2024, április20, szombat
KezdőlapMagyarországGigaberuházással végzik ki a Feneketlen-tó környéki kertvárost

Gigaberuházással végzik ki a Feneketlen-tó környéki kertvárost

-

Próbáljuk elképzelni, hogy történik: X, Y és Z leülnek egy asztalra kiterített Budapest térkép köré, kibogarásszák a legparányibb zöld területeket is, majd bekarikázzák, és elosztogatják a haveroknak szigorúan beépítési projektekre?IMost a XI. kerületen a sor, derül ki a Heti Válasz cikkéből: a Feneketlen-tó kertvárosias környezetébe három óriástömböt terveznek 350 lakással és 500 parkolóhelyes mélygarázzsal. A „fejlesztő” elképzelése azonban merőben eltér a helyi közösségétől.

A Horizon Development Kft. nevű fejlesztőcég 2-3 éven belül 350 lakásnyi családot költöztetne a tó közvetlen közelébe, a Diószegi út 37. szám alá, a Hotel Flamenco mellé.

A múlt heti, riadóztatott lakógyűlésen megjelent a Horizon társtulajdonos-ügyvezetője, Kovács Attila is, aki – noha még az engedélyezési tervet sem küldték el az önkormányzathoz – eldöntött tényként kezelte, hogy a Buda Gardens 36 ezer négyzetméternyi lakással megépül. Kovács voltaképpen némi hálát várna a helyiektől, amiért nem 50 ezer négyzetméter irodát tesz az 1,2 hektárra, pedig azt is megtehetné.

Voltaképpen igaz: akár ki is lehetne lakoltatni az embereket, mondjuk nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, jó hogy maradhatnak.

A környék „őslakosai” közül valaki szóvá tette, hogy a beruházás megszünteti a Feneketlen-tó környékének kertváros jellegét, ám az ügyvezető elmagyarázta a jelenlévőknek, amit ő nálunk jobban tudni vélt: a fejlesztési területen leharcolt, többnyire egyszintes üzemegységek, raktárak találhatók (ez azért humoros, mert a Buda Gardens honlapján e szókkal csábítanak ide költözésre: „a Feneketlen-tó és a park közelsége, illetve a környék jellemzően lakóövezeti jellege garancia a nyugodt környezetre”).

Erről a területről van szó:

Meg hát kérdés, mi végre született a Buda Gardens (garden=kert) elnevezés?

A „kivett üzem, gazdasági épület, udvar” besorolású telket tavalyig nagyobb részben a Miniszterelnökség által felügyelt ÉMI (Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.) birtokolta, a földhivatali adatok alapján azonban a területrészt nem közvetlenül az államtól vásárolta a Buda Gardens Ingatlanfejlesztő Befektetési Alap, hanem a Walnut Estate nevű részvénytársaságtól. Utóbbi azonban csak pár napig volt a telek meghatározó tulajdonosa; tudniillik amint megszerezte az ÉMI-től, már tovább is passzolta Kovácséknak.

A Válasz felveti sokunkban nyilván azonnal felmerült kérdést: „csókos-e” a Horizon? A cég a DVM Group tagja, mely rengeteg nem állami referenciával rendelkezik, ám olajozott kapcsolatot alakított ki a Magyar Nemzeti Bankkal is az Eiffel Palace irodaház ügyeiben, és ők Andy Vajna és Vajna Tímea Dorottya utcai gyémántboltjának a kivitelezői.

Nagyobb gond azonban az a fajta eltökéltség, amellyel némelyek tűzön-vízen, a leginkább érintettek szándékán is keresztül viszik a terveiket, semmi mást nem tartva szem előtt, mint az anyagi érdekeket. Egy üzletnél ez sem tragédia, inkább az, hogy amennyiben Kovács Attila gyakorlatilag nem érez kételyt a beruházás jövője felől, azzal azt sugallja, hogy nincs is oka rá. Mert akik megtehetnék, nem fognak akadályt gördíteni elé.

Senki és semmi nincs biztonságban.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések