2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMindenkiben belül van a "messiás", azt kellene megtalálniuk az ellenzékieknek

Mindenkiben belül van a „messiás”, azt kellene megtalálniuk az ellenzékieknek

-

Még egy darabig tudja pörgetni Magyar Péter a sajtót, az ellenzéket és a nyilvánosságot, s amikor majd kiderül, hogy semmit nem tud, semmire nincs semmiféle bizonyítéka, mert ha lenne, már rég elő kellett volna adnia, s a családi élete mocsarából kilépve előadja fideszes önmagát, a sok reménykedő, messiásváró ember visszasüllyed az apátiába. Nem kellene.

Elég lenne gondolkodni a hisztéria helyett.

Orbán és a Fidesz fasiszta rendszerét soha nem fogja megdönteni egy orbánista fideszes, aki kilépett a pártból, mert Belzebub által nem lehet kiűzni az ördögöt. Márki-Zay Péter és Magyar Péter is bizonyította, hogy a Fidesz kilépő kritikusai mélyen „meg vannak fertőzve” az orbánizmussal, amelyre egy demokratikus Magyarországot építeni nem lehet.

Kétségbeesett helyzetükben az emberek hajlamosak feladni mindent, önmagukat is, az elveiket is, semmi nem számít, csak valaki buktassa meg és takarítsa el Orbánt. Csak arra nem gondolnak, hogy egy orbánizmussal fertőzött emberből kibuggyan az Orbán, amivel nem tud nemzeti egységet maga mögé állítani, mert attól beteg az ország.

Csak megosztani képes az ellenzéket. Az orbánistákat nem.

Nem beszélve arról, hogy az orbánizmus szükségszerűen vezet a NER-hez, abból soha nem lesz egy szabad demokrácia. Orbánizmussal egy darab orbánista hívőt el nem tántorítanak Orbántól, mert ha az orbánizmust megérzik, akkor Pavlov kutyájaként mennek Orbánhoz, mert az orbánizmusban Orbánnál nincs jobb, és Orbán beidomította őket.

A Fidesz híveit nem orbánizmussal, hanem éppen az ellenkezőjével lehet megnyerni és kiábrándítani a dédelgetett és szeretett fasizmusból. Csak az ellenkezője képes kijózanítani őket. Míg a nem orbánisták elvtelen kompromisszumai csak arra valók, hogy kibékítsenek ellenzékieket is az orbánizmussal, s elfogadhatóvá váljanak számukra is a szörnyűségek.

Magyar Péter nagyon vigyázott március 15-én, hogy ne riassza el a baloldali és liberális ellenzékieket, mert ha ők nincsenek, akkor senki nem áll mögötte, egy kávézót nem tudna megtölteni a csalódott fideszesekkel. Mert, aki valóban csalódott, az már nem akar Fideszt hallani újra. De Magyar így is ukránellenes, EU-ellenes, nacionalista szöveget nyomott.

Ez csak a kezdet. Márki-Zay is felmondta a szélsőjobb teljes repertoárját, neki is áruló volt mindenki, aki nem jobboldali, az ellenzéki pártoknak csak a szavazói kellettek volna neki. Aki azzal jön a Fideszből, hogy „se nem jobb, se nem bal”, az legyen gyanús: csak meg akarja szerezni a baloldali szavazókat: a „se nem bal” azt jelenti, hogy add fel magad.

Tagadd meg magad, és állj egy fideszes mellé, amit csak így tudsz megtenni. Még néhány szélhámos fideszes messiás, és Orbánnal szemben egy elvtelen, jellemtelen, jellegtelen, s kapaszkodók, iránytű nélküli massza áll szemben, amelyből hiányzik a gerinc, az értelem. Elvek és értékek képesek motiválni és irányt szabni minden embernek, enélkül egy semmi.

Ezért éppen az ellenkezőjére lenne szükség, olyan emberek jöjjenek, akik nem eltörlik az antifasiszta, liberális és baloldali demokratikus identitást, hanem megerősítik. Mert azokról senki nem hall. Az orbáni fasizmus hat azokra is, akik nem a híveik, elhomályosítják azokat az értékeket, szép és emberi elveket, amelyeket vallanak, amelyeket képviselniük kellene.

Demokratikus, liberális, humanista, jogállami elvekről, a felvilágosodás gondolatairól, amelyekbe 1990-ben beleszeretett a magyar nép, nem lehet hallani. Még demokraták között sem, egymás közt sem mondanak ilyeneket. Elhíresztelték, hogy azok senkit nem is érdekelnek. Ez hazugság. Teljesen lenézik az embereket. 1990-től egy ideig még értették.

Ha van valami, ami Orbán malmára hajtja a vizet, akkor az ez a hazugság. Ne hallják az emberek az emberi és polgári jogok nyilatkozatát. Csak az ő fasiszta és náci szövegét.

Olvassák a francia felvilágosodás gondolkodóit, azok nem unalmasak és Bözsi néninek is érthetőek, tetszeni fog neki. Nem feladni kell ezeket, hanem hirdetni.

A „messiás”, akit várnak az Orbán csapdájába esett emberek, nem kívül van, hanem belül. 14 éven át nem tettek semmit, elmulasztottak fellázadni, ezért mindenbe kapaszkodnának, de ez csak tovább ront a helyzeten. Mi Magyar Pétert, ahogyan Márki-Zay Pétert is, azért tartjuk rombolónak és pusztítónak, mert az orbánizmusukkal a belső „messiást” ölik meg.

A „messiásvárás” ugyanannak a reménynek a része, hogy majd az Európai Unió, a NATO és Amerika megbuktatja Orbánt, elvégzi helyettünk azt, amit mi nem teszünk meg. Nem fogja egyik sem. A külső szabadítóba, messiásba vetett remény ugyanilyen zsákutca, többet árt, mint használ. Ahogy Márki-Zay pusztítása is iszonyatos károkat okozott.

Nagy a felelősségük azoknak a liberális értelmiségieknek, akik azzal a hazugsággal etetik a kétségbeesett (általuk egyébként cserbenhagyott) ellenzékieket, hogy egy fideszestől kell várni a szabadítást, mert az hoz jobboldali és fideszes szavazókat a balliberális ellenzék mellé. Bebizonyosodott, ami eleve tudható volt, hogy nem hoz. Egyet sem. Csak visz.

A fideszes szavazóknak nem arra van szükségük, hogy egy orbánellenes soft-fideszes az orbánista fideszes identitásukat megerősítse, mert akkor az életben nem fognak Orbánból és a fasizmusból kigyógyulni, s mivel az orbánizmus egy ideológiai rendszer, soha nem is fognak a balliberálisokkal fideszesként összefogni. Csak akkor, ha megszabadulnak attól.

Ha külső messiásra vár a balliberális oldal, akkor olyan messiásra várjon, aki nem fideszes ideológiával, hanem demokratikus, jogállami elvekkel, a felvilágosodással szólítja meg még a fideszesek másik énjét is, amitől kiábrándulnak Orbánból, a fasizmusból, s lelepleződnek előttük azok a hazugságok, amelyekkel lelki fogságban tartja őket.

Ne hazudjanak, hogy ez senkit nem érdekel. Orbán is ideológiát mond nekik, éppen az ellenkezőjét a felvilágosodás eszméinek: aztán mégis megértik. Csak az ellenkezőjét nem mondja senki, mert már gyávák és félnek kimondani, hogy a bevándorlás jó és hasznos, a melegek köztünk vannak és senkit nem bántanak, ugyanolyan emberek, mint mások.

Megszabadítani kell a fideszes propaganda áldozatait, nem megerősíteni abban. Ami pedig a balliberális és a demokratikus ellenzéket illeti, azt nem nyitottá kell tenni az orbánizmus felé (mondván, ha ez az ára, erre is képesek vagyunk), hanem lezárni az arra felé vezető utat, megerősíteni a demokratikus identitásukat, megszerettetni saját liberális elveiket.

1848 a magyar szabadság és a liberális polgári jogok hagyománya. Ahhoz kell visszatérni. Ebben az évben ezt Magyar Péter lopta el. Ezek gyönyörű elvek és eszmék. A mieink. Ne mondja senki, hogy a magyarok ezt nem értik meg.

Az igazi konzervatív jobboldal a liberális demokrácia része. Ezért demokratikus jobboldali csak abból lesz, aki elfogadja a liberális demokráciát. Az orbánizmus nem jobboldaliság, s nem konzervativizmus, hanem fasizmus, nácizmus. Ezt nem lehet befogadni demokratikus ország politikai rendszerébe. Az nem legális és nem legitim, hanem Btk. bűncselekmény.

Ebből van az alkotmányos rend megdöntése büntetőjogi tényállása, amit Orbán kimerített.

Nem kívülről jön a szabadulás, hanem belülről. Minden emberben ott van az a „messiás”, akit most még kívülről vár. Az igazi vezető az lesz, aki ráébreszti őket, hogy ne feladják magukat, hanem vállalják önmagukat, higyjenek magukban, az igazságukban, higyjenek az erejükben, és mozduljanak meg. Ha megmozdulnak, összeroppan a hazug gyáva banda.

Ehhez az kell, hogy a tűrésküszöbük, az ingerküszöbük alacsonyabb legyen. A felháborodás képessége erősödjön. Ehhez pedig az kell, hogy ne megtagadják magukat, hanem értsék meg, hogy kik ők maguk, mit képviselnek, mit jelent annak a sérelme, és megértsék azt, hogy ezt ne tűrjék. Ha nemcsak egy pedofilon tudnak felháborodni, akkor győzhetnek.

Fel kell lázadni. A döbbenet az, hogy még azt sem tudják, hogy min. Mindenen, ami az országban zajlik. Nem lehet a fotelból várni, hogy majd jön valaki, egy újabb messiás, és majd az elintézi. Diktatúrát választáson nem lehet legyőzni. Aki ezt ígéri, már hazudik. Ezek mind szélhámosok. Először belül kell felháborodni és ellenállni, hogy elég volt.

Erre kell várni, amíg ezt felismerik és erre rájönnek. Vagy csak magától bekövetkezik. Mindenki más csak pénzt és pozíciót akar a diktatúrában. Senki nem kényszeríti őket a valódi elvszerű ellenzéki szerepre. Mindenkinek van elég szektás hívője, aki eltartja, és a mézes bödönnél tartja. Mert azok is „messiások” valakinek, csak régiek. Másoknak meg új messiás kell. Ezt kellene felismerni, és ennek véget vetni. Lejönni a hamis messiásokról.

Hogy meddig kell még várni a szabadságra? Addig, amíg ti alkalmassá váltok. Csak rajtatok múlik. Amíg az ATV-től, a foteltől és a fideszes „messiásoktól” várjátok, addig soha nem jön el a szabadság. De a négyévente benneteket vágóhídra vezető kollaboráns ellenzéktől sem. Csak akkor lesztek szabadok, ha felháborodtok és felálltok. Ez változtat meg benneteket.

Ettől válik mindenki messiássá. A Magyar Péter-féle orbánisták viszont erről beszélik le az ellenzéket, mert az orbánizmussal békítik ki őket. A baloldali voltukat kell feladni, miközben ők nem adják fel a fideszes voltukat. Nem ők térnek meg, hanem hozzájuk kell térni. De ez totális zsákutca, pusztulás, nyomor és száz év magány Orbán uralma alatt.

Mindenki higgadjon le. Magyar Péterbe ne lásson bele semmit, ne dőljön be a hisztérikus hangulatnak, ez az ember senkit nem fog megbuktatni, csak akar magának egy pártot, amely olyan, mint a Fidesz, ehhez a balliberális demokratáktól akar elszakítani tagokat. A messiás nem kívül, hanem belül van, és nem a Fideszből jön.

Ezt jegyezzék meg. Márki-Zayból tanulhattak volna. Ez az újabb pedig veszélyesebb, mert nem annyira korlátolt és buta, nem egy idióta. Jobban manipulál. Volt hol megtanulnia.

Bartus László







Bartus László
Bartus László
Újságíró, az Amerikai Népszava főszerkesztője.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések