2024, április20, szombat
KezdőlapMagyarországNémeth Szilárd kereszttel védené a kereszténységet Csepelen

Németh Szilárd kereszttel védené a kereszténységet Csepelen

-

Az a baj, hogy hiába van református lelkész emberminisztere a Fidesznek, nem tanítja meg ezt a sok ostoba embert arra, hogy mi a kereszténység. Németh Szilárd most azt javasolta a csepeli polgármesternek, hogy Csepel fogadjon be egy keresztet, amit az állam és egyház szétválasztása jegyében levesznek a francia bretagne-i kisváros, Ploërmel főterén álló II. János Pál szoborról.

Mondhatnánk, hogy hülyék mindenhol vannak az egyház és az állam szétválasztása nem a művészi alkotáson autentikusan szereplő kereszten múlik, de nem így van, és ezt Németh Szilárd bizonyítja, mert ő éppen az állam és az egyház összefonódása jelképeként akarná a szoborról leválasztott kereszttel a vörös Csepel keresztény jellegét s önazonosságát jelezni.

Mindehhez Orbán beszédét idézi, amely a reformáció 500. évfordulóján hangzott el, ami kiválóan illusztrálja, mennyire ostoba, műveletlen tahók ezek: a reformáció lényege éppen az volt, hogy a kereszténységet visszaállítsa a bibliai alapokra, megtisztítsa a bálványoktól, a holt cselekedetektől. A kereszt egy tárgy, egy bálvány, semmi köze a kereszténységhez.

Azt mondja ez a nagyokos, aki a kormányzó párt alelnöke, hogy „Én hiszek abban, hogy magyarságunk és európaiságunk megmaradásának egyik elengedhetetlen feltétele a keresztény értékek megőrzése. Úgy gondolom, hogy Európában azon országoké a jövő, amelyeknek erős hitbéli, nemzeti és családközpontú önazonosságuk van”.

Hiheti ezt egy csepeli bunkó, mint amilyen Németh Szilárd, de nem így van, ezt bizonyítja az európai történelem: a felvilágosodás ettől a borzalomtól szabadította fel Európát, amely a kereszt jelképe alatt gyilkolt évszázadokon át, üldözött mindenkit, aki az államvallással nem azonosult, és soha nem látott erkölcsi fertőbe döntötte Európát. A kereszt nevében vérben gázoltak, csecsemőket gyilkoltak, emberek szántottak élve a földbe. Ma sem jobb jelkép. Pontosan ezt idézi, és a vége mindig felnégyelés és gyilkolás.

Minek van ott Balog, ha nem világosítja fel ezt a barmot, hogy a „kereszt” nem keresztény érték. A kereszténység szellemi valóság, a szívben van, szemmel nem látható, de az ember cselekedeteiben megláttatik, ahogy például ezeknek a farizeusoknak a cselekedeteiben az ellenkezője látszik. A keresztény érték a szeretet, és a menekült befogadása, de az is, hogy nem lopunk, nem hazudunk, nem uszítunk. Nem üldözünk másokat.

Így már érthető, hogy ezek a nagy „keresztény” képmutató farizeusok miért hiszik azt, hogy ők keresztények. Ezek a külsőségekben ragadnak meg egy vallást, de belül meg sem érinti őket a hit és az Isten szelleme. Ezek azt gondolják, hogy a tárgyak, rítusok és a kulturális szokások kereszténnyé teszik őket. Fizikai vízzel vannak ezek meglocsolva kívül, de belül szárazok. Nemzeti identitás és a kereszténység egymás kibékíthetetlen ellentétei.

Tele rakhatják Csepelt kereszttel, attól egyetlen csepeli nem lesz keresztény. A hamis és gyűlölködő nemzeti identitása megerősödhet, hogy ő azért magyar, mert „keresztény”, s ezért különb bárkinél, de ez nem igaz. Egy muszlim legalább muszlim, de ez a sok hülye álkeresztény csak egyszerű sima pogány, közülük nem egy még barbár is.

Ezek a hamis jelképek csak kirekesztő szimbólumok, a gyűlöletkeltés eszközei, ellentétei mindennek, amit a kereszténység jelent. A kereszt éppen annyit ér, mint a puskáját emelő olasz maffiózó nyakában lógó hatalmas aranykereszt, amely lehúzza a fejét. A reformáció üzenete éppen ez volt. A hit általi megigazulás a belső szellemi értékekre irányított volna a figyelmet, hogy az ilyen vadbarmok is megértsék az életük értelmét és célját, hogy Isten szellemétől megváltozzanak. Orbán és bandája az 500 év totális kudarca.

Németh Szilárd

Tisztelt Polgármester úr! Kedves Lénárd! Mindenszentek Napján írom levelem, amelyben arra kérlek, hogy a Képviselő-testülettel közösen, működjünk együtt egy, önazonosságunkat felvállaló és annak…







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések