A windsori Royal Mews két lipicai lova körül kirobbant diplomáciai bonyodalom egy négyszáz éves történet legutolsó fejezete. Nelson és Iveco nem egyszerűen szép fehér lovak: a nevük maga a fajta genealógiája, az egyiké pedig egy 1810-ben Erdélyben született ménig vezet vissza. És ez a fajta már jóval korábban is tudott nemzetközi bonyodalmat okozni – 1945-ben amerikai és német katonák együtt harcoltak érte a Waffen-SS ellen.
Kezdjük a neveknél. A két herélt hivatalos neve Neapolitano XXVII-44 és Incitato XVIII-3. Aki ismeri a lipicai tenyésztést, ebből azonnal tudja, melyik vérvonalról van szó – mert a lipicai lovak nevében a törzsalapító mén neve öröklődik, római számmal jelölve a nemzedéket.
Hat mén, akiktől minden lipicai származik
A fajta hivatalos születésnapja 1580. május 19. Ekkor döntött Károly osztrák főherceg, I. Ferdinánd fia arról, hogy a Trieszt melletti Lipica faluban ménest alapít. A parancs pontosan megfogalmazta a célt: „itt a legjobb lovakat tenyésszék, melyek a császári udvar részére lesznek elővezetve. Ezek a legkiválóbb és legtűrőképesebb lovak legyenek. Kemény és köves talajon járjanak, ahol kevés fű nő.”
Ez nem költői fordulat volt, hanem tenyésztési program. A karsztvidék köves talaja, a szűkös legelő és a hegyi klíma formálta azt a szívós, késői érésű, hosszú életű lovat, amely aztán a bécsi udvar és a Spanyol Lovasiskola jelképe lett.
A tenyésztés spanyol lovakkal indult, majd nápolyi és dán vér került hozzá, később arab. A ma is használt hat klasszikus ménvonal:
Pluto – dániai szürke mén, 1772-ben érkezett Lipicára. Conversano – fekete nápolyi mén, 1774-től törzsmén. Favory – fakó, a csehországi Kladrubból, 1783-tól. Maestoso – eredeti spanyol mén, szintén Kladrubból. Neapolitano – a nápolyi királyság ménesének pej csődöre, amely 1783-ban nyereg alatt tette meg az utat Nápolyból Lipicára. Siglavy – arab mén, 1816-tól.
Neapolitano esetében érdemes megállni: az állomány akkorra már szinte egyöntetűen szürke volt, és egy pej mén felvétele a törzsmének közé kivételnek számított. Csak a rendkívüli küllemének köszönhette – és máig fennmaradt vonallal hálálta meg.
Az Incitato: a magyar törzs
A hetedik vonal története viszont teljesen magyar. 1802-ben gróf Bethlen Pál az erdélyi bonchidai ménesből vásárolt néhány frissen érkezett eredeti spanyol lovat a saját tenyészete számára. Köztük volt a Curioso nevű mén és a Capelano nevű kanca.
Kettejük párosításából született 1810 tavaszán Incitato Senior, a törzsalapító. A rámás, kiváló tulajdonságú ménre felfigyelt a mezőhegyesi katonai ménes, és 1814-ben megvásárolta.
Vagyis a III. Károlynak átadott Iveco – hivatalos nevén Incitato XVIII-3 – egy kétszáz éve Erdélyben született mén tizennyolcadik nemzedéke. A brit királyi udvar reprezentációs fogatában egy bonchidai vérvonal fut.
Menekülés, háromszor
A ménes története egyben menekülések krónikája. A napóleoni háborúk elől a lipicai állomány háromszor kényszerült futásra, és többször evakuálták Magyarországra is.
A magyar tenyésztést 1806-tól számítják. Az állomány előbb Mezőhegyesre került, ahol szerepet kapott a helyi fajták kialakításában – de a síkvidéki környezet, az úgynevezett röghatás miatt megváltozott a típus. Ezért 1874-ben az erdélyi Fogarasra telepítették, majd 1912-től fél évszázadra Bábolnára.
Bábolnán kitűnő szakemberek és körülmények várták a lipicaiakat, de a hegyvidéket ott sem lehetett pótolni. 1947-ben született döntés az áttelepítésről: 1950-ben megindult a csikónevelő telep Csipkéskúton, a Bükk-fennsíkon, majd 1953. január 22-én megalakult a szilvásváradi állami gazdaság. 1961-re a teljes bábolnai állomány Szilvásváradra került.
A helyszínválasztás tudatos volt: a Bükk-fennsík köves, hegyi terepe hasonlít legjobban a karszti eredethez. A csikók máig hároméves korukig Csipkéskúton, a Bükki Nemzeti Park fokozottan védett részén nevelkednek – és a szakirodalom szerint épp ez ad nekik olyan szervezeti szilárdságot, amilyet istállóban nem lehet előállítani.
1945: a hadművelet
A fajta legdrámaibb pillanata a második világháború vége. A Spanyol Lovasiskola igazgatója, Alois Podhajsky ezredes 1943-ban a bombázások elől a csehszlovákiai Hostauba menekítette az állományt. A tenyészkancák – vagyis a fajta jövője – oda kerültek, miközben a bemutató mének Bécsben maradtak.
1945 áprilisára Hostau a szovjet előrenyomulás útjába esett. A német felügyelők attól tartottak, hogy a Vörös Hadsereg katonái levágják a lovakat – és volt alapjuk félni. A hadtörténeti feldolgozások szerint a magyarországi királyi lipicai állományt a felszabadítás során lelőtték.
Charles Hancock Reed ezredes, a 2. lovasezred parancsnoka engedélyt kért Pattontól, hogy átmenjen a vonalak mögé. Patton válasza öt szó volt: „Get them. Make it fast.” – Hozzátok el őket, gyorsan.
Az április 28-i akcióban több mint 350 amerikai katona kelt át a német vonalakon, és – ez a második világháború egyik legritkább jelenete – megadott német katonákkal, valamint kozák egységekkel együtt verték vissza a Waffen-SS támadását, hogy megtartsanak egy ménest.
Több mint 1200 lovat, köztük mintegy 375 lipicait tereltek harminc kilométeren át amerikai vonalak mögé. Ugyanekkor mintegy 400 szövetséges hadifoglyot is kiszabadítottak.
Reed ezredes később így emlékezett: a 2. lovascsoport nehezebb és veszélyesebb műveleteket is végrehajtott az európai hadjáratban, de „minden tagunk különös büszkeséggel gondol vissza az osztrák kultúrához való hozzájárulásunkra: a lipicaiak megmentésére Hostauban.”
Patton és Podhajsky egyébként ismerték egymást – korábban egymás ellen versenyeztek olimpiai lovasversenyen.
Ma
Szilvásváradon jelenleg 70 anyakanca és a fedezőmének biztosítják a törzstenyésztést, a teljes állomány 250 és 330 között mozog. Ez a világ egyik legnagyobb lipicai ménese, és a magyar állományt a szakirodalom kiemelkedő genetikai értékűnek tartja.
Az 1860-ban épült grófi istálló egyik termében fajtatörténeti múzeum működik. A lipicai kultúra 2022 óta az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján szerepel, nyolc ország közös jelölése alapján.
A windsori két ló pedig – akiket brit királyi lovas szakemberek, Toby Browne és Matthew Powers választottak ki személyesen Szilvásváradon – marad ott, ahová szánták őket.
Négyszáz év alatt túlélték Napóleont, két világháborút és egy hadműveletet. Egy rosszul fogalmazott minisztériumi levelet is túl fognak élni.
