2024, október8, kedd
KezdőlapAmerikaBiden történelmi tettet hajtott végre, befejezte az afganisztáni háborút

Biden történelmi tettet hajtott végre, befejezte az afganisztáni háborút

-

Az afgán kormány árulása és az afgán kormányerők megfutamodása miatt keletkezett pánik és káosz elhomályosította az elmúlt hetekben a történelmi tényt: Amerika lezárta a húsz éve óta tartó háborút. Joe Biden kivonta az amerikai csapatokat, és az általa megadott határidőre az utolsó amerikai katona is elhagyta Afganisztánt. Ez marad meg a történelemkönyvekben, hogy Amerika az eddigi leghosszabb háborújának véget vetett. Húsz éve nem merte és nem tudta meglépni egyetlen elnök sem, Biden pedig megtette, vállalva a kockázatot és a következményeket. Hosszútávon az amerikai nép hálás lehet neki ezért. Biden is kihúzhatta volna a négy évet úgy, hogy ne kelljen semmit csinálni, semmilyen kockázatot vállalni.

Trump aljas módon ráragasztotta Joe Bidenre, hogy „aluszékony”, „demenciában” szenved, de Biden az elmúlt húsz év legaktívabb elnöke, aki másfél hónap alatt befejezte azt az afgán háborút, amivel húsz éve öt elnök nem tudott és nem mert mit kezdeni. Minden korábbi elnök pontosan attól félt, ami bekövetkezett, hogy az afgán kivonulás kaotikus állapotokat teremt. De ha Amerika nem akar a világ végezetéig Afganisztánban maradni, eltartani egy 38 milliós országot, elkölteni egy reménytelen vállalkozásra (egy önmagát megvédeni képes társadalom megteremtésére) napi 300 millió dollárt, akkor nem volt más választása, mint kivonulni Afganisztánból, és más eszközökkel harcolni a terrorizmus ellen.

Ezt a döntést nem tudta meghozni egyetlen elnök sem, pedig már tarthatatlan volt a helyzet. Ezért már Trumpot is meggyőzte a Pentagon, és megállapodott a tálibokkal egy még korábbi kivonulás részleteiben, de semmi nem utalt arra, hogy ebből bármi lesz. A tálibok semmit nem tartottak be, de Trump semmit nem tett ez ellen, s a végletekig lerohasztotta az afgán kormányt. Nem előzmény nélküli az afgán kormányerők önfeladása. Azt csak elképzelni lehet, hogy a szervezésre képtelen link és léhűtő Trump alatt hogyan ment volna véghez a kivonulás, ha valaha sor került volna rá. De Biden meglépte, és a kaotikus helyzet ellenére emberfeletti, amit az amerikai hadsereg produkált. Ez minden elképzelést felülmúló teljesítmény.

Július közepétől 122 ezer embert evakuáltak a szövetségesekkel, amelyhez az amerikai hadsereg adta a biztosítást. Gigászi teljesítményt nyújtottak terrorfenyegetés közepette, és a kivonulásnak 13 hősi halottja lett. Az amerikai hadsereg a húsz év alatt 2000 katonát veszített, és Amerika 2000 milliárd dollárt költött el. Ezt folytatni semmi értelme nem volt. Ennek legfőbb bizonyítéka az, hogy húsz év után, az amerikaiak által felszerelt és eltartott 200 ezres afgán haderő egy puskalövés nélkül adta át az ország fővárosát és az ország fölötti hatalmat a táliboknak. Nem volt békés, nyugodt és dicsőséges a kivonulás, ahogy nem is lehetett. Afganisztánból még senki nem távozott dicsőségesen.

Biden egy dologban hibázott, hogy az amerikai és az őket segítő afgán civileket nem a hadsereg kivonulása előtt evakuálták. Abban hibázott, hogy megbízott az afgán kormány és haderő kiállásában és emiatt váratlanul érte a tálibok villámgyors bevonulása Kabulba. Ellenfelei a fejét akarják ezért, de a tényekhez hozzátartozik, hogy nemcsak Biden számolta el magát, hanem a németek, angolok és franciák, az összes NATO ország katonai vezetőivel és titkosszolgálataival együtt, akiket szintén meglepett az afgánok árulása és az afgán kormány összeomlása. Merkeltől Macronig valamennyi nyugati politikus, állami vezető elmondta, hogy erre ők sem számítottak, saját titkosszolgálataik sem tudtak semmit.

Biden egyike volt azoknak a nyugati vezetőknek, akik nem számítottak erre. De amit ezek után az amerikaiak csináltak, beszorulva a reptérre, totális terrorfenyegetés közepette, miközben ömlöttek az afgánok a repülőtérre, az lélegzetelállító volt. Nem sikerült kivédeni, hogy megússzák egyetlen terrortámadás nélkül, de öngyilkos merénylők ellen nem lehet védekezni. Egy második merénylet előkészületeit leleplezték, a végrehajtókat előre likvidálták. Végül a megadott határidő napján az utolsó amerikai katona is távozott. A külügy szerint mintegy 250 amerikai maradt Afganisztánban, akik már nem tudtak eljutni a repülőtérre. Őket diplomáciai úton kívánják kimenekíteni.

A terror elleni háború ezzel nem ért véget, csak átalakul. Megszállás és demokráciaépítés nélkül, műholdas felderítéssel és légicsapásokkal igyekeznek felszámolni azokat a terrorista csoportokat, amelyek az afgán viszonyokat kihasználva megpróbálnak az országban gyökeret verni. Nemcsak Amerika, hanem az Európai Unió és az EU-s országok is hatalmas pénzeket öltek Afganisztánba, a különböző civil programokra. Az afgán nép kapott egy nagy lehetőséget. Húsz év alatt kellett volna a törzsi viszonyok közül a 21. századba, vagy legalább a középkort meghaladó szintre jutnia. Ez a változás a főváros, Kabul egy vékony rétegét leszámítva (akik összenőttek a nyugatiakkal az országban), nem sikerült.

Az afgánokat nem Amerika hagyta cserben, hanem saját kormányuk és hadseregük. Amerika elfoglalhatná a teljes térséget, ha meg akarná védeni a női jogokat, amelyek a szomszédos országokban semmivel nem jobbak, mint Afganisztánban. Ez képtelenség. Húsz év elhibázott politikája, öt elnök időhúzása és gyávasága után Biden volt az első, aki vállalta a történelmi feladatot, az ezzel járó kockázattal együtt. Trumpnak is lett volna rá négy éve, a füle botját nem mozgatta. Biden az elnöksége első évében megtette. A kialakult káosz miatt nem tehető egyedül felelőssé, mert az amerikai hadsereg, a titkosszolgálatok, a diplomáciai testületek, a NATO vezérkara, a szövetséges országok hadseregei közösen hozták össze a kivonulást, annak rossz és jó oldalával együtt.

Az afgán háború befejeződött. Egy napon belül az összes amerikai katona hazatér. Vége a korlát nélküli pénzköltésnek, az élősködésnek, az afganisztáni mérhetetlen korrupciónak. Maradtak azok a tanulságok, hogy egy ország megszállásával nem lehet megoldani a terrorizmust, és minden népnek magának kell a szerves fejlődés útját bejárnia a törzsi szinttől a jogállami demokráciáig. Hiába a jószándék, nem lehet átugrani évszázadokat. A történelemkönyvekben egyetlen mondat emlékezik majd arra, hogy az afgán kormány árulása miatt a kivonulás kaotikus körülmények között zajlott, az utókor pedig úgy fog megemlékezni Bidenről, mint a bátor és határozott elnökről, aki hajlandó és képes volt befejezni a soha véget nem érő afganisztáni háborút.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések