2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírA DK bebizonyította, hogy Márki-Zay hazudott

A DK bebizonyította, hogy Márki-Zay hazudott

-

Mint beszámoltunk róla, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester volt miniszterelnökjelölthöz méltatlan színvonalú és hangvételű élő adásban támadta meg a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció elnökét, amikor az orbáni karaktergyilkos propaganda elemeit felhasználva „gyurcsányozott”, és bejelentette, „mozgalma” megvonja a bizalmat a DK-tól, és nem támogatja a párt jelöltjeit a következő időközi választásokon.

Indokként azt adta elő, hogy „a DK több alkalommal ráindult ellenzéki jelöltekre, megosztva az ellenzéki szavazatokat”, amit a „legtisztességtelenebb, legbecstelenebb” magatartásnak nevezett a DK részéről. A parttalan beszédből nem derült ki, hogy a kiváltó okhoz mi köze van a 2006-os puccskísérlet leverésének, miért emlegeti fel Polt Pétert és Orbán elszámoltatásának hiányát 2002 után, amikor ő például még javában a Fidesz támogatója és Orbán híve volt, s ha ez ma probléma, miért nem volt az, amikor elvállalta, hogy az ellenzék (és a DK) miniszterelnök-jelöltje legyen.

Az ügy legmegdöbbentőbb fordulata azonban az, hogy a DK-hoz közelálló „Nyugati Fény” hírportál bizonyítékokkal alátámasztott cikkben mutatta be, hogy Márki-Zay Péter hazudott: a VII. kerület időközi választásán az ellenzék Jenei Kevin Martint indította, akit a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik is támogatott, míg Márki-Zay mozgalma a közös jelölttel szemben egy Sima Ákos József nevű jelöltet támogatott. Márki-Zay ellenjelöltje csak 8 százalékot szerzett, a Fidesz jelöltje úgy nyert 45,6 százalékkal, hogy az ellenzék győzött volna, ha mindenki a közös jelöltet támogatja.

Itt látható a bizonyíték: az ellenzéki összefogás közös jelöltje, Jenei Kevin Martin plakátja, alatta pedig a Márki-Zay-féle mozgalom Facebook posztja Sima Ákos József támogatásáról. Ezek szerint Márki-Zay hazudott, amikor azt állította, hogy a DK osztja meg az ellenzéki szavazatokat, miután a VII. kerületben ezt ő tette.

Ez volt a közös ellenzéki jelölt:

Itt pedig Márki-Zay mozgalmának ellenjelöltje:

Az igazsághoz tartozik, hogy az ellenzéki közös jelölt győzelméhez nem lett volna elég, hogy a Márki-Zay által támogatott jelölt visszalépjen, hanem az összes többi ellenzéki jelöltnek is vissza kellett volna lépnie, de a közös győzelemhez Márki-Zay ellenjelöltjének sem lett volna szabad az ellenzék közös jelöltje ellen indulnia. A lényeg pedig az, hogy amivel Márki-Zay a DK-t vádolta, és amit a DK esetében „legtisztességtelenebb, legbecstelenebb” magatartásnak nevezett, azt a VII. kerületben ő maga követte el.

Ebből az következik, hogy érthetetlen Márki-Zay minősíthetetlen kirohanása, a DK elnökének pontokba szedett becsmérlése, és a DK elleni nyílt háború meghirdetése. Ez az ellenzék megosztása, és megítélésünk szerint Márki-Zay politikai öngyilkossága is: ha azt tervezte el, hogy Gyurcsány Ferencet eltünteti a közéletből, s a legnagyobb ellenzéki párt szavazóit megszerzi, akkor a politikai realitásérzéke a nullával egyenlő. Azt viszont remélhetően elérte, hogy a DK nem támogatja a hódmezővásárhelyi újraválasztását, amivel el is búcsúzhat a polgármesteri széktől (is).

Különösen úgy, hogy olyan vádak alapján rendezett ámokfutást a legnagyobb ellenzéki párt elnöke ellen, amelyben rábizonyították, hogy hazudott. A Nyugati Fény úgy kommentálta az esetet, hogy „a hazug ember és a sánta kutya esete”. Márki-Zay stílusában feltehetjük a kérdést: lehet-e támogatni olyan embert, akiről kiderült, hogy hazudott?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések