/

A Kutyapárt az egyetlen ellenzéki párt, amelyik megőrizte önmagát és az értékeit

12 perc olvasási idő
59

Ha valakinek számít az, hogy olyan pártra szavazzon – függetlenül attól, hogy neki sincs esélye a győzelemre -, amellyel azonosulni tud, mert nem taktikázik, nem adja fel saját elveit, nem köt hamis kompromisszumokat, amely vállalja és képviseli önmagát, amelyben bízni lehet, amelyről tudni lehet, hogy mit fog képviselni, az a Kétfarkú Kutyapárt. Az ellenzéki összefogás pártjai elfelejtették, hogy egy olyan választónak, akinek vannak értékei, elvei, aki megbízható és kiszámítható politikai “erőt” keres, annak ezek a legfontosabbak.

Az ellenzéki összefogás pártjai teljesen elveszítették a kontúrjaikat, miután egy migránsozó, négerező, zsidózó, buzizó, sorosozó, genderező miniszterelnök-jelöltjük van, és azt gondolják, hogy mindet el kell tűrniük. Ez a kettős mérce, amivel ezeket a jelenségeket megtűrik, nem teszik szóvá, nem tiltakoznak ellene, a legteljesebb mértékben hitelteleníti őket és mindazt, ami képviselnek. Azok a pártok, akik egy ilyen ember mögé állnak, és a nevüket adják hozzá, egyrészt a saját sírjukat ássák (ami magánügyük), másrészt elveszítik önmagukat, a hitelüket és a bizalmat.

Miért is szavazzak rájuk? Mit képviselnek? Miért állnak ki? Mire számíthatnék? Hogyan fognak viselkedni? Ezekre a kérdésekre az ellenzéki összefogás pártjai esetében már nem lehet egyértelmű válaszokat adni. Mert Márki-Zay eltűrése és támogatása után bármit el lehet képzelni, ha a pillanatnyilag jónak gondolt érdekeik úgy kívánják. Hogyan lehet megbízni olyan emberekben, akik őszintén tisztelik és szeretik Iványi Gábort, odamennek hozzá a Dankó utcába, hogy kifejezzék a szolidaritásukat, és néhány nappal korábban hagyták megalázni és nem álltak ki mellette?

De ez csak egy friss példa, ami mutatja, hogy vajon mi mellett fognak ezek kiállni, akik a barátjukat cserbenhagyják, és egy szélhámost választanak helyette egy zsaroló párt nyomására? Vagy mire számíthat az a meleg vagy transzgender, aki meghallja Márki-Zay Michael Jacksonról szóló ocsmány “viccét”, és ez ellen nem szólal meg a DK és a Momentum, de az LMP vagy a Párbeszéd és az MSZP sem? A Jobbiktól nem is várunk ilyet. Mit szól az a Magyarországon élő fekete menekült, aki meghallja a migránsozást és a négerezést? Mit szól egy liberális, akinek fontos, hogy hol él?

Akik ilyen alapvető kérdésekben nem állnak ki, hanem kompromisszumot kötnek, nem megbízhatóak. Napi politikai érdekek mentén feladják és eladják magukat, nem lehet rájuk számítani. Ezzel szemben, ha valaki ránéz Kovács Gergelyre, akinek nem kell minden véleményével egyetérteni, azt látja, hogy ez a pali nem fog köpönyeget váltani. Soha nem fog taktikázni, sunyizni, nem fogja az elveit feladni, és mindig lehet számítani arra, hogy amit képvisel, ahhoz tartja magát. Ez egy érték, ami az ellenzéki összefogásból hiányzik, és ez látszik azon, hogy totál vereségre állnak.

Akik nem tudják eldönteni, mi a demokratikus, azokra miképp lehetne számítani? Nem tudják eldönteni, hogy az demokratikusabb, ha egy ismeretlen, hamis ideológiával (megnyeri a fideszes szavazókat) megválasztott alkalmatlan embert mindenáron megtartanak, aki mindennek ellentéte, amit az ellenzék képvisel, vagy az, ha ragaszkodnak az értékeikhez, az elveikhez, és ha a jelölt annak nem felel meg, akkor menesztik. Ha ezt nem tudják eldönteni, akkor ezek nem fogják tudni megkülönböztetni a jobb kezüket a baltól és nem fognak kiállni semmiért. Ennek ez az üzenete.

Ha ezeket most zsarolni lehet, sakkban lehet tartani, el lehet némítani, miért gondolja bárki, hogy később képesek lennének Márki-Zay-t kontrollálni? A némaságukkal átengedik saját híveiket Márki-Zay-nak, aki ellenük fordítja őket, ha nem úgy csinálnak valamit, ami neki tetszik. Elég kijelentenie, hogy azzal Orbán szekerének az uszályát tolják. Aki nincs vele, az Orbánnal van. Ha az ellenzéki pártok már most félnek attól, hogy ezzel kiszakítja a táboruk felét, mi lesz később? Ez az ember a veresége után is elhiteti majd, hogy csak ő tudja leváltani Orbánt, és ebben az ellenzék akadályozta meg. Ezt pedig sokan elhiszik neki, és elkezdi “leváltani” az ellenzéket saját magára. Akik ezt nem látják, és nem tesznek ellene, azok nem fogják tudni kezelni később sem.

Talán nem véletlen már az sem, hogy Kovács Gergely nem állt be ebbe az összefogásba, és jól tette, mert már az is egy számára vállalhatatlan kompromisszum lett volna. De az biztos, hogy kilépett volna már belőle a kapitány ámokfutása láttán. Ehhez nem adná a nevét. A viccpárt a legkomolyabb magyar párt. A legmegbízhatóbb, mert olyan képmutatásra, megalkuvásra, amire az ellenzéki összefogás pártjai képesek Márkival kapcsolatban, biztosan nem lenne képes. Nem is melengetne a keblén egy ilyen kígyót. Nem tűrné a zsarolását és a pattogását, meg a süket hazugságait.

Kovács Gergely szabad ember, aki kiröhögi ezt a paprikajancsit. Kovács Gergelytől nem kell félni, hogy diktátor akar lenni. Már az is egy aljasság, ahogy Márki-Zay egy ilyen szabad emberbe belerúgott. Annyi esze nincs, hogy felismerje ennek az embernek a karakterét, aki nem fog beöltözni öltönymaskarába, nem fogja lenyalni a fejét, nem rohangál idióta kék mappákkal, de nem is fog migránsozni, nem is fog fideszes halott nyugdíjasokon örömködni (tudjuk, nem örömködött), nem fog senkit lebuzizni. Van ízlése, esze és vannak normái, amikre lehet számítani.

Ha Márki-Zay egy emberséges ember lenne, felismerné ennek a karakternek a szeretetre méltóságát, valóban vicces és egyben komoly jellegét, tisztelné elvei szilárdságát. Ha Márki-Zay egy kicsit is intelligens ember lenne, akkor nem belerúgna a fő “kutyába”, és nem ráuszítaná a saját csahos vérebeit, hanem a keblére ölelné és barátkozna vele. Tiszteletben tartaná demokrataként a döntését, hogy ő egyedül indul, mert ő ilyen ember. Nem azért indul egyedül, hogy megossza az ellenzéket, vagy Orbán uszályának a szekerét tolja, ahogy sok fanatikusa beszél.

Ha Márki-Zay-ban lenne egy kis spiritusz, felismerné ezt a közép-európai karaktert, és élvezné azt. Márki több embert elüldöz a szavazástól, mint Kovács Gergely, ez egészen biztos. Kovács Gergely inkább egy mentsvár, hogy aki Márkira nem tud szavazni, de mégis szeretne szavazni, az tud kire szavazni. Nincsenek ilyen hátsó megfontolásai, a Kutyapárttól szerencsére ez távol áll, de inkább hasznára lehetne az ellenzéki összefogásnak, ha egy értelmes ember vezetné. De az biztos, hogy tisztességes ember egy ilyen karakterre nem uszít rá másokat. Márki-Zay megtette, őt minősíti.

Márki-Zay veszélyességét és igazi énjét leginkább az mutatta meg, amikor Kovács Gergely a kinyúlt pólójában azt mondta egy interjúban, hogy mióta politizál, vagy mióta él, még nem ment át olyan szörnyű időszakon, mert még nem tették úgy pokollá az életét, mint azután, hogy Márki-Zay a Fidesz szekértolójának nevezte és ráuszította a híveit. Egyrészt tudjuk, miről beszél, és együttérzünk. Másrészt, ha valaki egy olyan embernek képes pokollá tenni az életét, mint az ártalmatlan Kovács Gergely, az egy embertelen gonosz gazember, másrészt fasiszta, egyébként pedig közveszélyes.

Mindezt mondjuk úgy, hogy a Kutyapárthoz semmi közünk. A Kutyapárthoz sincs semmi közünk.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Németh Sándor keze is benne lehetett, hogy Iványi Gábor egyháza elveszítette a státuszát

Következő cikk

Orbán nyakunkra hozta az oroszokat, nem lehet tudni, Putyin végül hol áll meg