2024, október11, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán a magyar nép "szelektálására" használja a világjárványt

Orbán a magyar nép „szelektálására” használja a világjárványt

-

Ahogy a világjárvány felgyorsította a nyílt diktatúra bevezetését, úgy alkalmat teremtett arra is, hogy Orbán felgyorsítsa az egészégügynek szánt szerepet, az idős, beteg generáció eltüntetését. Eddig is sejteni lehetett, hogy az egészségügy szándékos lepusztítása, a források megvonása arra irányul, hogy Magyarország szociális összetételét mesterségesen megváltoztassák. Azok az idős és beteg emberek, akik „feleslegesen” terhelik a költségvetést a nyugdíjukkal, az egészségügyi ellátásukkal, akik koloncnak tekinthetők a költségvetés nyakán, azok az elégtelen ellátás nyomán észrevétlenül haljanak ki.

Mindaddig rosszindulatú feltételezésnek lehetett ezt bélyegezni, amíg Orbán a koronavírus ürügyén ki nem ebrudalta a kórházi kezelésre szoruló betegek 60 százalékát az utcára. Az indok szerint a vírusos megbetegedés kezelésére szabadítottak fel 36 ezer kórházi ágyat, ennyi kórházi ágyra azonban a legfertőzöttebb Olaszországban sem volt szükség, ahol naponta kétezer ember halt meg. Magyarországon a hivatalosan nyilvántartott betegek száma nem indokolja ezt a kórházi kapacitást és a legvadabb számítások sem teszik szükségessé ennyi kórházi ágy felszabadítását. Nyilvánvaló, hogy ez hazugság, csupán egy hamis indok arra, hogy megvonják a kórházi kezelést és az életmentő beavatkozásokat a rendszer által halálra ítélt betegektől.

A sajtóban megjelent kritikák hatására kiadott kormányzati nyilatkozatok cáfolták azt, hogy olyan betegeket is hazaküldtek, akiket kórházi kezelés nélkül halálra ítéltek. A valóság azonban ennek ellentéte, ezek a nyilatkozatok hazugságok. Súlyos műtétre váró betegeket, rákosokat, magatehetetlen szélütötteket, rehabilitációra váró amputáltakat és gerincsérülteket, ön- és közveszélyes pszichiátriai kezelteket, és még további halálra ítélt embereket pateroltak haza a kórházakból, hogy megfelelő kezelés nélkül otthon haljanak meg. Senki nem fogja bebizonyítani, hogy ez egy tömeges gyilkosság, mert mindenki beteg és a betegek egyik rossz szokása, hogy meghalnak. Senki nem bizonyítja be, hogy ezeknek az embereknek nem kellett volna még meghalniuk hanem szándékosan halálra ítélték, mi több, a kórházi kezelés megvonásával megölték őket.

Orbán Viktor fasiszta és náci államában csak az erőseknek és az egészségeseknek van joguk élni. Betegekre és öregekre nem költenek, mert kell a pénz a stadionok fenntartására, a futballistákra, Orbán Ráhel turisztikai bizniszére, drága ingatlanokra, kastélyokra, szállodákra, a Mészáros Lőrinc nevére íratott cégekre (feltéve, ha nyereséget termelnek a valódi tulajdonos, Orbán Viktor számára). Az öregeket és a betegeket a Taigetoszra teszik. A magyar egészségügy eddig is a szelektáló rámpa szerepét töltötte be. A betegek egy része a várólistákkal, a gyógyszerek megvonásával, a műtétek alacsony számával, és az ellátás színvonalával eleve halálra van ítélve. Az orvosok szelektálni kényszerültek, hogy az alacsony kapacitás mellett kit gyógyítanak meg, s kit ítélnek csendes halálra.

Ez eddig is így zajlott, és elég észrevehetetlen volt, annak ellenére, hogy megjelentek a különböző statisztikák, melyek szerint évente több tízezer ember úgy halt meg, hogy nem kellett volna meghalniuk. Mivel ezek az esetek nem találkoznak, minden család csak a saját tragédiájával szembesül. A halált a betegségnek és az idős kornak tulajdonítják. A magyar nép nem vette észre, hogy szándékos népirtás zajlik. De a mostani intézkedésnek nem lehet más célja, mint a vírus ürügyén felgyorsítani ezt a szelektációs folyamatot, és a kórházakban eleve halálra ítélt beteg emberek elpusztítását felgyorsítani. Nincs indok, amely ezt az embertelen és kegyetlen bánásmódot megmagyarázhatná. Csupán a várható következményből lehet következtetni a tulajdonképpeni célra. Ami kacsának látszik, csőre van és totyog, az kacsa.

Meg akarnak szabdulni a beteg és idős emberektől, hogy ne kelljen költeni rájuk. Úgy tekintik, hogy ezeket az embereket felesleges még néhány évig életben tartani, hiszen úgyis meghalnak. Akinek nincs arra esélye, hogy felépüljön és egészséges ember legyen belőle, azokat halálra ítélik. Úgysem tudnak teljes értékű életet élni, ne vegyék el az olyan egészséges fiatalok elől az erőforrásokat, mint Tiborcz István és Orbán Ráhel. Eddig is ők kapták az egészségügyre fordítható milliárdokat. Nem szeretjük az ilyen erős szavakat, amelyeket időnként felelőtlenül használnak, de ami most zajlik, az egy szándékos népirtás, ez tömeggyilkosság. Vajon ki néz majd utána, hogy a kórházakból kirugdosott betegek hány százaléka éli túl ezt az embertelen akciót? Ki bizonyítja be, hogy itt halálra ítéltek tízezreket?

Hazudnak reggel, délben és este, hazudnak minden csatornán a járványról, a fertőzöttek, az elhalálozottak számáról, s hazudnak arról is, hogy kiket, hogyan és miért bíztak a sorsukra, kiktől vonták meg az egészségügyi ellátás jogát. A valóság az, amiről egy hölgy a Facebookon beszámolt, hogy a 92 éves édesanyját az orosházi kórházból értesítés nélkül egy szál hálóingben hazaszállították, és az utcára tették volna, ha a szomszédok nem fogadják be, amíg hazaér a lánya. A személyes holmija, a járóbotja, minden a kórházban maradt. Azzal mi lesz? Elégetik, mint Auschwitzban? Ezeket a betegeket csak azért nem égetik el, hogy ne terhelje a kasszát, mert az is Mészáros Lőrinc elől vinné el a pénzt? Égessék el a hozzátartozók költségén?

Ezért kellenek katonák a kórházak élére, hogy semmi ne tudódjon ki, és ne akadjon fel az orvosok életmentő humanizmusán. A katonák majd teljesítik a parancsot. Orbán azt mondta, hogy katonai akcióról van szó a járvány kezelése során. Nem egészségügyi akció, mert az gyógyítást jelentene. A katonai akció tömeges gyilkosságot jelent. Ezt nem lehet másnak tekinteni. Akiket kitettek a kórházakból, mert a vírusra hivatkoztak, azokat halálra ítélték. Ha nem szorultak volna kórházi kezelésre, nem lettek volna ott. Súlyos betegekről van szó, akikkel a családtagok nem tudnak mit kezdeni. Megvonták tőlük az egészséghez és az egészségügyi ellátáshoz, az életben maradáshoz való emberi jogot. Ez fasizmus és nácizmus. Ha ezek az emberek meghalnak, akkor Orbán Viktor tömeggyilkos.

Orbán fasiszta rendszere úgy hajtja végre az idős és beteg embereken az eutanáziát, hogy a „kegyes halálra” vonatkozó döntést nem a beteg és a hozzátartozója hozza meg, hanem Orbán Viktor. Ezért ez nem „kegyes”, hanem kegyetlen halál. Ez gyilkosság. Ez az ember nevezi magát kereszténynek, nemzeti kormánynak, aki megöli a saját népe egy részét. Szelektálja őket, hogy ne rájuk kelljen költeni az adófizetők pénzét, hanem azt is ellophassa a családtagjainak és a strómanjai nevén magának.

A valós helyzet letagadhatatlan. Idézem a Népszava írását: ha megnézzük a számokat, a 60 milliós Olaszországban, ahol a legsúlyosabb volt a járvány, jelenleg 3200 kórházi kezelésre szoruló esetet tartanak nyilván. A 47 milliós Spanyolországban 7300-at. A 330 milliós USA-ban 13400-at. Egyszerűen nincs olyan számítás, ami alátámasztaná, hogy a szűken tízmilliós Magyarországon, ahol a publikált adatok szerint összesen 1600 fertőzött van, 36 ezer (!) kórházi ágyat kelljen felszabadítani a majdani koronavírusosoknak. Ha Európából összeszedik az összes kórházi kezelésre szoruló fertőzöttet, akkor sem kell ennyi ágy, mint amennyiből kiborították a beteget és képletesen bedobták a család kertjébe. Ezek a számok egyértelműen mutatják, mi zajlik itt. Nem akarjuk elhinni, de ez zajlik. Egy tömeggyilkos vezeti az országot.

Ez ugyanaz a helyzet, mint a felhatalmazási törvény esetében. Ilyen felhatalmazásra a járványhoz nem volt szükség, mert Orbán enélkül is megtehetett bármit. Más kérdés, hogy nem tett meg semmit, mert a járványtól is azt várja, hogy az öreg és beteg magyarokat a sírba viszi, hogy ne kelljen költeni rájuk. Soha nem derül ki, hányan haltak meg a vírustól, mert nem tesztelnek. Ez is a szelektálás módja, a kórházi ágyak ok nélküli „kiürítése” is az. Kórházon kívül és belül végrehajtják gyorsított ütemben azt a programot, amit az egészségügy forrásainak megvonásával lassan csináltak. A felhatalmazási törvényre sem a járvány miatt volt szükség, hanem a nyílt diktatúra bevezetése miatt, a kórházi ágyak sem életmentést, hanem tömeges szelektálást és halálba küldést szolgálnak.

Az időseket a temetőbe juttatják, és támogatják az új gyerekek születését. Ez náci program. Népességcserét hajtanak végre, megfiatalítják a népességet, az idősek embertelen halálba küldésével. Mintha a Viharsarok halálra ítélt bábái támadtak volna fel, akik méreggel eltették láb alól a feleslegessé vált családtagokat. Mintha a szikláról lökdösnék le a beteg és idős, magatehetetlen embereket. Mintha felküldenék őket a hegyre, hogy menjenek el meghalni. Mindezt a 21. században. Egy felcsúti parasztgyerek jogot formál arra, hogy eldöntse, ki éljen, és ki ne. Mindezt azért, mert a súlyosan beteg agya elhitette vele, hogy valamiféle kiválasztott, élet és halál ura, aki létrehozza a maga”keresztény” birodalmát, királyságát.

Orbán most már nemcsak becsapja, meglopja, hanem irtja is a magyarokat. Vajon mindenki egyetért azzal, hogy idős és beteg apja, anyja haljon meg a „keresztény Magyarország” és Orbán Viktor királysága oltárán? Aki beteg, aki öreg, az valóban szemétre való? Ott állnak üresen a kórházak, a családtagok pedig némán eltűrik és végignézik, hogy a halálra ítélt családtagjaik kilehelik otthon a lelküket? Miért? Orbán Viktorért? Egy elmebeteg bűnözőért? Mikor ébred már fel ez a nép, és áll a sarkára, hogy ebből elég volt? Anyátok, apátok is meghalhat, és mégsem ordítotok, hanem behúzzátok fületeket, farkatokat? Mit kell még csinálni ahhoz, hogy ezt a mocskos bűnbandát elkergessétek? Hát az anyáitokat gyilkolja le ez a szemétláda. Mire vártok még?

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések