Talán nem véletlen, hogy mióta Puskás Öcsiből olyan kultuszt csináltak, mint Leninből a nagy Szovjetunióban, már kevesebb alkalommal mondják a külföldiek Puskás nevét, ha magyarral találkoznak. Az élő legendából szobor lett, egy diktatúra jelképe. Szellemisége meghalt, egy felcsúti borzalmas szoborba öntötték, és halott bálvány lett belőle.

Szegény Öcsi bácsival még nem bántak így el, ahogy Orbán megölte a legendát. Azt hittük, Puskás csak egyszer halhat meg, csak a teste mehet a porba, de a futball szelleme örökké él, fenntartva a reményt, hogy egyszer újra beleköltözik a magyar játékosokba. A virtuóz, a szabad, az inspiratív, technikás játék.

Ennek vége, Puskásból holt emléket csináltak, másodszor is megölték, másodszorra a lelkét. Ellopták Kispesttől, meghamisították, emléktárgyat, giccset csináltak belőle, üzletet, bolond mániákus diktátor házibálványa lett, aki Puskást kisajátította, megrontotta, eltorzította és a saját pitiáner céljaira használta fel.

A világ röhejévé tette, amikor a kispesti vagány személye körüli nagykövetet nevezett ki, most pedig Aranycsapat Emlékév Testület alakult, amely az eucharisztikus kongresszushoz hasonló ünnepségsorozatot készít, Szűz Mária helyére beteszik Puskás Öcsit és a magyar Aranycsapatot.

A tervek szerint országszerte, a határon túli magyarlakta településeken, illetve a magyar közösségekben világszerte ünnepségek, kiállítások, filmvetítések, előadások és különféle sportesemények emlékeztetnek majd a világraszóló győzelmekre és a sikerek kulturális, társadalmi hatására.

Ócska propagandát csinálnak belőlük, Puskás Öcsivel és 11 tehetséges futballistával akarja Orbán a nemzet és a saját nagyságát pótolni. Az Aranycsapatnak a mindennapokban kellene benne lenni az élő futballhagyományban, ami nincs, aminek megadta a kegyelemdöfést egy gőgös kevély zsarnokká vált felcsúti kisgyerek, aki soha nem nőtt fel, és a gyerekkori álmait valósítja meg a futballkarrierről, amihez ő maga soha nem volt elég tehetséges.

Egy nép önbecsülését a szabadsága, a sikeres jelene adja meg. Magyarország az elveszített csatáival, forradalmaival, és egy futball Aranycsapattal azonosítja és ünnepli önmagát, amely az egyetlen foci vb-döntőt is elveszítette, amelybe bejutott. Kinevezte magának az évszázad mérkőzésének a 6:3-at, ami egy barátságos meccs volt a Wembley-ben.

Orbán mindent megfertőz, meghamisít, ellop. Puskás Öcsit és az Aranycsapatot így kell megutáltatni Magyarországon és az egész világon. Csak azért nem mondjuk, hogy miért nem a tudomány, a kultúra nagyjaival próbálják a magyar büszkeséget erősíteni, példaként állítani a jövő nemzedékének, mert a magyar Nobel-díjasok életútjából például le kéne vonni a következtetéseket, másrészt, amihez nem nyúlnak, azt legalább nem mocskolják be.