2024, április15, hétfő
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekTizenegy év alatt 50 millió dollárt kaszált Böjte alapítványa a gyerekeken

Tizenegy év alatt 50 millió dollárt kaszált Böjte alapítványa a gyerekeken

-

Jól megy a gyerekbiznisz, erről tanúskodnak Böjte Csaba alapítványának pénzügyi adatai. A nyilvánosan elérhető román cégadatok szerint a dévai Szent Ferenc Alapítvány 2010 és 2022 között (2015-ről nincsenek adatok, bár az alapítvány ekkor is működött) 50 millió dollár bevételre (mai árfolyamon is 45 millió dollárra) tett szert.

Ez bődületes öszeg, mai árfolyamon forintba átszámolva 16 milliárd forint. Román lejben a a bevétel 206 millió, 498 ezer 247 lej volt. Mindez adómentes, forrást nem kell feltüntetni. A nonprofit alapítvány 3 millió 534 ezer 694 dollár (16,156,733 lej) profitot is termelt, a két veszteséges év veszteségeit levonva 2 millió 501 ezer 716 dollár (11,435,096 lej) hasznot hozott. (Magyarul a pénzügyi adatok itt láthatók.) Ebben jelentős magyar közpénz is van.

Erdélyi olvasónk által készített összesítő táblázat. Saját ellenőrzésünk szerint a lej dollár árfolyam az évtized második felében rosszabb volt, de a teljes időszakot a mai 0,22 dollár árfolyammal számolva is (ami alacsonyabb, mint az átlag) 45 millió 222 ezer 765 dollár volt a Szent Ferenc Alapítvány bevétele.

Az alapítvány annyi költséget számol el, amennyit tud. Pénzmosásra is kiválóan alkalmas. Azt nem tudjuk, hogy a Böjte által készpénzben és számla nélkül átvett adományoknak mi a sorsuk, hogyan kerülnek be a költségvetésbe. A dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapján csak adományozásra szóló felhívás látható, semmiféle elszámolás nincs az adományokról.

Böjte Csaba ferences rendi csuhájának zsebe nem üvegzseb. Szegény Szent Ferenc, ha ezt látná.

Ehhez képest a szemtanúk, önkéntesek beszámolója szerint Böjte gyermekotthonai úgy néznek ki, úgy működnek, mint a dickensi árvaházak: szegények, mint a templom egere. Az alapítvány dúsgazdag, az általa fenntartott gyermekotthonok szegények. Böjte Csaba járja a világot, időnként hónapokat töltött Amerikában. De a gyerekek éhesek és csórók.

A „nevelők” egy része maga is gondozásra szoruló ember, akiknek a lakhatás és az étkezés nagy segítség. Sok az önkéntes, akik nem kapnak pénzt. Böjte Csaba volt szeretője, aki a dévai gyermekotthon egyik nevelője volt, sokáig pénzt sem kapott. Elmondása szerint volt, amikor a gyerekek éheztek, lefényképezte, hogy romlott húst adtak nekik.

Ezt a krumplit adták a gyerekeknek (bal oldali kép), a jobb oldali képen látható fekete szemetes zsákokban van a hús, aminek a leve látható a tároló alján. 50 millió dolláros bevétel mellett, ezeket kapták a gyerekek. A fotók a volt nevelő felvételei.

Mint megírtuk, Böjte gyermekotthonaiban kódolva van a gyermekbántalmazás. Böjte nem árvaházakat üzemeltet, gyermekotthonaiban nem árvákat nevelnek, hanem szegénysorsú  családok gyermekeit, akiket nem az utcán szednek össze, ahogy azt sokan képzelik, hanem Böjte és az emberei csalják ki a gyerekeket a családjaiktól, jobb sorsot és ellátást ígérve.

Böjte több értekezletet is tartott, amikor fogytak a gyerekek, és kiküldte a munkatársait szegény családokhoz, hogy szerezzenek gyerekeket. Ez az egész nem a gyerekmentésről szól, hanem a pénzcsinálásról. A pénzgyűjtéshez és pénzszerzéshez kellenek a gyerekek. Ez egy gyerekbiznisz, Böjte tett már utalást arra is, hogy „közvetítettek” ki gyerekeket.

Ha ez igaz, akkor az gyerekkereskedelem, ha „adományt” is kaptak érte cserébe. Lapunk megbízható forrásból származó információi szerint volt olyan vidéki gyermekotthon, ahol a nagyobb lányok rendszeresen mentek ki a városba a helyi alvilág által üzemeltetett bárba prostituáltnak. Így kerestek pénzt. Miközben az alapítványba dollármilliók folytak be.

A gyerekeket nem szakképzett, fizetett nevelőkre bízzák, hanem olyan emberekre, akik szintén ápolásra és gondozásra szorulnak. A Böjte-házak koncepciója, hogy „menedéket” nyújtanak elesett, sokszor lezüllött, gyermekeikről és önmagukról gondoskodni képtelen embereknek is, majd rájuk bízza a gyerekeket, s belőlük lesznek a „nevelők”.

Ezek alig kapnak valamit, mint ahogy arról a Facebookon is beszámoltak:

A „nevelőnek” kinevezett embereket egyetlen dolog teszi nevelővé, hogy felnőttek. De ez nem elég indok, mert ezeknek a nehézsorsú, befogadott felnőtteknek jelentős része a saját gyerekei nevelésére sem alkalmas. Számos esetben súlyos pszichológiai, mentális, alkohol problémákkal küzdő emberekről van szó, akiknek amúgy is fáj az élet.

Böjte pedig ezek kezébe löki a gyerekeket. Vagy olyanokéba, akik ott nőttek fel, és ebben a borzalomban szocializálódtak. Pedig az alapítvány pénzügyi jelentései szerint ennyiből már szakképzett nevelőket is alkalmazhatnának. Ebben az esetben azonban szakszerű lenne a gyerekek felügyelete és átláthatóvá kellene tenni az alapítvány működését.

Ezeket a „nevelőket” egészítik ki magyarországi „önkéntesek” (akik attól önkéntesek, hogy Böjte nem akar fizetni nekik, holott lenne miből), akik emiatt csak rövid ideig maradhatnak, ha nincs egyéb bevételük. Ezek az önkéntesek évek óta dickensi állapotokról számolnak be, embertelen büntetésekről, verésekről, fizikai, szexuális erőszakról, de senkit nem érdekel.

A pénzügyi adatokból az látszik, hogy pénz lett volna rá, de nem erre fordították. Ez adott lehetőséget arra, hogy tíz éven át zavartalanul verhette, szexuálisan bántalmazhatta a kicsi gyerekeket a 28 évre elítélt Kedves Szabolcs nevű nevelő, akit Böjte leplezett. Két másik ismert pedofillal szemben semmi nem történt, Böjte védte és csak elküldte őket.

A Böjte által működtetett otthonokról úgy számoltak be, hogy a „pedofilok paradicsoma”. Néhány beszámoló a Facebookról:

Böjte ezekről mind tudott. Miután a román hatóságok kiemeltek egy pedofilt, akit nem 8 évre ítéltek, mint a fideszes Vásárhelyi Jánost, hanem 28 évre (!), Böjtét megvédte Orbán és a Fidesz. Novák Magyar Becsület Rendet adott neki. Böjte azért kapott Becsületrendet, amiért az ugyancsak erdélyi Kónya (K.) Endrét elítélték, majd kegyelmet adtak neki.

Böjte alapítványa Romániában van bejegyezve, a román hatóságok ellenőrizhetik. Mivel magyarok a legnagyobb adományozók, magyar közpénz is befolyik az alapítványába, és magyar gyerekeket kínoznak, elvileg Magyarországnak is lenne köze ahhoz, ami ott zajlik. Ha magyar kitüntetést kaphat, akkor elszámolási kötelezettsége is lenne a magyarok felé.

Böjte Csaba azonban ugyanabba a kategóriába tartozik, mint Vásárhelyi János és K. Endre, a Fidesz kirakatpapja, akit megvédenek, még akkor is, ha pedofilokat védelmez és rejteget. A pénzekkel pedig azért nem számoltatják el, mert ez az alapítvány is a NER biznisze. Nem beszélve az ingatlanmutyiról, amit Böjte gyermekotthonainak árnyékában folytatnak.

A magyar közvélemény joggal várja el, hogy Böjte Csaba hozza nyilvánosságra, mikor, mire költötte ezt a bődületes összeget. Ne meséljen, hanem a román Pénzügyminisztériumnak benyújtott hivatalos elszámolásait és leírt költségeit mutassa be. A teljes befolyt összegről.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések