akikről olyan információik vannak, hogy „több fronton is mozgósítanak az Egyetem épületének fizikai védelmére”. A diákok azt írják a Facebook posztjukban, hogy „Hiszünk benne, hogy az Egyetemünket meg tudjuk és meg fogjuk védeni – ez a mi feladatunk, egyetemi polgároké. Köszönjük, hogy mellettünk vagytok és a jelenlétetekkel is támogattok minket, ugyanakkor azt szeretnénk kérni tőletek, tevőleges résztvevői ne legyetek egy esetleges sorfalnak”.

Az SZFE diákjai a NER létrejötte óta a legnagyszerűbb és legokosabb társaság, amely eddig ellenállt a rendszer elnyomásának.

Mindenre tökéletesen reagáltak, csodálatra méltó a kitartásuk és a következetességük. Ezúttal is a legokosabb nyilatkozatot tették, amit ebben a helyzetben tenni lehet, és nagyon fontos, hogy minden jószándékú ember tartsa tiszteletben a kérésüket. Egyrészt azért, mert az egyetem megvédése valóban az ő joguk és az ő feladatuk. Ha ebbe bárki beavatkozik, akkor „gellert” kap a jogszerű ellenállásuk az egyetemi autonómia felszámolása miatt, és egészen más akusztikát kap a tiltakozásuk. Nem beszélve arról, hogy a rezsim azonnal belemagyarázna minden mást.

Azért is fontos, hogy ezt mindenki tiszteletben tartsa, mert a rezsim küldhet provokátorokat közéjük, akik bomlasztani kezdik a védekezést vagy kiprovokálják, hogy Orbán emberei jogosnak tűnő módon avatkozzanak be. Így is fennáll a veszélye, hogy az egyetem élére parancsolt katonatiszt keresi az erőszakos fellépés jogalapját és indokát. Azért is fontos, hogy ne avatkozzon bele senki, mert jó lenne, ha nem jelennének meg a szokásos önmutogató, fontoskodó alakok, akik a diákok jogos önvédelmi harcát a saját céljaikra és exchibicionista hajlamaik kiélésére akarják felhasználni. Minden spontán tiltakozás ott ért véget, amikor megjelentek a tolakodók, akik szétverték az egész ellenállás morális alapját.

Tartsa tiszteletben mindenki a diákok kérését. Ez az egyetem az övék, az ő jogaikról van szó, és azt nekik kell megvédeniük. Nincs szükségük senki segítségére, eddig is elboldogultak maguk. Az egyetem diákjainak morális alapja az, hogy nem kevertek politikát az ellenállásukba, nem lettek senki eszközei, nem tudták őket megtéveszteni, becsapni, vagy meghátrálásra kényszeríteni. Nem tud velük mit kezdeni a hatalom, mert ha erőszakot alkalmaz velük szemben, annak a nemzetközi következményei beláthatatlanok. A diákok és a tanáraik eddigi tiltakozása jogos, támadhatatlan, alkotmányos jogokat védenek a zsarnoksággal szemben. Senki nem avatkozhat bele az ügyeikbe, ez kizárólag rájuk tartozik. Az fontos, hogy aki teheti, fejezze ki a szolidaritását, hívja fel a figyelmet a jogos harcukra, de ne avatkozzon a dolgukba.

Ma Magyarországon ezek a diákok jelentik az egyetlen reményt. Ezek a fiatalok megmutatták, hogy nem lehet átgázolni rajtuk, nem lehet megtörni, térdre kényszeríteni őket. Nem lehet a szabadságukat elvenni és nem hódolnak be hamis, hazug, zsarnok uralomnak. Nem lehet tudni, hogyan végződik az ellenállásuk, de egyelőre a katonatiszt is csak keresi a fogást, és nem szabad alkalmat adni neki arra, hogy törvényesnek látszó erőszakos akciót indíthasson a diákok ellen. A hazug nyilatkozatai már arra utalnak, hogy ehhez készíti elő a terepet. Azt akarja eljátszani, hogy a rend és a törvényesség miatt, más diákok és dolgozók érdekében kellett közbelépnie. Ez hazugság.

Mindenki tartsa távol magát a diákoktól és az ellenállásuktól. Ne akarjon senki beleavatkozni, „segíteni”, mert azzal csak árt nekik. Tisztelettel, nagyrabecsüléssel, szeretettel és csodálattal figyeljük, hogyan állnak ki saját jogaikért, s védik meg az egyetemüket, az eszményeiket, az elveiket, a tanáraikat, önmagukat és egymást. Végső soron a szabadságot, az ember méltóságát, amit színpadon és filmben kell majd követendő mintaként felmutatniuk. Szorítunk, szurkolunk, és nagyon büszkék vagyunk rájuk. Ez a legnagyobb segítség, ami erőt ad nekik.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések